EHF EURO 2022 - B csoport, Budapest

Említettem már a lebonyolításos posztban, hogy elképesztően régen várok egy hazai rendezésű, ffi világversenyre, ráadásul ez egy olyan sportág, amiben elég régóta jelen vagyunk, így nekem ez egy ünnep lesz, minden szempontból. Sőt, én ezt a gyönyörű Arénát is tudom értékelni, szerintem ez a sportág ezt igazán kiérdemelte már, főleg az összes felhúzott Bivalybasznádi stadion után és őszintén remélem, hogy rendesen ki is tudjuk majd használni. Azt is remélem, csak ez kicsit távolabbi cél, hogy elcsaklizzuk Kölnből a FF-t, mert hiszen ez még arra is alkalmas, ha jobban belegondolunk. Köln pedig úgyis uncsi már.

December közepén saját szememmel is megnéztem amúgy a létesítményt, amúgy is köztudottan van egy ilyen fétiském, imádom ezeket bejárni, megismerni, akár üresen, akár fullon van, egyszerűen vonzódom az arénákhoz, stadionokhoz. Nem is okozott csalódást, sokáig gondolkodtam rajta, hogy melyik általam már bejárt stadionhoz tudom hasonlítani, mert az első perctől bennem volt, hogy voltam már tök ilyenben, aztán pár nappal később döbbentem rá, hogy a Staples Center volt az. Az amerikai amúgy elég gyakorlatias népség, főleg, ha saját szórakozásukról van szó, hehe. Az első és a felső karéjt körbeölelő széles közlekedők mentén a két irányból támadható mosdók és a megfelelő mennyiségű büfésorok váltják egymást, ezt csak azzal lehet hazavágni, ha nem raknak be elég embert a sörcsapokhoz melózni. És már most előrebocsátom, illetve üzenném minden létesítmény büféjét üzemeltető kispajtásnak, hogy a nép nem sértődik ám meg, ha szünet előtt előre lecsapolnak söröket a büfékben, kiadáskor pedig csak kicsit meghabozzák a tetejét, finom az úgy is, az sokkal jobban bánt minden szurkolót, ha 126 méteres sort kell kiállnia 10 perc alatt, mert béna a csapoló/pont kifogyott a hordó vagy csak simán nem dolgozik előre a büfé.

Ez a két irányból bejáratos, ajtó nélküli mosdó-folyosó is hatalmas okosság, nem torlódik fel egy helyre a nép, mondjuk megoldhatták volna a csapokat akár automatára, akár lábbal hajtósra is itt a #fuckcovid közepén, de ehhh. Plusz a wc-fülkékből nagyon hiányolnék egy fogast is, ez szerintem nagyon nagy probléma, ha nincs, és nem csak azért, mert sokszor kényszerülök be rendes fotóapparáttal ilyen helyekre, de ha csak egy kabát/táska/bármi van nálad, már szívás az egész, ezt minden nő pontosan tudja.

Nagyon örülök a meglévő tereknek ezeken kívül is, remélem meg is töltjük rendesen játékokkal ezeket, ahogy volt rá példa a decemberi rendezvényen, amelyen volt üzenőfal, volt célbadobásos lehetőség, volt teqball, ez az irány nekem nagyon tetszik, imádom, pontosan ilyesmikkel kell köríteni egy Eb-t. A hang ugyan nagyon szarul szólt még, de bízom benne, hogy dolgoztak rajta azóta, és sikerült rendesen belőni, erősségre megvoltunk már akkor is. Illetve nem volt világos, hogy a sajtósorok hogyan, milyen formában lesznek kijelölve és megoldva, de asztalka mindenképpen kelleni fog, azt szeretném jelezni. Úristen, de várom már, hogy úgy rendesebben megszólaljon a lelátó, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog szólni benn a szurkolás is. 20022 szurkoló jelenti a teltházat, bízom benne, hogy láthatunk januárban többször is ilyesmit a Népligetnél található komplexumban.

És akkor a csoport.

Portugália

Rengeteg a hiányzójuk, de komolyan, úgyhogy most muszáj lesz megverni őket, és ezt teljesen komolyan gondolom. Frade, Gomes, Diogo Silva, Alexis Borges mind hiányzik, de legalább Cavalcanti visszatérhetett a válogatottba. Túl vannak egy olimpián, és a történelmük legjobb Eb-szereplésüket érték el éppen az ellenünk elkövetett nagyarányú győzelmükkel, van tehát mit megbosszulnunk, azt kijelenthetjük. Ha jól gondolom, márpedig úgy szoktam, a védelmük gerincét továbbra is a Portóból ismert arcok alkotják majd, a kubai Iturizza és Salina is bőven befér - szinte bárhova - ezen a szinten is, és ők a beálló posztot is viszik, nem is akárhogyan, Tiago Rochával kiegészülve. Kapuban két számomra ismeretlennel érkeznek, Areia és Branquinho a széleken, Duarte és Rui Silva irányító/lövő szerepkörben lesz tevékeny, a lövő posztokon Cavalcanti kivételével fiatalokat látok, akik elég ijesztőek. Sőt, igazából a hiányzóik ellenére is eléggé megvannak, Quintanát ugyan nehéz lesz pótolniuk, de hogy mezőnyben a hetvennyolc hiányzójuk ellenére is ki tudnak állítani egy több, mint ütőképes sort, az biztos. Nekik is, mint gyakolratilag a komplett mezőnynek, végül elmaradt a felkészülési tornájuk, meccs nélkül érkeznek majd Budapestre. Vért fogunk húgyozni ellenük, de nyilvánvalóan magyar győzelmet várok. Értem?

