...ezt mondjuk is ki, mielőbb! De nem zárom le az elején, nézzük, hogyan jutottunk a felismerésig.
Bele sem kezdek inkább a 2023-as, vébére való felkészülésem taglalásába, legyen elég annyi, hogy családiasan most kezdünk csak el egyenesbe jönni, elég nagy amplitudón vagyunk idén is, de hát úgy tűnik, hogy ez a felnőtt life már ilyen lesz. Nem mondom, hogy nincs az a pillanat, amikor nem ülök fel egy repülőre még ezen a vébén is, de valahogy idén sem annyira kapott el a láz, nem tudom. Azt hiszem, hogy szurkolói szempontból is túl sok ez a minden évben világverseny - játékoséból még több, nyilván -, egyszerűen belesilányulunk, összefolynak az évek, meccsek, világversenyek, nincs mire várni, inkább egy kicsit "éljük túl valahogy, sérülések nélkül" érzése van az embernek. Nem? Na mindegy.
Ettől függetlenül a fontosakra tévé előtt voltam, mondjuk a portugálok elleni második félidőn gyakorlatilag elájultam, de az a családon éppen végigseprő vírusnak köszönhető, és hát írni sem volt kedvem róla, most annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy sajnos nagyon rég láttam már magunktól ennyire nihil meccset, fájt nézni. Főleg, mert nem így kezdődött, hanem magunkat durrantottuk bele a pokolba, bele Ferreira védéseibe, illetve a meccs elején még rendes számba kialakított helyzeteink kihagyásába, mert az első félidős lövéseink valami minősíthetetlenül szarok voltak, ezt lássuk be. Ha ott az elején, abból a kilenc kapura tartóból az 1 helyett csak 4-5 bemegy, teljesen más a meccs. De mi többszöri megszakadás után sem tudtunk gólt lőni, ezzel pedig beleostoroztuk magunkat egy olyan spirálba, ami hazavágott bennünket.
De ez már history, felesleges nyafogni rajta, sőt, nagyon tanulni sem lehet belőle azon túl, amit már Sényi Lacibá is belénk vert 1992-ben, hogy "lődd be azt a kurva ziccert, fijam", mert nincs mit. Ma viszont a portugál vs brazil iksszel új esély hullott az ölünkbe, élni kellene vele, ahhoz viszont mindenképpen bele kell állni a hazai pályán játszó svédekbe. És mivel nekünk nem annyira erősségünk a hazai pályán fellépő skandinávok elleni győzelem manapság, ezért ezt hívjuk bravúrnak. Szóval az kell ma. Amekkora végleteket eddig láttunk magunktól, igazából ki tudja. Nem elfelejteni azt sem, hogy létezik Brazília, akikre már futottunk is rá ilyen helyzetben valamikor, ha jól rémlik, és a Zöld-foki szigetek sem fogja azt mondani, hogy: "kedves magyarok, itt ez a két pont, vigyétek csak, nektek jobban áll".
Átalakultak a dolgok rendesen, de igazából továbbra is bármi lehet, egyáltalán nem vagyunk lehetetlen helyzetben, csak jól kéne játszani. Mert úgy bármi lehet. Ha szarul, akkor semmi. Gottfridsson és a regnáló Európa-bajnok elég ijesztőnek tűnik számomra, de bízom a srácokban.
Mikler jött vissza a kapuba az előző meccshez képest, és Lékai pöpec bejátszásából a befutó Bóka fejezte be pattintva Palicka lába alá, de a második ugyanolyat sajnos már kihagyta ugyanonnan, és a következőt is kiszedte a svéd kapus, jajjj. Ezt nem szabad. A svédek saját játékuknak megfelelő sebességgel hozták ránk a kihagyott helyzetekből megszerzett labdáinkat, elképesztő sebességet toltak sajnos, de fel kell pörögnünk kicsit, mert így ki fognak zsigerelni bennünket a futásukkal. A védekezésünk sajna nem volt ütőképes, Mikler viszont helyén volt, többször is, fontos szitukban, a 7. percben mehettünk az ikszért. (4:3)
Kapufa, és természetesen bazi gyorsan húzták Wannének a lemaradó Pedro helyére, ő meg ritkán hagy ki ilyet. Ancsin bombái életben tartottak bennünket, de elképesztő sebességgel volt ismét Wanne kezében a labda, aki természetesen ismét bevarrta, ráadásul gyorsan szaladtak át rajtunk megint, a majdnem döntetlen helyett 2 percen belül +3 lett oda. Jók ezek, nagyon. Jól láthatóan az átlövésekkel lehet kezdeni valamit, mert az egy-egyek nagyon távol maradtak a svéd kaputól, és eléggé zártan védekeznek a beálló körül is, SzitaZoli is látta ezt, és be is varrta kilenc méterről. Az emberhátrány nem nagy barátunk a skandi csapatok ellen sem, ki gondolta volna, nem igaz, és hát legyünk őszinték, az emberelőnyökre sincsen egy kiforrott, működő figura. 14. perc, 9:5.
Végre egy fasza bejátszás sült el Bánhidinak, ezt kellene valahogy többször csinálnunk, és kicsit széjjelebb is kellene húzni azt a falat, de ez mind mindegy is, ha hátul nem tolunk valami komolyabbat, mert a védekezésünk egy kinyúlott gatya benyomását kelti, maradjunk annyiban. Ez a négy gól mínusz sajnos stabillá vált mostanra, és bár az érkező Rosta szépen összeszedte a bejátszást, Palickáról kicsordogált a labda. Igazán lehetne némi szerencsénk is már, na.
