Ennél nincs feljebb

Múlt vasárnap óta minden reggel úgy kelek fel, hogy miközben a szemem dörzsölgetem abban reménykedem, nem csak álmodtam ezt az Eb-t. Szerintem Malmöben is van pár magyar srác, aki ugyanígy érez.

De milyen csodás is ez!

Oké, itt akkor el is vágjuk az ömlengést, mert lassan rosszabbak vagyunk mint egy Harlequin magazin Oravecz Nóra szerkesztésében. És megpróbálunk megint reálisak maradni, mert továbbra sem szabad ezt az egyszerű(nek tűnő) fogalmat szem elől téveszteni.

De előtte még egyszer megnézzük ezt a videót:

A Hatosfal levelezőlistáján nagyjából egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy számunkra a norgék lesznek a legnehezebb középdöntős ellenfél. A többiek azzal érveltek, "ez is csak egy skandi csapat és a skandik ellen jók vagyunk, mint láttuk". Igen ám, de sem a dánok, sem Izland nem igazán a klasszikus skandináv játékot tolják, ellentétben a norvégokkal. Mit értek ezalatt?

A norvégok nagyok, gyorsak, technikásak és még fiatalok is, ezért nem meglepő módon ezekre az erősségeikre építik a játékukat is. Egyrészt ha nem is kiemelkedően, de jól védekeznek, szépen takarják a beállót és mivel magasak a belső embereik, a kinti lövések felé terelik az ellenfeleket. A legnagyobb védekezési erősségük viszont az, hogy döbbenetesen váltanak védekezésből támadásba. Nemcsak a szélsőik, hanem mindenki. Alig cserélnek védekezésre, így amint hozzájuk kerül a labda, 5-6 emberrel rohannak, majd ha csak lehet, 2-3 húzásból le is zárják a játékokat. Ez nemcsak Sagosennek fekszik - aki messze kiemelkedik az amúgy is erős keretből - de pl. Johennessen és Reinkind sem jön különösebben zavarba az ilyen helyzetektől. Mivel olyan cseréik vannak, mint Rød vagy O'Sullivan, így nem kell spórolniuk a kakóval. A dánok az egyik legöregebb csapat a mezőnyben, ezért lassítottak, Izland meg azért, mert nekik igazán csak egy jó soruk van. A norvégok viszont mindent fognak, de lassítani a játékot biztosan nem.

Ellentétben velünk! Biztos nektek is feltűnt, milyen türelmesen, nyugodtan játszunk támadásban. Gyakran már passzívnál fejezzük be az akciókat, ha kell, akkor kényszerlövéssel, de egy biztos: csak annyi kockázatot vállalunk, amennyit nagyon muszáj. Ez ma is baromi fontos lesz, ahogy a csapat energiájának jó beosztása is. Ebben eddig hatalmasat megy a pad, minden bizonnyal nem kis részben Tored Ellingsennek köszönhetően. Legalábbis nehéz nem azt érezni, hogy egy közgazdász hideg számításaihoz hasonlítóan osztja be az edzői stáb egy-egy játékos játékidejét. A legjobb példa erre talán Szita, aki Izland ellen gyakorlatilag végig pályán volt, és bár már mindenki azt hitte, lépni sincs ereje, az utolsó 10 percben mégis nagyrészt az ő góljaival léptünk el a bálnavadászoktól. Nem, nem az erőnlétünket fejlesztette fel a stáb, erre nyilván lehetősége sem volt, viszont a rendelkezésre álló játékosok adottságait zseniálisan menedzselik.

De nemcsak az erőnlétet kezelik remekül, a padot dícséri Máthé szerepeltetése is. Nemcsak azért, mert bíznak benne védekezésben is, amiből ő még rengeteget profitálhat majd a jövőben, de azért is, mert Máthé lett az egyik asszisztkirály a csapatban - ebben a mutatóban fej-fej mellett halad Balogh Zsoltival, ami hatalmas teljesítmény.

A padunktól a nyilvánvaló teljesítmény mellett a számunkra merőben szokatlan szerepek miatt is el vagyunk ájulva. Másokhoz hasonlóan mi is rettentően féltünk attól, meg lesz-e az összhang, pedig valójában csak ki kellett volna emelni a fejünket a hazai kézis sablonokból, és körülnézni kicsit. Ugyanis ez az edzői stáb felépítés teljesen általánosnak számít az NFL-ben. Mire gondolunk?

Nálunk Gulyás Pista a headcoach, a hallgatag, nyugodt, tapasztalt vezető. Az ő szerepe a meccselés összefogása és ő vállalja a felelősséget, ezzel levéve töbek között a média jelentette terhet a team további tagjairól. Ráadásul így a többiek nyugodtan oszthatják a zsűrit és a sporikat, miközben ő lehet a jó zsaru, aki spanol a Nacsevszki-féle főfüttyökkel. Chema az támadó-koordinátor. Ebből adódik, hogy ő viszi az időkéréseket, ahol a feladat jellemzően az, hogy húzzon elő valami frankó játékot (a playbookból, ugye). Nem véletlen, hogy az NFL-ben, úgy itt is a támadásokért felelős edző az igazi kreatív agy. Nagy Laci pedig a védelem koordinátora. És persze motivátor, de ez igaz a stáb minden tagjára.

Jó ez a csapat, jó ilyen kellemes dologkról írni. Ne legyünk önteltek, lássuk be, ehhez az eredményhez a hozzáértés mellett rengeteg szerencse is kellett, mert ebben a játékban néha egy-egy kapufáról jól/rosszul pattanó labda egész pályafutásokat képes megváltoztatni. Győri és Nagy Bence beválogatása mondjuk Faluvégi és Császár helyett hatalmas lutri volt, de ez a csapat most ilyen: ezúttal kijött a kettes a 19-re! De ha már vannak közhelyeink, használjuk őket, mert ugye tudjuk, jó csapatnak van szerencséje, nem?! Ez pedig vitán felül egy jó csapat. Mindenféle értelemben.

Én most már nem félek - lehet itt bármi, ez az Eb már ajándék, ha négy zakó jön innentől, akkor is.

Világ, készen állunk, ide nekünk a jegesmedvét is!

Hajrá, Magyarok!!!

Képek: Kovács Anikó / MKSZ Facebook

Ja, és mielőtt még elfelejteném: a két nappal ezelőtti posztban volt egy ki nem mondott kérésem. Ezt félig-meddig lelőtte Csilla az Izland meccs utáni posztjában, amikor azt írta, az elmúlt években valahogy mindig úgy alakult, hogy a válogatott fájó zakóiról nekem kellett írnom. Aztán posztírás közben visszapörgettem a hatosfal.hu-n a saját anyagaimat és akkor láttam, hogy bizony a meccs felvezetőimmel sem jobb a helyzet, sajnos: amelyik fontos meccset elé én írtam, azt bebuktuk. Végre ennek is vége, köszi, srácok!