Horvát EB - D-csoport

Dánia

Csoport bemutató rovatunk befejező epizódjához érkeztünk, a magyar csoport bemutatását kezdjük a számunkra mostanában igen csak ismerős dánokkal. Az elmúlt egy év leforgása alatt sikerült három tétmeccset is játszanunk ellenük, az emlékezetes Vb nyolcad döntős győzelem után jött egy döntetlen majd egy vereség idegenben. Az olimpiai címvédő most is erős kerettel utazik az adott világversenyre, ráadásul a padon az utolsó vb-hez képest változás történt. Nikolaj Jakobsen a Löwen edzője vezeti őket, aki bajnokcsapatot faragott a németekből -sokan vannak akik nem teljesen értik, hogyan- de ez számunkra most mindegy is. Egyelőre nem tudni, mit tud kihozni egy ilyen csapatból egy világverseny során, de az biztos, hogy ég benne a bizonyítási vágy, és nagyon fel fogja tüzelni a dánokat.

A kapuban a szokásos Landin, Green párost láthatjuk majd, az elmúlt években ezt már megszokhattuk. Landin az ősz vége felé egyre jobb formába kezdett lendülni, nagyon kell rá figyeljünk, könnyen kijöhet belőle megint egy nagy teljesítmény. Az elmúlt néhány világversenyen, ha ő kiemelkedően teljesített, a dánokkal bizony erősen kellett számolni a végén. A legrosszabb válogatott meccsét pont ellenünk játszotta tavaly a vb-n, ki is estek.

A tavalyi világbajnokság után nagy erősítés számukra, hogy Rasmus Laugera ezúttal számíthatnak. Ezzel tovább erősödött az amúgy se gyenge felső soruk, hiszen szintén a keretben van a Mikkel Hansen, Mads Mensah Larsen, Morten Olsen, Mollgaard, Damgaard. Egészen brutális, hogy ehhez még jönnek a Toft Hansen testvérek, és a szélen se akarnak elfogyni Svan és a kis Landin se ügyetlen, Casper Mortensen pedig ha jól emlékszem, az idei évben a Bundesliga gólkirályi címére is esélyes. Egy szó mint száz nagyon komplett csapatról beszélünk. A legnagyobb hiányzójuk a fiatal Lasse Andersson lesz, aki nagyon peches a térdével, egy év alatt kétszer sikerült komolyan megsérülnie. Nálam a dánok mindenképpen éremesélyesek, a döntő is bennük lehet. Ehhez egyrészt meg kell verniük majd a csoportrangadón a spanyolokat, másrészt el kell kapjanak minket amire sajnos bőven van esélyük. Mindezek ellenére én erősen bízom abban, hogy a nyitó meccsen még nem fognak túlságosan pörögni, így talán megleptést szerezhetünk.

Spanyolország

Jordi Ribera a tavalyi világbajnokságon túlesett a válogatottal az első nagy tornán, igaz az 5. hellyel egyáltalán nem voltak megelégedve. A fiatalítást próbálja folytani, így az már biztos, hogy Víctor Tomás kikerült a keretből.

A kapuban Sterbik nélküliek, de így is brutális erőt képviselnek. Pérez de Vargas szerintem a világ egyik legjobb kapusa lett, emlékszem, az első világversenyén csak pislogtam olyanokat védett, és csere emberből már abszolút első számú kapus lett. Helyettese a PSG kapusa, Rodrigo Corrales akivel szinte napra pontosan egy idősek egyébként, így mondhatni, hogy ketten együtt még jó pár évre megoldják a kapuskérdést. Széleken Tomás nélkül is erősek, jobb oldalon David Balaguer és Ferran Solé, a balon pedig Valero Rivera és Ángel Fernández dobálja a gólokat, így továbbra is nagyon elit szintet képviselnek ezen a poszton. A védekezésük is nagyon erős, két specialistájuk Guardiola és Morros, és a mezőnyben szerintem a mai napig ők csinálják legjobban az 5+1-es védelmet, amit pedig mi híresen nem szeretnünk. Igaz előbb említett két játkos is már a visszavonuláshoz van közelebb, és ezzel át is térhetünk a legnagyobb gyengeségükre.

A csapat legnagyobb problémája, hogy beállós és átlövő/irányító poszton nagyon kezdenek kiöregedni a játékosok. Sarmiento és Entrerríos irányító poszton még ezt a tornát elviszik, ahogy a beállós és szinte pótolhatatlan Aguinagalde is, de kérdés, hogy meddig vállalják még a szereplést. Ami biztos, hogy a két Dujshebaev, Dani és Alex nagy fegyvere lesz az elkövetkező években a spanyoloknak. Jelenleg azt gondolom, nagy harcban lesznek az elődöntőért a németekkel és a dánokkal, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy el is fogják érni.

