No, hát nem is tudom honnan kezdjük, talán a legelejéről, mert asszem, hogy bátran mondhatjuk, hogy az a bizonyos 10. helyért zajló helyosztó volt az origója ennek a hétvégének.
Nagyon mélyen nem mennék bele, röviden összefoglalva: -6 gólnál 41. percnél végső elkeseredésében Golovin belecserélt a hármasokba, jött Albek és Pásztor, és a két csaj (leginkább Albek vezérletével, ebben btw többen is egyetértünk a szerkesztőségben) összekapta a védelmet, és egy rohadt izgalmas, végletekig kiélezett utolsó percben megfordítottuk a mérkőzést, és ezzel szépen ki is rongyoltunk az olimpiai selejtezőkre.
Emlékszem, hogy talán Danyi Gábor mondhatta a meccs utáni értékelésben, hogy ez azon túl, hogy olimpiai selejtezős helyezést ért, azért volt különösen fontos, mert kell, hogy ez a válogatott végre elhiggye magáról, hogy képes vert helyzetből, komoly téttel bíró mérkőzést megfordítani. Ezzel egyetértettem attól függetlenül, hogy annyira azért nem voltam biztos benne, hogy ez később még a "hasznunkra" lehet.
Az Euro Cupos bóhockodásokból messzemenő következtetéseket én spec nem nagyon vontam le, már csak a nálunk jóval gyengébb két ellenfél miatt sem (Svájc, Ausztria) és a nálunk kb két osztállyal feljebb játszó Norvégia miatt sem. Az pedig már egy ideje látszik a válogatott játékán, hogy külön kezeli a barátságos és a tétmérkőzéseket - még akkor is, ha eredményben mindkettőnél voltak húbazmegok az elmúlt években.
Szóval nemcsak az olimpia, de a fentebb írtak miatt is vártam már ezt a hétvégét, bár őszintén fogalmam nem volt, hogy a svédek ellen mit várjak, és kicsit féltem a japánoktól is, mert ők egy meccsre ha kijön nekik az a sok százmillió lépés amit képesek olykor megtenni hatvan perc alatt (hozzáteszem teljesen feleslegesen, a saját iramukba halnak bele, komolyan nem látja ezt az edzőjük?), bizony képes kellemetlen meglepetéseket szülni.
A brittek elleniről lemaradtam, a fél négyes kezdés számomra nem igazán volt optimális, és annyira nem is törtem magam, hogy hazaérjek, hisz ott tényleg csak az volt a kérdés, hogy +30 vagy +40 lesz a különbség, úgyhogy több szót az a meccs nem is igazán érdemel, azon felül, hogy azok a játékosok akik elöl gólokban ritkán szólalnak meg, most sziporkázhattak a kb 7 évet szünetelő britt válogatott ellen
Sok helyen sokan elmondták, hogy hát egy meccsen bármi megtörténhet, még akár a svédeket is megverhetjük és azzal már gyakorlatilag kint is vagyunk Párizsban, de arról senki nem értekezett, hogy hogyan lehetne őket egy meccsen elkapni? Így ez a győzelem csak erőteljes bizakodás volt mindenki részéről, hátha...
A mérkőzés első másodpercétől mi domináltunk, olyan tempót, akaratot, koncentrációt mutatva ami nemcsak minket nézőket, de a svédeket is percekig állva hagyta. A 9. percben már 5-1 volt a mi javunkra, én meg mosolyogtam kesernyésen magamban, hogy ja, lesz még ennek böjtje... Úgy is tűnt, mert Robertsék összekapták magukat és a 17. percre már ikszre hozták fel magukat (7-7), válaszul jött 3 villámgyors gól, és basszameg én ott már egész egyszerűen nem bírtam elképzelni, hogy kikapunk! Annyira egyértelműen látszott, hogy abszolút nem bénít minket a svédek játéka, nem kesergünk másodpercekig a kapott gólokon vagy kihagyott ziccereken, nem rémülünk meg attól, hogy egy amúgy profibb válogatott a kezdeti előnyünket lefaragta, hogy elöl keményedik a svédek védelme, végig 60 percig koncentrált játékot produkáltunk, és ami a legfontosabb: élveztük minden percét!
És pont ettől vált még izgalmasabbá a japánok elleni találkozó: vajon átmentjük ezt a formát erre a meccsre is, vagy egy teljesen másik arcunkat mutatjuk? Az előbbi, és szinte lemásolva a svédek ellenit, ugyanúgy játszottunk, annyi különbséggel, hogy az ellenfél gyengébb volt, így a végén már tényleg gálázásba futott a dolog.