Mikler gyönyörű szélről védése után jöhettünk ismét felzárkózásra, de rengeteget hibázunk sajna, és egyszerűen nem jutottunk közelebb a kapuhoz, úgyhogy igen, ezek a bombák kellenek most Bodótól, na. Muszáj lenne összerántani a védelmet, mert anélkül itt nem lesz ma abrak. Ilic talpról gólja is pöpec volt, éppen ezt pofáztam, ezeket kell erőltetni akkor, ha közelebb nem jutunk. Innen nézve négy emberünk is ellát a kapuig kilencen túlról, azért ilyen rég nem volt már a magyar válogatottal, erre kellene építeni ma. De védekezés nélkül tökmindegy. Az továbbra is igaz. 15:11 a 24. percben, lőtáv, de mégis soknak érzem kicsit.
Elképesztően gyorsan kapunk gólt, sajna, de a Bodó-Rosta kapcsolat most kiválóan működik, muszáj lenne összekapjunk valamit hátul, Liget hátha kiolvasott valamit a padról, tényleg, hol is van? Rosta befordulása utáni hetest sajnos kihagyta Máté, pedig most jöhettünk volna fel kettőre hosszú idő után, az istenit. Aztán persze szélről is véd egy ziccert Palicka, aki amúgy nagy liblingem, régóta, csak nem ilyenkor. Az időközben becserélt Székely védett egy fontosat, amiből lódultunk, és hetest is kaptunk, amit aztán Rosta értékesített, ahogy kell. Ismét -3-4-en rugózunk, összességében nulla védelemmel ez annyira még nem is ijesztő, a támadásunkat egészen összeharácsoltuk, de hátul KELL VALAMI MEGOLDÁS, mert így nyilván nem lehet. 18:14, fordítottunk már meg ilyesmi állásról meccset, nincs lehetetlen, de az világos, hogy hátul irtó nagyot kellene melózni érte.
Egy Bánhidi kiállítással kezdődik a félidő, ezt megint kicsit túlzásnak éreztem magam is, hát na már, egy meccsen 220 ilyen van. Ligetet hiányolom ebből a falból, vele mi van? Bóka kapta meg szélen, és végre be is varrja, de annyira elképesztően könnyen kerülnek helyzetbe, most persze emberelőnybe, hogy az fájt, viszont Székely Marci belenyúlt egy hetesbe, ami nagyon kellett, Lékai-Bánhidi gól után pedig ismét Gottfridsson gyalogolt be. Egyszerűen nem tudunk kivédekezni semmit. Talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyit sikerült ma, így pedig nehéz nyerni, na. És ami még szörnyű - épp ezt beszéljük egy listán -, hogy ezzel a játékkal a portugálok elleni meccs meg is lehetett volna. Ehh.
Na de, jobbszél és védelem nélkül ott voltunk, hogy támadhattunk a -2-ért, de sajnos Lékai lövését kiszedi Palicka, ismét nem tudunk közelebb jönni. Szerencsére belehibáztak a svédek is, Gottfridsson személyében, de ahelyett, hogy közelebb sompolyogtunk volna, ismét -5 lett. 42. perc, 24:19. Nem tudtunk három gólnál közelebb jönni, akárhogy szakadtunk is meg, támadásban sem volt az a lendület, ami az első félidőben még nyomokban igen, de a védelem továbbra is nyaralt éppen. Fogalmam sincs, hol volt Liget, de ha nem félholt éppen, akkor az én csapatomban már régen pályán szedné össze a nem létező védelmet, az hétszentség.
Közben pályára ért Mikler, és egy Jim-átlövést fogott is a folyosón, végre, valami védekezés-féle, de ahelyett, hogy ezzel közelebb jönnénk, Ilic kihagyása után sajnos azonnal futnak is, gólig. Az ő góljukig. Ha ezt a meccset reggelig játszuk, akkor sem tudnánk közelebb jönni -3-nál, egy pillanatra sem, és igen, egészen jogos felvetés volt az is, hogy miért nem kértünk időt korábban? Édes istenem, hááátnemigaaaz.
És elkezdett nyílni az olló, szétcsúsztunk nagyon, amit nem is értek, mert igazából nem volt különösebb okunk rá, innen nézve hatalmas különbség van az élvonal és köztünk, ezen a meccsen ezt láttuk, amivel nincs gond, ez így is van, csak hát, ideje lenne tenni ellene valamit. Mentálisan előttünk a mezőny, egyszerűen nem tudunk elég gyorsan gondolkodni a pályán, és ami nagy erőssége volt ennek a válogatottnak, hogy fejben nem csúszik össze, ez is most kicsit ködbe veszett a portugál és a svéd-meccs tükrében.
De az a szerencsés helyzetünk adódott, hogy nincs veszve semmi, mert további két győztes meccsel akár még a kitűzött - egyébként továbbra is a kerethez mérten irreális - célt is teljesíteni tudjuk. Nagyon kikaptunk, és az nyilván sosem jó, de mondom, muszáj ezt most itt lerakni, mert még innen is odaérhetünk. A kérdéseim menet közben voltak inkább, itt a végén már nem nagyon van mit, Ligetvári miért nem játszott, amikor egyértelműen középen kellett volna stabilitás abban a falban, ami egyáltalán nem volt vállalható? Időt mondjuk hiába kértünk, az is látszott, de azért megpróbálhattuk volna megfogni néhányszor. Miért nem erőltettük tovább az átlövéseket, amikor talán az működött a leginkább? Próbálhattunk volna egy kétbeállót is, akár, de persze nem a svédek a reális ellenfeleink, ezt tudtuk jól, lehetett volna szorosabb, nem lett. RostaMiki viszont ismét jó volt abszolút.
Hajrá mogyorók!