A két utolsó meccsén aztán elsősorban mentálisan, de mindenhogy máshogy is teljesen kifingott ez a fiatal magyar válogatott, de nincs is ezzel semmi gond. Remélem nem vagyunk kevesen, akik tényleg ezt gondolják, és attól még nem lettek elégedetlenek, hogy a menet közben kiharcolt esélyek egyikét sem váltottuk konkrétan cashre. Szerintem sokkal, de sokkal többet kaptunk ettől a csapattól ezalatt a szűk két hét alatt, mint az esélyt az olimpiai selejtezőtornára. Jövőt kaptunk, csapatot és reményt. Persze, nekem könnyű, hiszen nem dolgom olimpiai részvételben mérni a sikert, nagyon régen elengedtem már Tokiót és örömmel éreztem magamon azt is, hogy mennyire tudtam tartani magam ehhez még az extra bravúrok közepette is, igen. Hogy egy pillanatnyi rossz érzés nincs bennem amiatt, hogy végül tényleg nem értünk oda rá, miközben előzetesen talán én fogalmaztam meg legvilágosabban (és persze legoptimistábban is), hogy márpedig tovább szeretnék jutni a csoportból, mert sem Izland, sem az oroszok számunkra nem verhetetlenek.
Na de menjünk szépen sorba, visszaolvastam ugyanis az esemény előtti kérdezőset, és hihetetlen, hogy mennyi kívánalmamat teljesítették a srácok, hát hogyan lehetnék elégedetlen? Olvassátok el, érdemes, gyorsan összerakom a kéréseimet azzal, amit valóban kaptam, hogy aztán a végén meg tudjam húzni a vonalat, és le tudjam zárni ezt a pofás kis Eb-t magamban.
A mit várunk kérdésre adott válaszom ez volt:
"... az volna a lényeg, hogy ne szarjunk be, hogy ne címereket és neveket lássunk, hanem mindig azt az egy meccset, ahol bármi lehet. Azt várom, hogy mindenki csússzon-másszon minden kipattanóért, hogy soha semmit se adjunk fel, hogy higgyük el, hogy nem vagyunk rosszabbak Oroszországnál és Izlandnál, és hogy a padról valós segítség érkezzen. Időben kérjük ki az időket, amikor szükség van rá, és olyan tanácsokat halljunk a padról, ami a pályán is szemmel látható javulást eredményez. Legyen kémia (az most úgyis nagy divat), jókedv, zrika, és legyen előrelépés. Ezeket várom, szerintem ez nem túl sok.
És hogy Chema vegye fel a szemüvegét, de ezt csak halkan és szépen kérem."
Hú, hát nehéz lett volna ennél jobban beletalálnom: hogy ne szarjunk be, az egy határozott és általános kérés volt a magyar válogatott felé, és hát ezt tökéletesen kivitelezték szerintem. Nem volt olyan helyzet és ellenfél, amikor éreztem volna ilyesmit ezen a csapaton, talán csak a norgék ellen vesztettünk bátorságot, de ott meg akkora volt az ellenfél fölénye, hogy az simán betudható annak. A hittel sem volt gond és a küzdéssel sem, meccsről-meccsre mindig az adott ellenfélre koncentráltunk, talán az időkérésekbe lehetne belekötni, ami a pad munkáját illeti, de hogy a többi szakmai része és a kémia is egyértelmű volt, azon nem lehet vitatkozni. Remélem legalábbis senki nem fog, mert tökfelesleges. Ez pont szemmel látható volt. Chema viszont nem vette fel a szemüvegét, emiatt kicsit csalódott panda vagyok.
Mi lesz az erősségünk?
"A meglepetés ereje. Nem fekete lovaznék, inkább csak azt mondom, hogy sok jó képességű fiatalunk van, akiknek akár össze is jöhet minden. Egyébként kapuban és beállóban semmi gondunk nem szabadna legyen, és bízom benne, hogy a védelem is hoz egy erős átlagot, kiküszöbölve az össze hülye, felesleges hibát végre. Plusz a fiatal lövőink gátlástalanságában is szeretnék hinni, amit Ligi tol mostanában, az nekem nagyon tetszik, menni kell előre, felugrani, lőni, mert máshogy nem lesz gól. Ennyi ez."
