A bemutatásnál eltökélt arcokat láttam, amit megtört néha egy-egy mosoly, ez abszolút tetszett, így kell ezt pontosan, nem befosva, összezuhanva, előre feladva. Ljubo reagált a pillanatnyi formára, és Timut nem parancsolta le támadásainkból, amit szintén szimpatikus húzásnak látok, remélem be is jön. A védekezésünk a dán-meccshez hasonlóan egészen ütősen kezdett, odaértünk faultolni, voltak blokkok, mögötte pedig Mikler is a helyzet komolyságának megfelelően kezdett, támadásban viszont konkrétan zavart bennünket a labda, vagy csak forró volt, mert az eladott labdáink száma kriminális ütemben kezdett el emelkedni. Ez csak azért bazi nagy kár, mert megint mi hoztuk magunkat abba a kellemetlen helyzetbe, hogy rongyolhassunk az eredmény után. Ráadásul a védelemnek, meg a kapusnak is szar üzenet, ha a véres verejtékkel kivédekezett labdákat csak úgy simán elszórjuk elöl.
Pozitív volt viszont, hogy egy-egy rossz megoldás után nem zuhantunk össze, Balogh Zsolti a túlpörgését követően negyedszer is odament, és próbálkoztunk kintről is becsülettel. A 16. percre mintha némiképp lenyugodtak volna a kedélyeink, persze ahogy ezt leírtam, újabb eladott labdát gyűjtöttünk be sajna, gyakorlatilag kisebb fajta csoda, hogy még mindig meccsben vagyunk. Össze kéne kaparni az agyakat. Amikor Máté ennyire rágörcsöl, én biztosan megpróbálnám megcserélni őket Ádámmal. Egyrészt legalább megbízható kezű szélső volna szélen, másrészt a változatosság kiránthatja ebből a gödröcskéből, harmadrészt pedig, és talán ez a legfontosabb, Juhász Ádi is kaphatna időt a posztján, mert szélen most valahogy az ő kezéből is kifelé pörögnek a labdák. .
Az időkérés nem sok eredményt hozott sajnos, a középen való töketlenkedés kioltja az amúgy továbbra is remekül működő védelmünket, Vranjes kitartóan kereste a csapatát, jött Bartók Donát, gólt is lőtt, majd Bodó Ricsi 11 méterről abszolvált bombagóljával ismét kiegyenlített a magyar válogatott. Felüdülés nézni, hogy a borzasztóan sok hiba ellenére nem adjuk fel, hogy küzd mindenki, hogy Ljubo belenyúl, amikor kell, nyilván minden nem sikerülhet és nem az összes húzása jön be, de próbálkozik becsülettel, és ez az egész csapatról elmondható. A félidő utolsó másodpercében megküldött Bartók Donát-lövés számomra a félidő legszebb jelenete volt, és abszolút azt jelezte nekem, hogy észnél vagyunk, tudjuk, mikor, mit kell csinálnunk, és van olyan emberünk, aki 14 méterről is eltalálja a kaput. A bírókról értekezhetnénk egy komolyabbat, döbbenetes, amiket fújtak a félidő végén, hát nem mindig értek egyet Vujoviccal, de minő fura, ő is pont a románokra fújt tegnap.
A félidőt Juhász Roli posztról lőtt góljával nyitottuk, - vááá, meghallották a leütött karaktereimet - és pillanatok alatt ott álltunk megint a lehetőség előtt, hogy végre vezethessünk, de Bodó lövését fogta de Vargas. Viszont Rivera is ziccert hibázott, így ismét próbálkozhattunk, ám már emberhátrányban, amiből gyorsan kaptunk egy üreskapusat. Az igen magasra kinyitott spanyol falat ennél sokkal több labda nélküli mozgással kellene átjátszanunk, de valahogy fejetlenség tükröződött, nem szervezettség. Nem volt egy labda nélküli keresztmozgás, csak a szélről befutkosva nem lehet átjátszani ezt a falat, főleg nem úgy, hogy egyszerre fut be mindkét oldal. Vranjes időkérése abszolút helyénvaló volt, muszáj volt megtörni ezt a zavart, és még időben, hiszen a továbbra is rengeteg ostoba hibával játszó magyar csapat továbbra is ott ragadt a spanyolok nyakában, és ráadásul még a hetesük is kimaradt. Ezek jelek, az univerzum azt akarja, hogy nyerjünk ma, csak tudjunk már vezetni végre, vagyis mindegy is, vezessünk csak egyszer, a hatvanadik percben, nekem mindegy. Bánhidi határozottan kellett a spanyol falba, abszolút élni tudott ott, máris több hely lett a támadások megszervezésére a többi poszton.
