Nézem, nézem a kommenteket a Facebookunkon, a posztjaink alatt, meg persze mindenféle egyéb kézis fórumon, közben azon kapom magam, egyre többet dörzsölöm a szemem. Talán csak nekem csípődött be ez, vagy csak bele akarom látni, amit én is gondolok, de úgy érzem, az ún. nép hangja ezúttal nem a felszínen, az első sorban izzadókra irányította jogos csalódottságát, és ebből fakadó dühét, hanem bizony a háttérben lapító, a sikertelenségért valóban és elsősorban felelős vezetőkre, edzőkre. Mondjuk ki, legtöbbünknél a szarul működő utánpótlásrendszer lett a bűnbak.
Amíg tehát a szövetségtől csak annyira futja, hogy egy rövidke közleményben nem durván, de egyértelműen beleszáll Vranjesbe, addig mi teszünk egy kísérletet arra, hogy összeszedjük, szerintünk mit tesz, mit tett (és mit nem) az MKSZ a nyilvánvaló problémák megszüntetésére. Kezdjük az itt-ott emlegetett, Zsiga Gyula szakmai igazgató által jegyzett utánpótláskoncepcióval.
Illetve, mielőtt erre még rátérnénk, muszáj megjegyeznem, a számomra alapvetően szimpatikus Zsiga az m4sportos nyilatkozatában szintén lelkesen húzta a Vranjes-ekét, számomra teljesen érthetetlen és magyarázhatatlan módon. Legalábbis attól rendesen ki tudok borulni - és ezzel nem vagyok egyedül a Hatosfal stábjában -, ha valaki, amint lehetősége adódik rá, izomból kezdi fikázni a kollégákat. Attól meg végképp a hideg veríték ráz, ha mindezt olyan banális indokokkal teszi, mint a nyelvvtudás. Hát kérem szépen, a 21. században ne az edző hibája legyen, ha a játékosoknak derogál a sportág nemzetközi nyelvét (aka. angol) megtanulni. Ez a mellékszál most mellékes, csak borzalmasan böki a csőrünket.
Tehát: utánpótláskoncepció. A nyáron e koncepcióval párhuzamosan, illetve lényegében annak részeként mutatta be a Szövetség új korosztályos képzési kézikönyvét. Egészen pontosan: _a kézikönyvet_. Örüljünk neki, végre született egy ilyen. Félreértés ne essék, hasonló szakirodalom, még ha talán nem is hasonlóan komplex, de korábban is létezett. Az újdonság ezúttal az, hogy ez az anyag egy olyan kötelező szakmai anyag, amit minden, az MKSZ versenyrendszerében részt vevő csapat edzőjének használnia kell. Mondhatjuk úgy is: ez lett a szakmai minimum.
A koncepció részeként a kézikönyv mellett létrejött a nevében ugyan kicsit a komcsi időket idéző, de egy országos rendszer működtetéséhez nyilvánvalóan elengedhetetlen szakfelügyeleti rendszer. A megyei szakfelügyelőkből álló hálózat feladata egyrészt az edzők munkájának segítése, másrészt a rendszer által elvártak betartásának ellenőrzése. A rendszer harmadik fontos eleme egy internetes adatbázis, melyet minden edzőnek rendszeresen használnia, töltenie kell. Ezen a rendszeren keresztül kaphatnak a szakfelügyelők visszajelzéseket az elvégzett szakmai munkáról és a gyerekek fejlődéséről. Ha másban is felmerült volna: igen, engem is gyomron vágott a felismerés, hogy ilyen eddig nem létezett. De ne akadjunk le itt.