De mégis mi történt?
Valószínű az elmúlt években megfogalmazott (jogos) kritikák a válogatott irányába, kezdve a játékosok kondiján és mentalitásán át a stábig bezárólag. Golovin azon nyilatkozatával még valahol az Euro Cupos meccseknél egyetértettem, hogy a játékosok kondija sokat javult, ez tényleg látványos lett (a Loki sem azért esett ki a bl-ből mert nem bírta szuflával a Vipers ellen), ezen a hétvégén pedig ez volt az egyik döntő tényező. Nem látni lihegő játékost tíz perc után, nem látni a fáradtságtól felugrásokat mellőző átlövőket, a visszarendeződésünk osztályszintet lépett, ami kulcstényező volt a svédek ellen, gyakorlatilag ez volt ami meggátolta, hogy csak úgy futkossanak, amivel kiheréltük a támadójátékuk egyik alapját, és most tessék megkapaszkodni: 0 azaz nulla darab lerohanás gólt kaptunk a svédektől, és a japánok is mindössze két gólt szereztek innen! Ja, a svédekhez még hozzátenném, hogy lövésig sem jutottak lerohanásból!
Úgy tudom, hogy sokat videózott a stáb. Olvastuk a svédek játékát, ez egyértelműen látszott, tudtuk, hogy Roberts a meccsek első felében általában asszisztál, a másodikban kezdi meg a gólgyártást. Az első félidőben elzártuk a passzolások lehetőségét, a második félidőben pedig kiléptünk rá (ennek egy haszonélvezője volt csak: a leendő debreceni Thorleifsdóttír, de ő is elhallgatott az utolsó 5 percben).
Sok panasz volt, hogy Kuczora igazából irányító/középső lövő, de mintha erre sosem próbáltunk volna megoldást keresni. Változtattunk ezen is, és úgy irányítottuk a támadásainkat, hogy Kuczora ne egy echte ballövő pozícióból tüzeljen, hanem az irányító/középső lövők számára kedvezőbb, a pályaközepi folyosóba vegyen lendületet, amikor pedig elkezdtek erre kilépni a svédek, akkor egy laza mozdulattal tovább lett adva Klujbernek, aki sokszor méretes lyukakon át kényelmesen berongyolt és értékesítette a ziccereket.
Ezekért jár a pacsi, de azért kicsit húzom a szám azon, hogy Juhászt erre a tornára egyáltalán nem neveztük, pedig vele van egy klasszikus átlövőnk, nem kéne parlagon hagyni, még akkor sem ha nincsen meg a kellő nemzetközi rutinja...
A szélsőinket végre tudatosan foglalkoztattuk, amit leginkább Győri-Lukács hálált meg, és végre nem rándult görcsbe az ember gyomra, ha valamelyik szélsőnk kezébe labda került.
Böde-Bíró szélsők elleni védéseit is szépen használtuk, főleg a japánok ellen toltuk le nagyon okosan a támadásaik befejezését.
Egyszóval amit ezen a hétvégén lehetett, azt tökéletesre csiszolta a stáb, ami abszolút pozitív csalódás.
És hát ne felejtsük ki a szurkolást sem! Újból köszi mindenkinek aki kiment, mert nemhogy ez a csapat, de úgy en bloc a női válogatott ilyen buzdítást utoljára talán a '14-es eb-n kaphatott. Kellett egy ilyen élmény a csapatnak, nagyon! (Azt csak ide zárójelben, hogy ebben is végre nagyot lépett a csapat, hisz korábban a hazai pálya inkább bénítólag hatott rájuk.)
Hogy mit hoz a jövő? Azt szerintem senki nem tudja megmondani, de egyelőre ne legyen semmilyen elvárás a csapat felé; kijutottunk az olimpiára, ha a horvátok elleni a kiinduló, akkor egy hajszállal maradtunk le róla, ezt azért tartsuk észben. Az elvárás ezzel a csapattal szemben csupán csak annyi, hogy most már tényleg higgye el magáról, hogy képes nagy dolgokat véghez vinni, hisz féléve igazából mást sem csinál, és élvezze a játékot.
Végezetül: 9 európai csapat jutott ki Párizsba, visszatérőkkel és egy újonccal, ezzel végre értelmezhető színvonalat adva ennek a tornának, úgyhogy én spec _nagyon_ várom már, hogy újra felgyúljon az olimpiai láng! Megszavazom ennek az olimpiának, hogy ezzel a mezőnnyel ez lesz az eddigi legszínvonalasabb is.
Hajrá Magyarok!
Fotók: Kovács Anikó/MKSZ