Mindig nagyon szívesen jövünk-megyünk a nagyvilágban, de ez a mostani Eb. valahogy még inkább felvillanyozott már a tervezési fázisban is. Talán mert a lengyelekben mindig kellemesen csalódtam eddig, talán mert hatalmas az ország, és ahhoz képest túl keveset láttam belőle, talán más oka volt, de mióta kijutottunk biztos voltam benne, hogy ide muszáj lesz kijönni. Az elmúlt egy nap pedig engem igazolt még azzal együtt is, hogy tegnap azért néhány órára belénk állt a ronyó. Na de kezdjük az elején.
Az most nem is lényeges, hogy úgy indultunk el erre a röpke két hétre, hogy időközben eladtuk a lakásunkat, és annyira voltunk kiszámolva és zsigerelve az elmúlt hetekben, hogy a kb. 100 banánosdoboznyi ingóságunktól megszabadított tök üres lakásunk kulcsát csütörtök este tízkor sikerült az új lakó kezébe nyomni. Az sem, hogy a teljesen jófej január pont az esemény idejére kezdett el bedurcizni, és már vagy egy hete azzal a fenyegetéssel a fejünk fölött feküdtünk és keltünk, hogy pont az indulásra fog ránk szakadni 1-2 méter hó, mert végül ez ebben a formában végül meg sem valósult.
A veszprémi vasútállomásról majdnem napsütésben indultunk péntek délben, hiszen a MÁV segedelmével terveztünk kijutni Ferihegyre, és kapaszkodjatok meg, majdnem végig sikerült is _pontosan mindez. Igaz, hogy annyiért, amennyiért egy fél órája kettőnknek vettem repjegyet Gdansk-Varsó viszonylatban, de ez inkább a Ryanair lengyel belföldi járatainak hatalmas dicsérete, nem a MÁV kritikája, ugyanis a vonat is meglepően gyors/meleg/tiszta volt, és Kelenföldön sem bonyolódtunk bele az átszállásba, pedig próbáltam idegen szemmel nézni a dolgokat. Az más kérdés, hogy ezeken a pöpec kis kocsikon úgy fennhagytuk az egyik bőröndünket, mint a sicc, úgyhogy volt egy visszarohanásunk, de kicsire nem adunk. Aztán amikor a Köki-Ferihegy transzferre felkért pösti barátunk autója tankolás után elkezdett úgy viselkedni, mintha három kiskecske lenne elékötve, és a reptéri felüljáróra fordulván majdnem visszagurultunk, akkor elkezdődött egy fél napig tartó pechsorozatunk.
Volt ebben minden, hóhelyzet miatti eltolt járatindítás, lehúzós taxis, amire amúgy számítottunk is, de mivel nem volt akkora összeg és a késés miatt minél előbb ott akartunk lenni a hotelben, nem érdekelt. Aztán tanácstalanság, hogy most akkor holnap mi lesz, ha a varsói havazás egész éjjel ugyanebben az ütemben zajlik? Hogyan megyünk tovább, ha nem repülővel? Mikor derül ki, hogy indul-e a gép vagy nem? Miért nem működik a vonatjegy online szarja? Mi az, hogy még van requid field, hát basszus, kitöltöttem mindet. Vajon ebben a kihalt, de amúgy pofás, régi gyárbútorokból kiképzett LoftHotelban kiszedik-e reggelre a vesénket?
Ismerős mindenkinek? Hát voltak bennünk kételyek.
De reggelre szertefoszlottak az ijesztő dolgok, túléltük az éjszakát, nem fagytunk meg, elállt a havazás, elindult a gépünk is persze, szóval megérte. Innen a gdanski, belvárosi, fullosan felszerelt, minden kényelemmel és hasító wifivel ellátott meleg lakásból nézve már nem is annyira érzem ezen problémák jelentőségét, hogy őszinte legyek. Főleg mert ideérésünk után gyorsan megoldódott a Gdansk-Wroclaw útvonal eddig le nem zárt kérdése is, és ennek is örülni kell. Még a Modlin láttuk, hogy érkezik Ryanair Wroclawból, hatalmas ésszel kikövetkeztettük, hogy akkor nyilván indul is, szóval megnéztük, varsói átszállással hogyan is lenne ez. És láss csodát január 21-én reggeli géppen elrepülünk Varsóba, 7.25-kor ott vagyunk, majd 8.15-kor továbbindulunk a középdöntős helyszínre. Mindezt kettőnknek pont annyiért, mint amennyibe a Veszprém-Budapest kötöttpályás módszerrel abszolvált közlekedésünk került. Döbbenetes.
Varsóból persze nem sokat láttunk, bár amit igen, az behavazva is tetszett, Gdansk viszont egészen elképesztő, de tényleg. Az is újra kiderült persze, hogy jófej olvasóink vannak, Hétvári Dávidnak és lengyel barátjának köszönhetően a transzferünk is megoldódott szempillantás alatt, amit innen is köszönünk, természetesen! Gyorsan kiderült, hogy a sétálóutca melletti utcán lakunk egy olyan tipikusan német-alföldi, kis, vöröstéglás ház negyedik emeletén. A kilátásunk remek, a belváros kajnyújtásnyira, illetve hát le kell menni, és 30 lépésen belül van a Posszeidón szoborral díszített főtér ugye, a lakás pedig olyan, amilyenbe simán beköltöznék, ha kell. Úgyhogy kezdünk megnyugodni, és mivel a lengyel Sport1 úgy tűnik, hogy minden meccset lead és megismétel, most éppen a lengyel vs szerbet nézzük, amikor megérkeztünk, akkor a franciáké ment. A boltban kemény 60 Zlotyiért bevásároltunk 3 napi hidegélelmet, némi sört, gyümölcsöt, zöldséget, kis pihit tartunk, aztán elindulunk a helyszínre. Az Ergo Arenába. Ahol becslésünk szerint kb. 30-40 magyar lesz majd, de remélem meglepnek majd és többen leszünk.
Mindenesetre kezd remegni a kezem, nem véletlen, hiszen ez a legfontosabb meccsünk elsője. Az eredményeket elnézve szinte senkinek nem indul teljesen zökkenőmentesen, mindenki elsőmeccses bénázást tol legalább egy félidőre, bízom benne, hogy mi leszünk a kivétel.
Vautor gyönyörűen felvezette a meccset, ehhez nincs is nagyon mit hozzátegyek, remélem majd örömposzttal jöhetek 20.00 körül az Ergo Arena média roomjából.
A helyszínen lévőknek viszont azt tanácsolják a lengyel viszonyokat jól ismerők, hogy óvatosan igyanak sört az utcán főleg az Aréna közelében, mert fociban ezt baromi komolyan büntetik a yardok, akik nem annyira jófejek, mint az átlag lengyel. Kocsmába igyatok inkább, ha lehet! Illetve újra lesz NordHedge challenge, valószínűleg átíveli a tornát szépen, ennek szabályait a pihenőnapon fektetjük le.