Zsiga Gyula nem mostanában kezdett az utánpótlásnevelés reformjával foglalkozni, elég csak ránézni a blogjára. Az ott megfogalmazott elvek bátran nevezhetők naprakésznek, elég csak összevetni a német szövetség hasonló szakmai anyagával. Ok, a DHB egy csöppet pofásabban tálalja a tudást, de ettől még az elvek jellemzően ugyanazok. A tavaly nyáron bevezetett hazai utánpótláskoncepció keretében tehát nagyrészt a Zsiga által korábban megfogalmazott elveket tették kvázi kötelezővé az utánpótlásedzők számára. Igaz, egy lényeges - és Zsiga által korábban sokat emlegetett - elvet, a gyermekkori versenyeztetés korlátozását kivéve. Teszem hozzá: nagy bánatunkra.
Visszatérve az elvekre: akkor mik is ezek pontosan? Mindenki elolvashatja őket például itt és itt, de az időszűkében szenvedők kedvéért kiemelem, amik szerintem a legfontosabbak:
1. Nem profi sportolót és nem holnapra akarunk nevelni. A Mucsajröcsöge U8 edzőjeként nem, nem az a legfontosabb, hogy holnap agyonverjem a Bivalybasznád U8-at. Akkor sem, ha a szülők ezt várják. Akkor sem, ha ezért holnap bemondják a nevem a sulirádióban. Akármilyen nyálasnak vagy bullshit szagúnak is tűnhet ez, a személyiség fejlesztése, a sportág szeretete és a képességek fejlődése a legfontosabb. Mert a (csapat)sportok észrevétlenül fejlesztik a pszichét, a szociális készségeket. És mert aki gyerekkorában megszereti ezt a sportot, az vagy így, vagy úgy, de élete végéig megmarad mellette. Igen, ez lehet, hogy nem vág egybe az edző pillanatnyi érdekével. Viszont a sportágéval igen.
2. Az előző pontból következik, hogy ne üljünk fel az akcelerált gyerekekkel robogó gyorsvonatra. Magyarul: az elsősorban genetikai okok miatt a többieknél gyorsabban fejlődő srácokkal rövid távon is látványos eredményeket lehet elérni. Már ha azt tekintjük eredménynek, hogy valaki megnyeri a járási bajnokságot. A lányoknál, de különösen a fiúknál szinte semmit nem jelent, hogy kinek milyen a fizikuma 10-12-14 évesen. A többieknél fejlettebb, erősebb, magasabb gyerekek tömegeivel esik meg évről évre, hogy a korai utánpótlás éveik alatt tízesével lövöldözik a gólokat, ők a csapatuk sztárja, vezére, aztán amikor a többiek utolérik őket fizikumban, egycsapásra felszinre törnek az egyéb - jellemzően technikai - hiányosságaik, amiket korábban a fizikai fölényükkel bőven kompenzálni tudtak. Mindeközben szinte észrevétlenül számtalan, fizikálisan kevésbé gyorsan fejlődő gyerek morzsolódik le. Ezért szoktam mondani, hogy az az edző, aki az akcelerált gyerekeket favorizálja, konkrétan merényletet követ el a sportága ellen.
3. Szintén az előzőekből következik, hogy ne akarjunk kapásból posztra nevelni, mert abből csak az sül ki, hogy mindenki irányító, meg átlövő akar lenni, aztán amikor kiderül, hogy jaj, ahhoz nem vagyok elég erős/magas/ügyes/gyors/okos, akkor egyszeriben elegem lesz a sportágból. Erről szól a német német szakanyagnak az a pontja, miszerint fontos, hogy minden gyerek megtapasztalja a gólszerzés örömét. Ha ez néhányak kiváltsága, az kisgyerekkorban teljesen természetes módon fogja felemészteni a csapattársak motivációját.
