Kvali-vb LA I.

Kicsit sűrű ez az időszak mindannyiunk számára, de valami csoda folytán úgy tűnik, hogy momirCsiliccsel sikerül egy fullos LA-sorozatot összedobni a 2023-as lengyel-svéd közös rendezésű vb kezdősípszójáig. Miután a 32-es mezőnyön vgigfuttatunk szemünk, arra jutottunk, középdöntős ágak szerint haladunk, miután előfordul, hogy csoportonként mindössze egy értelmezhető csapatról beszélhetünk csak. Értelemszerűen az A- és B-csoportok ágával indítunk.

De mielőtt belemélyedünk, egy kis áttekintés a torna lebonyolításáról, hiszen, olimpiai kvalifikációs torna lévén, mindenkit kicsit jobban foglalkoztat, hogy ki, hova és meddig érhet a végén.

32 csapatos vb - a hideg kiráz tőle, de tényleg -, 8 darab 4 csapatos csoporttal, amelyek mindegyikéből a legjobb három továbbjut a középdöntőbe. A középdöntőbe az azonos csoportból szintén továbbjutó ellenfelek ellen szerzett pontokat és gólkülönbséget cipelik tovább a csapatok, a korábban megszokottaknak megfelelően. A középdöntős ágak két-két csoportonként rendeződnek, így az A-B, a C-D, az E-F, valamint a G-H fog majd fúzionálni. A középdöntős csoportok első két helyezettje jut tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol az I. középdöntős csoport (A-B-ág), a III. középdöntős csoporttal (E-F-ág), a II. középdöntős csoport (C-D-ág) pedig a IV. középdöntős csoport (G-H-ág) fog keresztben játszani a legjobb négybe kerülésért, valamint az alapvetően olimpiai selejtezőt érő 1-7. helyek valamelyikéért (itt finomság, hogy ha az 2-7. helyek valamelyikén végez a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon házigazdaként már biztosan résztvevő Franciaország, akkor már a vb-nyolcadik is selejtezőn vehet részt).

És itt hagyom a csoportbeosztást is a helyszínekkel, a torna lebonyolítása pedig ezen a szervezők által megalkotott gyönyörű grafikán sokkal átláthatóbb, mintha én ide bepötyögném. Itt a torna hivatalos oldala, az IHF oldalán pedig itt található a menetrend, itt pedig a csapatok-csoportok.

A-csoport (Krakkó): Spanyolország, Montenegró, Chile, Irán

B-csoport (Katowice): Franciaország, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szlovénia

C-csoport (Göteborg): Svédország, Brazília, Zöld-foki köztársaság, Uruguay

D-csoport (Kristianstad): Izland, Portugália, Magyarország, Dél-Korea

E-csoport (Katowice): Németország, Katar, Szerbia, Algéria

F-csoport (Krakkó): Norvégia, Észak-Macedónia, Argentína, Hollandia

G-csoport (Jönköping): Egyiptom, Horvátország, Marokkó, Amerikai Egyesült Államok

H-csoport (Malmö): Dánia, Belgium, Bahrain, Tunézia

A-csoport

Spanyolország

A 2022-es Európa-bajnokságot kiélezett csatában, időn túli hétméteressel elveszítő spanyol válogatott, bár azóta több sztárjától is búcsút vett, továbbra is meglehetősen ütős, és ezen az ágon igenis nagy reményekkel vághat neki a tornának Krakkóban. Kapuban jól el vannak látva Pérez de Vargasszal és Corralesszel. A Dujshebaev-tesókat és az ő kvalitásaikat sem kell különösebben részletezni, de az európai elitbe tartozó, BL-ből is jól ismert tapasztalt játékosok egész sorát lehet még említeni: Maqueda, Cañellas, Garciandía melehetősen közelről is ismerős, míg Solé, Ángel Fernández, Guardiola, Figueras, Odriozola, valamint Casado is ide sorolható. Két említésre méltó ki-, vagy inkább lemaradójuk Aleix Gómez, valamint Aitor Arino, a Barca klasszis szélsői, előbbi Achilles-problémákkal küszködik, utóbbi korábbi térdsérülésével bajlódik továbbra is. Cañellas is sérülést szenvedett a vb-t megelőző Románia elleni felkészülési mérkőzésen, de az utazó keret tagjaként lett jelölve, így vélhetően a torna kezdetére már játékra alkalmas lesz az irányító.

