Az Eb kezdete óta ebben a skizo állapotban vergődünk.
Jól mondta Csilla, a válogatottnál minden meccsnek úgy állunk neki, hogy bízunk a győzelemben. Amikor nem mi vagyunk az esélyesek, akkor meg a csodában. Mert annyi szép sikert hoztak már nekünk a srácok (és persze a csajok is), hogy egyszerűen ez van belénk kódolva. Úgymond genetikailag. Épp ezért fáj minden egyes kudarc olyan nagyon, és ezért olyan nehéz reálisnak maradni egy-egy kellemetlen vereség vagy fényes siker után.
Most viszont tényleg reálisnak kellene maradni. Valahogy úgy, mint a dán meccs előtt. Mert legyen tiszta, ez a mai sem nekünk áll, ahogy eddig egyik sem. Amit eddig toltak a srácok, az kábé csodával határos, márpedig tudjuk, a csodák a legritkább esetben szoktak tartósak lenni.
Izland jó, ez is legyen tiszta. Gundmundssonnal visszataláltak arra az útra, ami a 2000-es évek második felében jellemezte őket, újra egy rettentő kellemetlen stílusú, lábbal mindenhova odaérős, rohanós csapat lettek, kiegészítve pár igazi klasszissal. Igaz, ezek a klasszisok Palmarssont kivéve inkább a 40, mint a 30 felé közelítenek, dehát látjuk, nem a levegőbe beszélt Sigurdsson, amikor a szülinapján azt instázta ki, hogy "40 is the new 30!". Alex Peterssoné volt az első lájk a poszton, csak mondom.
Hozzájuk képest a kapuban eddig remek teljesítményt hozó Gustavsson kiscsikó a maga 34 évével. Bár az ő statisztikája egyáltalán nem döbbenetes, az igazán jó kapusokra jellemző módon épp akkor tett hozzá néhány védést, amikor nagyon kellett, ráadásul most már a cseréjével is számolni kell, Hallgrimsson 203 centis magasságánál csak az oroszok elleni 5 védése volt félelmetesebb. 6 lövésből, ha esetleg nem mondtam volna.
Tanakodás
Mire számíthatunk este? Őszintén szólva, fogalmunk sincs, de az az érzésünk, valami kis taktikai meglepetéssel megint készülni fogunk. Palmarsson érthető módon kimagaslik az izlandi csapatból, muszáj rá külön figyelni, mert neki nem fog gondot okozni az sem, ha egyedül kell a világ összes lövését elvállalnia. Azzal viszont, hogy külön figyelünk rá, a többiekre kevesebb figyelem marad, Aron pedig ebből a szempontból nem önző, szívesen hozza helyzetbe a társakat, különösen a beállót. Szóval megint úgy kellene elvágni az irányító-beálló kapcsolatot, hogy közben jó egy-egy elleni védekezéssel kifelé szorítjuk az ellenfél támadásait. Ja, és az is kell majd persze, hogy Roló érezze a szélsőiket, elöl meg hozzuk továbbra is azt az egyszerű, de magabiztos játékot, amit eddig, vigyázva minden labdára, a ziccereket pedig belődözve...
...jaj, nem is mondom inkább tovább, mert még jobban összeszorul a gyomrom! A világ igazságtalansága lenne, ha a dán bohócok ilyen kezdés után továbbjutnának, de sajnos tudjuk, a világ márpedig hajlamos az igazságtalanságra.
Úgyhogy küldjük ma 18:15-től együtt a csít/jedit/erőt/bármit a srácok felé, mert megérdemlik! Aki kint van, az figyelje a facebookunkat és keresse a közösített magyar szektort, kelleni fog a hangunk ott a csarnokban!
De a legfontosabb: ne feledjük, ha mégsem jön össze legalább a döntetlen (mert az legyen tiszta: legalább egy iksz kell a továbbjutáshoz), akkor is legyünk baromi büszkék a srácokra, mert megmutatták, hol van az utánpótlásunk.
Nekem pedig van mára egy külön, saját kérésem is, majd ha úgy alakul, a meccs után elmesélem, mi.
Hajrá, Mogyoróóóók!
Képek: Kovács Anikó / MKSZ Facebook