Csehország

Jícha nélküli Csehország. Ezt az egyet biztosan ki tudom jelenteni, hiszen a sok sérülés miatt már tavaly lemondta a válogatottságat. Ezzel ők is elveszítették a Nagy Lacijukat, viszont ők már nélküle harcolták ki a részvételt, mégpedig nagy meglepetésre Izlandot megelőzve, csoportmásodikként. Igaz tegyük hozzá, hogy a legkiegyenlítettebb csoportban tették meg mindezt, hiszen még Macedóni és Ukrajna ellen játszottak, és mindhárom idegenbeli meccsükön vereséget szenvedettek.

Amiben az idei tornán biztosan egyedülállók, hogy két kapitánnyal mennek neki a tornának: Daniel Kubes és Jan Filip. Egy nagyon masszív csapatot gyúrtak össze, akik keményen védekeznek és köszönhetően a gyors szélsőiknek sok lerohanás gólt dobnak. Felállt fal ellen már nehezebben megy nekik a játék, és ehhez még az egyik alap irányítójukat is elveszítették, Tomás Babákot. Két Magyarországon játszó játékosuk van, Stanislav Kaspárek aki jelenleg a Füred játékosa, de állítólag Pastor szeretné megszerezni Szegedre, illetve a dabasi Petr Slachta. A statisztikákat nézegetve, hazai pályán bárki ellen esélyesek, de idegenben nem annyira szokott menni nekik a játék. Varasdon pedig a továbbjutás szempontjából talán legfontosabb meccsükön ellenünk fognak játszani, és bizony a csarnok nagy része magyar drukkerekkel lesz tele. Sötét lovak, lehet egy két jó meccsük, de szerintem nem fognak a csoportból tovább menni.

Magyarország

A felvezetők végén pedig foglalkozzunk magunkkal. Nagy Laci és Fazekas Nándi végleg visszavonultak a válogatottól, Iváncsik Tamás abbahagyta a sportot, Harsányi nem került be az utazó keretbe, Xavi Sabaté helyett pedig jött Vranjes. Mondhatni bőven a változások évében vagyunk. A tavalyi vb-t még a Mocsai féle patikamérleg szerint kihoztuk a minimális elvárásnak megfelelően, idén viszont elkezdődött egy nagyon erős fiatalítás Tokió reményében. Nem lesz egyszerű menet, az már biztos, de egy jó kezdés esélyt adhat.

Kapuban biztosan megleszünk, Mikler az őszi szezon vége felé már kezdett visszatérni régi önmagához, Borbély Ádámnak pedig nagyon jót tett a plocki kaland. Sokat játszik, a bl-ben is és szépen teljesít szerencsére.

A szélen továbbra se leszünk túl erősek. Balszélen az egyetlen klasszikus szélsőnk Fekete Dávid lesz, valószínűleg ennek ellenére is Juhász Ádám lesz a kezdő annak ellenére, hogy irányító. Jobbszélen Hornyák Péter és Országh Ádámmal számolhatunk, egyikük se számít túl rutinosnak, ne lepődjünk meg, ha végleges 16 fős keretbe egyikük nem kerül majd be, és a három jobb lövő fog majd itt játszani, ha pihentetni kell.

Átlövő és irányító poszton már jobban állunk. A Lemgo játékosa Bartók Donát berobbant a csapata, a svédek elleni meccseken kimondottan jól játszott, voltak nagyon szép megoldásai. Mellette az örök reménység Ancsinnal és Balogh Zsoltival számolhatunk. Támadásban itt megleszünk, de a védekezést is meg kellene majdoldani lehetőleg csere nélkül. Ballövő poszton sincs nagy meglepetés, támadni valószínűleg Bodó és Jamali fog, Ligetvárira pedig védekezésben fogunk építeni. Irányító poszton Lékai elképesztő formában van, Császár pedig jó lesz azokra az időszakokra mikor Máténak pihenni kell, illetve jó lenne, ha Juhász Ádi is játszana a saját posztján.

Beállósunk a 18-as keretben 4 darab is van, igaz ebből Timu biztos, hogy csak védekezni fog. Bánhidi helye biztos, tőle sokat is várunk, remélhetőleg most még hatékonyabban fog dolgozni, mint ahogy azt eddig tette. Szöllősi és Vilovszki közül az egyik játékos alighanem ki fog kerülni a végleges keretből, ha most kéne tippelne, inkább Uros marad bent.

Támadásban meglepően jók voltunk a svédek ellen, azt a szintet jó lenne még egy kcisit emelni, védekezésben viszont lesz dolgunk még egészen biztosan. Amit én eddig látok, hogy a csapatnál jó hangulat van, és szeretnek együtt dolgozni. Nekünk ez a torna tét nélküli, most lehet fejlődni, és valamit megvillantani a tudásunkból. A védekezéssel még lesz bőven munka, azért Timu nem az a szint középen, mint Nagy Laci, de össze kell majd fogja a csapatot.

Egyelőre ennyi, nemsokára mindenki véleményét elolvashatjátok azzal kapcsolatban, mit várunk magunktól. Egy jó hír pedig a végére: már csak egyet kell aludni és kezdődik a móka!

Képek innen.