Magyarország

Nagyon szépen elterveztem, hogy majd ide mennyit írok, aztán ott tartok, hogy örülök, ha sikerül ezt a pár sort. Máthé Dominik pozitívja óta nem hallottunk másról, bízunk benne, hogy ez így is marad. Az EHF útmutatása alapján 5 nap karantén, és két negatív teszt, plusz nyilván sportorvosi után jöhet vissza egy-egy fertőzött most és menet közben, ami azért tűnik fontos információnak, mert éppen söpör a #fuckcovid végig a mezőnyön. Remélem bennünket elkerül szépen. Kapuban Mikler/Borbély/Székely-trió tolta végig a felkészülést, de még nem tudom, hogy szűkíteni fogunk-e ezen a poszton, szerintem valószínűleg. A széleken Pedro, Sunajko, Bóka, középső posztokon Szita Zoli, Liget, Máthé Dominik (elvileg, ugye), Zoran Ilic, BodóRicsi, Lékai Nagy Bence pedig középen, míg beállóban Bánhidi, Sipos, Rosta lép fel, kijelenthetjük, hogy nem változott különösebben az a keret, amelyet határozottan jó volt nézni a legutóbbi két világversenyen. Remélem ugyanazzal az elánnal és étvággyal vágunk bele, mint az említetteken, mert akkor túl nagy baj nem lehet. Abban is nagyon bízom, hogy a hazai közeg nem ráülepedik a válogatott teljesítményére, hanem egyenesen a szárnyára kapja, mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, ezt szerintem kijelenthetjük nagy nyugalommal. Sajnos a mi elsőre tevezett felkészülési meccsünk is elmaradt az áloroszok ellen, Bahrein volt az egyetlen meccsünk.

Izland

Természetesen Lady Aronra épül az izlandi válogatott, bár klubcsapatában még sérült volt a lelkem az ősz nagyobbik részében, de elvileg a tornára már lesz. Rengeteg izlandi edződik a Bundásban, így a szokásos skilljüket, a mértéktelen futást biztosan hozzák majd, de valahogyan évek óta nem érzem őket az igazinak. Annyira mondjuk nem eresztettek le, mint a lengyelek, de azért régebbi önmagukhoz képest egyértelműen lejjebb vannak. Nagyon szeretnék csoportot nyerni, ehhez pedig őket is el kell kalapálnunk, és én így is állok hozzá előzetesen.

Hollandia

Na pont az ilyen meccsek a legnehezebbek, nyitómeccs lesz, kötelező ráadásul, amire még haza sem érek, nagyon észnél kell lenni majd az első perctől az utolsóig, hogy őszinte legyek. Nem engedhetünk meg magunknak egy botlást sem. Hollandia válogatottja számomra gyakorlatilag Luc Steins, nagyon csodálkoznék, ha valaki tudna fejből mondani akár csak egy-két nevet is mellé, hehe. Ha az előző két csapatra azt írtam, hogy nyerni szeretnék ellenük, akkor ide erős kijelentés kell: semmi más eredmény nem elfogadható.

Összességében magyar, portugál továbbjutást várok, ehhez nagyon észnél kell lenni az izlandi meccsyünkön is, de amúgy egy hazai Eb-n nincs üresjárat. Továbbjutásunk esetén maradunk Budapesten az első középdöntős csoportban, ahol aztán jöhetnek a franciák, horvátok, dánok, szóval gyakorlatilag mindenki, aki számít a férfi kézilabdában. Jó lesz ez. Nagyon kellene egy hibátlan csoportkör, hogy durrantani tudjunk egy meglepőt, és ez egyébként egyáltalán nem lehetetlen. Amennyire kusza minden a #fuckcovid árnyékában, abból pont az olyan csapatok jöhetnek jól ki, mint amilyenek mi vagyunk. Remélem így is lesz.

Menetrend:

2022. január 13., 20.30 - Magyarország vs Hollandia (1)
2022. január 14., 20.30 - Izland vs Portugália (2)

2022. január 16., 18.00 - Magyarország vs Portugália (1)
2022. január 16. 20.30 - Izland vs Hollandia (1)

2022. január 18., 18.00 - Magyarország vs Izland (1)
2022. január 18., 20.30 - Hollandia vs Portugália (2)