Nagyon okosan erőltettük a gyorsan felvitt labdák befejezéseit, de egyszerűen nem akart összejönni a vezetés, 17:17-nél is megvolt a labda, de Bartók Donát lövését fogta de Vargas, hogy aztán a következő pillanatban ismét két góllal menjen Spanyolország. Ki lesz vajon a kulcs? A spanyol emberhátránynál letolt lassú, körülményes passzolgatásnál viszont eléggé felbosszantottam magam, basszus, emberelőny, mozogjunk már, húzzuk le, legyen valami, de gyorsan. Aztán Bánhidi bevitte valahogyan. Újabb egyenlítés, Balogh Zsoltitól ezúttal, közben Csaszi került le balszélre, ami akár még működhet is, ott legalább nem lassítja be a labdajáratásokat, technikája pedig megvan. Lékai hetesével ismét egál, remélem ez kicsit összerakja majd, de bántóan gyorsan kapjuk meg a két gól hátrányt a puttonyba. Aztán megint vért izzadva kepeszthettünk az egyenlítésért, és ebbe felőröltük magunkat. Azt viszont láthattuk, hogy a dánok elleni negyven perchez képest most rátettünk még vagy tizenöt percet, és meccsben voltunk bizony majdnem teljesen a végéig. Akartunk, küzdöttünk, harcoltunk a spanyolokkal és magunkkal, meg a labdával, de önerőből is képtelenek voltunk átvenni a vezetést, ehhez meg még hozzájárultak a románok is nagyban.
Azt azért nem mondom, hogy a levegőben lógott a győzelmünk, mert nem, de a pontszerzés abszolút megérdemelt lett volna, hiszen sokkal, sokkal közelebb voltunk a spanyolokhoz, mint a dánokhoz, gyakorlatilag jó játék és szerencse nélkül és rengeteg hibával együtt is. Persze, tényleg az cseh-meccset soroltuk előzetesen a kulcsnak, és hát az is maradt. De az én kívánságom teljesült: versenyben voltunk a legjobbakkal, kivel rövidebb, mással hosszabb ideig, de ott voltunk. Kopogtattunk, de a küszöbben elbotlottunk. Sokszor. Az 55. percben a kapufáról kifelé pörgő labda annyira igazságtalan volt, hogy hja. De legalább Lékai a heteseket bevagdosta, az mindenképpen pozitív, viszont a díját nyugodtan ajánlja fel jótékony célokra, jöhet ide is, elárverezzük, vagy felajánljuk a tippjáték győztesének, vagy esetleg dobja át Bánhidinek nyugodtan, mert az ő beállta nagyon kellett ahhoz, hogy meccsben maradjunk a második félidőben.
Tomi mondta be talán a valót a listán, hogy ennek a kis rutintalanka csapatkának a jobbak ellen addig megy a felszabadult játék, amíg csak arról szól a meccs, hogy legyen meg a fejlődés, és a tisztes helytállás, ahogyan viszont felbukkan a győzelmi esély, úgy megremegünk. Ez volt MikkelHansen kiállításánál, és ez volt ma is minden nehezen kiegyenlített labda után. Semmi gond, ezek kalkulálható vereségek voltak, és bár nyilván csalódottak most a srácok, muszáj ezt lerázniuk magukról, a román bírókat be kell panaszolni, aztán tovább kell menni, és szétverni a cseheket.
Szép volt fiúk, HASZNÁLJÁTOK AZT A KURVA WAXOT!