Az Eb-nyitómeccs felvezetéseképpen tegnap késő délután tele lett a zinternet a BL-döntős párhuzammal, nyilván nem véletlen, mondjuk egy fontos különbség mindenképpen akad: hogy ezt legalább megnyertük. De ne szaladjunk így előre.
Remekül kezdtük a meccset, pont olyan hozzáállással, ahogy kell egy ilyet, a kezdőnk pöpec védelmet és minden posztról veszélyes támadósort jelentett, Roli a kikényszerített folyosók fogása mellett belenyúlt ziccerekbe, illetve a szerbek látható megilletődöttséggel álltak a meccsbe, ez így összességében pedig egy elég gyorsan kialakuló, nagyobb arányú (állandó 3-4 gólos) vezetést eredményezett. Laci is, Máté is, Ancsin is vállalta a lövéseket és ment is szépen a szekér az első félidőben. Az előzetesen elvártnak megfelelő minőségű védelmünket nem nagyon tudták kintről feltörni, Nenadic mellé senki nem tudott felnőni az ellenfél játékosai közül, így pedig sok könnyű gólt tudtunk a meccs ezen szakaszában közétenni. De felállt fal ellen is voltak remek játékaink, türelmesen, a végsőkig kijátszott labdákkal, kevés hibával produkáltunk egy csudás első félidőt, ami túlságosan megnyugtató előnyt jelentett. Még Roli is pöpec indítást kanyarintott Tomika kezébe, ami már-már álomszerűnek tűnt, ha értitek, mire gondolok. 8:13.
A szünet után is folytattuk ugyanezt, NagyLaci átlövésével, Bánhidi jellemzően hetest érő befordulásaival, Máté egy-egy elleni megindulásaival növeltük az amúgy sem kicsi előnyünket, utólag belegondolva szinte törvényszerű volt, hogy történjen valami, mert ez a különbség sem volt reális, és a szerbeknek is volt honnan feljöjjenek, csak ezt azért sokan elfelejtik figyelembe venni. Az a valami aztán egy kettős emberhátrány képében érkezett meg, amiből rettentő szarul jöttünk ki. Persze könnyű azt mondani, hogy ilyenkor türelmesen, aggresszívan és rengeteg szabaddobást érően kell támadgatni, de kapkodni legalábbis mindenképpen tilos, amikor négyen vagytok, és az ellenfél védelme megfelelően takarja el a társakat. Nagyon gyors három góllal jöttek vissza mélyről a szerbek, és ettől mi úgy lefagytunk, mint őzike a fényszóró sávjában. Ebben a szakaszban az ítéletek is meglehetősen erősen támogatták a hazaiakat, Máté levegőből lekapását belemenésre befújni például döbbenetes hiba, de természetesen nem ezen múlt. Illetve nem csak, és hát nem is múlt, hiszen a lényeg mégiscsak az, hogy megnyertünk egy idegenbeli találkozót, Szerbiában. A második félidő közepébe aztán már Xavi is belezavarodott, de maradjunk annyiban, hogy előzetesen egy szűk győzelemmel mindenki elégedett lett volna, persze van hiányérzet bennünk a különbség leadása miatt, de vegyük már azt is figyelembe, hogy a világon ellenfél is van. Azt például sehol nem olvastam, hogy a szerbek mennyire gányául lőttek az első félidőben vagy hogy mennyire kiismerhetően támadtak, hogy az általam is megjelölt erősségeiket (szélek) mennyire nem használták a meccs első szakaszában.
Persze, persze, HA Vujin meg Ilic lett volna, és Ha meg HA meg HA, akkor nem lett VOLNA, de ezeket hagyjuk már, komolyan. Hogy valami nem stimmel a nagyobb különbségű vezetéseinknél agyban, ez nem vitás, ezzel kezdeni kell valamit belátható időn belül, nyilvánvalóan. De ez nem egy ember sara, és nem is az a megoldása, hogy akkor menjen isten hírével, na. A nagy előnyökig el is kell jutni, most az a feladat, hogy megtanuljuk megtartani azokat.
Szerdára tehát nem tudunk bealudni, abszolút nyílt a párharc, még ha mi is vagyunk előnyben, igaz minimálisban, de ez nem is feltétlen baj. A feladat adott.