Hátö, ebbe sem nagyon lehet belekötni, pontosan ezek voltak az erősségeink, és bár nem fekete lovaztam, utólag mi is bőven az a kategória voltunk. Azt különösen megtapsolom, hogy bár finoman fogalmaztam a fiatal lövőinkkel kapcsolatban, azt hiszem én tőlük kaptam a legtöbbet ezen a tornán. Fogalmam sincs, hogy meddig kéne visszalapoznom a memóriámban ahhoz, hogy ilyen szintű magyar lövősort találjak benne, nyilván a Csárli-NagyLaci tengelyig mindenképp, de ugye az a Havanna nem a lakótelepet jelenti Perez születési anyakönyvi bizonyítványában, ha értitek. Nagyon sokra hivatott kis lövősor ez, akiknek baromi jót tett, hogy a sokpénzes padon ücsörgés helyett elmentek világot látni, pofázom már egy ideje, hogy kötelezővé tenném minden magyar fiatalnak a minimum két évnyi légióskodást, azt hiszem ez a torna eme elméletem helyességét világosan igazolta. Így lehet áthidalni az UP-rendszerből kikerülés után a magyar nagycsapatokba kerülés közötti szakadékot. Ennyi ez. Jó lenne, ha nem lenne ekkora a rés, de mivel egyelőre még van, hát meg kell oldani valahogy. Így.
Gyenge pontunkra az irányítót mondtam, és hát azzal is nehéz vitázni, hogy Győri Matyi egy idő után borzasztóan elfáradt, viszont ha ezt a posztot még kiegészítem az éppen sérültekkel, akkor semmi gondunk nem lesz minimum a következő 5-6 évben. Írtam ide még ezt is:
"Illetve a mindenkori magyar csapat mindig fejben a leggyengébb, abban bízom, hogy ebben tudunk lépni előre."
Nos, tudtunk, ez is világos. Az első csoportkör maga volt a csoda, mind fejben, mind lábban is simán bírtuk ezt a szintet, gondoljunk bele, egy-két világverseny után ugyanez a keret mire lesz majd képes. Háhh, bizsergés, jó mi? A keret olyan volt, amilyen, utólag látjuk, hogy valójában a stáb szerint is 12 Eb-szintű magyar játékos van jelenleg, én nem hőzöngök amiatt, hogy akkor minek vittük ki ezt vagy azt, ha egy percet sem játszottak, nyilván azért, mert még így is nekik volt a legtöbb esélyük bekerülni a keretbe. Faluvégit azért láttam ebben a csapatban, szerintem ő nincs innen olyannyira messze, hogy ne lehessen beépíteni, de ezt már előzetesen sem értettem. Hogy menet közben vált minden egyes mérkőzésünk valódi tétmeccsé, arról pedig igazából senki sem tehetett, én láttam a szándékot arra is, hogy megnézzük, ez a keret, ezekkel a játékosokkal igazából mennyit bír egy ilyen sorozatterhelésen. Egyelőre 4-5 meccset, ez derült ki számomra, ezt kell feljebb tornázni, miközben az erről a tornáról hiányzókat pedig beilleszteni. És jó lesz.
Húzóember témakörben...
...sem tévedtem nagyot, sőt, teljesen beletrafa, azt hiszem, és most, hogy láttuk is, mire képes a B2 posztunk, őrületesen büszke vagyok rájuk, nem csak azért, mert elmentek külföldre, és ott megállták a helyüket, hanem mert mindketten veszprémiek komplex játékosok lettek, és ezt nem is ragoznám tovább. Miattam lassan jöhetnek is haza.
A mi a realitás kérdésre adott válaszban egészen pompásan előrevetítettem, hogy mi fog történni ezen a világversenyen, csak a ki-ki meccsek számát vétettem el:
"Két ki-ki meccsünk lesz a csoportban, én bízom a továbbjutásban, ha pedig az megvan, a többit gyakorlatilag leszarom. De tényleg. És akkor az már = vagy <12. Nem azt mondom, hogy ez a reális, de hogy én máshogy nem készülök világversenyre, az hétszentség. Ráadásul minden egyes januári tornán megvertünk valami nagyvadat a szülinapomon, és most pont azt néztem, hogy aznap lesz a középdöntő első meccsén a D1 vs E2, úgyhogy ehhez tartsuk magunkat, kérem. Franciákat már vertünk nekem meg, most sem kell mást, hehe."
...és azt is rögtön hozzáteszem, hogy baromira egyedül maradtam előzetesen ezzel a véleményemmel, de nem baj. Szeretem, amikor egyedül tépetek a világ ellen és a végén igazam lesz, hehe.
Szóval köszi srácok az elmúlt másfél hetet, én megkaptam mindent, amit kértem, látom a jövőt, látom a fejlődést, gyakorlatilag minden szinten, ezt az irányt tartsuk, mert ebből jöhet a többi is a későbbiekben. Van mire büszkének lenni, van mire építkezni, van kire felnézni, van koncepció, amiben lehet hinni, van csapatunk és ez a lényeg. Ez a legnagyobb ajándék, amit szülcsinapcsimra kaphattam ettől az Eb-től. Abba pedig most még bele sem mennék, hogy az EHF éppen a saját kiírását cáfolva kitett egy ilyen végső rangsort, amely védhető is volna, bizonyos szempontból, csak ugye nem nagyon cseng össze az eredeti kiírással, ami meg alatta van.
De ki nem szarja le, ismétlem, amit reméltem, megkaptam, minden más csak extra.
Úgyhogy hajrá mogyorók!