4. Továbbá ne hagyjuk ki a klubvezetők (iskolaigazgatók, stb.) felelősségét sem. Az ő feladatuk (lenne) lehetővé tenni az edzők számára a nyugodt, eredménykényszertől mentes munkát. Olyan feltételeket, aminek eredményeként igenis bármely edző reálisan bízhat a munkájában, abban, hogy ha elég elkötelezett, lelkes, elég energiát tesz a saját fejlődésébe, előbb utóbb neki is NB1-es, hovatovább válogatott játékosok kerülhetnek ki a kezei közül. Minden nap ezért kellene dolgozniuk, nem attól rettegniük, hogy a jövő hónapban is lesz-e munkájuk. Kell ehhez persze egy alapvető mentalitás is, az, ami miatt a horvátokat, szerbeket, szlovénokat annyira irigyeljük, hogy nem a pénzért, hanem a sikerért, nem külső körülmények eredményeként, hanem a saját becsvágyukból akarják minden nap újra és újra megmutani, ők a legjobbak a szakmájukban.
Szóval ilyen és ehhez hasonló, a laikus számára is könnyen belátható elveket, gondolatokat sorol fel Zsiga Gyula. Halkan kérdezem csak, hogy miért kellett erre 2017-ig várni? Az, hogy mindezekkel Zsiga nem lett azonnali közröhej tárgya, sőt, épp egy éve emelték a szövetség legmagasabb szakmai pozíciójába, azt mutatja, bizony nem feltétlenül minden edző működik ezek alapján. Mindezek után még halkabban említem meg, hogy remélhetőleg sikerül majd az elveket a gyakorlatba is átültetni, és az itthon a labdarúgásból jól ismert "közegellenállás" nem lesz áthatolhatatlan gátja a fejlődésnek. De mindez két-három év múlva fog legkorábban kiderülni.
Node mielőtt még bárki azt gondolná, a német példához hasonlóan mi is Eb-t nyerünk, akkor van egy rossz hírem: amiről eddig szó volt, az csak a piramis alapja, a legfiatalabbak. Magyarul, ha be is jönnek az elképzelések, az eredményük egyelőre az lesz, hogy a magasabb szintű képzés és kiválasztás révén kevesebb tehetség vész el, így felkészültebb, komplexebb 12-14 éves játékosok kerülhetnek be a klubok korosztályos csapataiba. Hol vannak innen még a felnőtt válogatott sikerek?
Röviden: marha messze.
Ezen a ponton válik kulcskérdéssé a TAO. A politikai részét hagyjuk is, arról nyilván mindenkinek megvan a véleménye, pro vagy kontra. Ami biztos: ennyi pénz még sosem volt ebben a sportágban (sem). Ez viszont, amint látjuk, önmagában nem oldotta meg a sportág problémáit, viszont szült több újat is. Ha a válogatottról beszélünk, leginkább azt, amiről Faluvégi Rudi beszélt. Bizony, ma már a saját belső motiváción, becsvágyon túl sok minden nem szól amellett, hogy egy magyar fiatal kipróbálja magát külföldön. Hibás ebben a rendszer, ami a fiatalok kötelező szerepeltetése miatt zsíros szerződéseket garantál minden épkézláb 18-20 éves játékosnak. De ebben hibásak a menedzserek is, akik - sok utánpótlásedzőhöz hasonlóan - a holnapi sikerért (ld. még: zsíros szerződés) cserébe feláldozzák az ügyfelük továbbfejlődésének lehetőségét. És benne vannak ebben a felnőtt edzők is, vastagon, hogyne! Gondoljatok bele, ha az NB1-ben csak olyan színvonalú lenne a munka, mint a miénkhez képest ma már csóró spanyol ligában, akkor nem lenne kérdés, melyik lenne Európa harmadik legerősebb bajnoksága. Mert ahogy azt a világ egyik legismertebb sportközgazdásza sokszor, sok helyen leírta és bizonyította: a profi sport első és legfontosabb szabálya az, hogy hosszabb távon a játékosokra költött pénz és az eredményesség egyenesen arányos.
A sportágba tolt dohánnyal már nincs gond. Innentől kezdve csak abban bízhatunk, hogy nem mi, magyarok leszünk azok, akik megcáfoljuk ezt az aranyszabályt.