A spanyolok január 12-én, csütörtökön egyből Montenegróval kezdenek, ez lesz a csoportrangadó, amely biztos, hogy izgalmakkal teli lesz, hiszen a tornák elején általában a spanyoloknak sem szokott olyan zökkenőmentesen menni minden, ettől függetlenül, még ha a montenegróiak vért is isznak (nem hiszem), sem lehet gondja ennek a keretnek Jordi Ribera irányításával. Január 14-én Chilével, a csoportkör zárásaként pedig Iránnal játszik a spanyol válogatott, mindhárom mérkőzésük 20:30-kor fog kezdődni. Montenegró

Várt továbbjutók: Spanyolország, Montenegró, Chile

B-csoport

Franciaország

Talán a legtöbb neves hiányzót felvonultató válogatott lesz a már biztos olimpiai résztvevő francia csapat, amely a legutóbbi világversenyt a 4. helyen zárta, Dániával szemben alulmaradva a budapesti bronzmérkőzésen. Akiket mindenképp meg kell említeni: Kounkoud, Villeminot, N'Guessan, Descat, Minne, Konan. Egyikőjük sem érdemel külön bemutatást, azt hiszem, arra azonban kitérnék, hogy mekkora jelentősége van némelyek kiesésének. Konan, bár a felnőtt válogatottban most kezdte csak megvetegetni a lábát, az Eb-n láthattuk, mennyit jelent a franciák védelmének, amellyel tavaly januárban azért akadtak problémák. Descat, amellett, hogy remek kvalitású, nagy tapasztalattal rendelkező szélső, a francia válogatott egyik legbiztosabb kezű heteslövője is. Minne pedig épp a tavalyi Eb-n mutatta meg magát igazán a világnak (már persze előtte is alkotott ő szépen Nantes-ban), én személy szerint nagyon sajnálom, hogy összeszedett egy komoly sérülést, tehetséges és szimpatikus játékos, pályán és azon kívül is.

Azért annyira nem kell elkezdeni sajnálni Guillaume Gille-t, mert így is a franciáké az egyik legutősebb vb-keret. Karabatic-tesók rendületlenül oszlopos tagjai a válogatottnak, Gérard a kapuban bármikor el tud meccseket dönteni és Bolzinger, valamint Desbonnet is remek formában van néhány őszi meccsüket látva. És ahogy írom ezt nevetek, mert bár két extra szélső fog hiányozni, de igazán fel sem fog tűnni, egyik oldalon Grebille és Nahi, a másikon Lenne és Porte utazott Katowicébe. Irányítóban Nikola Karabatic mellett ott van Mahé és Remili, jobbátlövőben a bombasztikus formában lévő átlövő-duó: Mem és Richardson, balátlövőben Briet, Prandi és Lagarde, beállóban pedig Luka Karabatic, Fabregas és Tournat. (De most komolyan, honnan van ezeknek ennyi jó játékosuk?! Eszemmegáll. :D)

Ami a csoportkört illeti, a szlovénok és a lengyelek is biztos okoznak majd némi kellemetlenséget a franciáknak, de ilyen játékosállománnyal, edzettségi szinttel és tapasztalattal, no meg fizikummal szerintem egyértelmű, hogy Franciaország fogja nyerni a B-csoportot, miután a lengyeleknél hiányozni fog a BL góllövőlistájának jelenlegi vezetője, Kamil Syprzak is egy fáradásos szárkapocscsont-törés miatt, a stlovánoknál nem lesz Gasper Marguc, Matej Gaber, Zarabec és Kastelic sem. A Franciaország-Lengyelország összecsapás lesz január 11-én, szerdán a torna nyitómérkőzése, ezt követően 14-én Szaúd-Arábiával, majd végül 16-án Szlovániával mérkőzik meg Gille együttese, a mérkőzések időpontja, sorrendben: 21:00, 18:00, 18:00.

Várt továbbjutók: Franciaország, Szlovénia, Lengyelország

Az I. középdöntős csoport első két helyére a spanyol és a francia válogatottat várom, szerintem ez nem érdemel különösebb magyarázatot, főleg a fenti fejtegetésem nyomán. Arról, hogy melyik csapat végez a középdöntős csoport első és melyik a második helyén, az épp az egymás elleni mérkőzésen fog eldőlni, várhatóan január 22-én, és várhatóan aszerint is, hogy mely csapat milyen ellenfelet szeretne magának a negyeddöntőben (szerintem Norvégia, Hollandia és Németország jöhetnek szóba majd ezen a ponton, de erről majd momirCsilics is elmondja a magáét).