A veronai buszos tragédia okán megélt nemzeti gyászt a magyar válogatott a karokon viselt szalaggal és a meccs előtt közvetlenül összekapaszkodásos gyászszünettel jelezte. Szép volt, fiúk, ezek vagyunk mi! Azt pedig főleg köszönjük, ami utána történt.
Ugyanis remek kezdést produkáltunk, olyat, amilyet egy ilyen meccsen kell. Élesen, koncentráltan, hiba nélkül kezdtük a meccset Bodó góljával, az első percekben kicsit állva is hagytuk őket, bátran mentünk bele a félhelyzetekbe, Máté belékaizott minden kisebb résen, egész komoly potenciált mutattunk támadásban, annyira, hogy akkor azt gondoltam: bármi is lesz a vége, jó volt nézni ezt. A védelem is pöpecül szuperált, annyira jól zártunk az első negyedórában, hogy a dánok belehibázgattak, aztán időkérés után Mikkel Hansennek kellett magát megrázza, hogy visszajöjjenek egálra. Persze megtette, döbbenetes lövésekkel a csapatát szépen felzárkóztatta. De taktikai szempontból okosan indítottuk a nyolcaddöntőt, Laci lábával és erejével spórolni próbáltunk, cserébe Zubai kezdett, és ez így úgy tűnt, hogy működőképes.
Az első félidőben hetest és ziccert is hibáztunk sajnos, de a kreatív támadásvezetést végig tartani tudtuk, akármilyen felállásban is volt pályán a magyar csapat, Jamali befutása középre például egészen csodás volt, már eleve az, hogy végre kombinatív játékban vesz részt tevékenyen kész felüdülés, és az is, hogy észrevettük mindezt. Elég veszélyt mutattunk minden pozícióból, voltak hatalmas átlövéseink, szép bejátszásaink, helyzeteink szélről, közbelövés irányítótól, viszont minden dán gól alfája és omegája a fejpántos dán volt, ez pedig azt jelentette számomra, hogy ma tényleg nem verhetetlenek. Akkor sem, ha olimpiai bajnokok éppen. Lacival remekül muzsikált védelem, akár tetszik, akár nem, ő ennyit jelent ott hátul középen. Egy szintugrást.
Ebből aztán jött az önbizalom, Máté vezetésével szépen alakítottuk ki a helyzeteinket, Landin még így is beleszart néha a levesünkbe, de nem bátorodtunk el, hanem próbálkoztunk továbbra is szépen, és mindenki, aki a padról bejött, valamit hozzátett. Rendesen felkészültünk a mai meccsre, nem volt gond a motivációval sem, a taktika és a rotáció is hibátlan volt, bíztam a hasonló második félidőben, és nem hiába. Olyan jó ezt leírni, hogy igen, végig bíztunk a csodában, és miközben történt, rájöttünk, hogy ez nem is csoda. Hiszen sokkal jobb volt a magyar válogatott ma.
A második félidő aztán néhány időhúzás szempontjából hasznos belékaizást követő hatalmas Balogh Zsolti góllal kezdődött, ami után kaptunk egy üreskapust. Viszont kiegészültünk, amit ismét Balogh Zsolti ünnepelt meg egy kapuba vert labdával. A régi Pler-es kapcsolat működött remekül ezekben a percekben, a következő támadást ismét egy Máté által kiharcolt hetes zárta, más kérdés, hogy ezeket be kellene lőni, na. Remélem nem ezen fog múlni a vége, de az ott két tiszta gól, ami benne lett hagyva. De nem múlt azon semmi.
Kaptuk az emberhátrányokat, de egészen szépen álltuk a sarat, nem ültünk fel a provokációknak, és tartottuk magunkat az előzetes taktikához. Nem tudom biztosan, hogy Bodó után Landin odarúgott-e, úgyhogy nem merek állástfoglalni ezügyben, mindenesetre örültem volna egy olyan lassításnak, amiből látszik rendesen az eset, bár azt is hozzáteszem, hogy Landin nem az az utánarúgdosós fajta. Roli dolgát abszolút megkönnyítette a fegyelmezett védelem, de persze belenyúlt ordító ziccerekbe is, egészen káprázatos dolgokat műveltünk, de mindannyian, és ez a lényeg.
Meg az, ahogy a francia közönség elkezdett szurkolni nekünk menet közben. Haha.
Ahogy Máté kezdett kicsit elfogyni, jött Jamali a bombáival, illetve a remek meglátásaival, szóval továbbra is elképesztő módon és magabiztosan uraltuk a meccset. A második félidő elejét a régi PLER-es tengely hozta, Máté és Balogh Zsolti egymás mellett hatalmas helyeket voltak képesek vágni a dán falba, ebben a szakaszban bárgyún a tévét bámulva azt motyogtam magamban, hogy ezek a Pler-es fiúk mindig kitalálnak valamit, szóval rendesen el voltam varázsolva, na. Mindenki meghalt a labdákért, Juhász vetődött a kipattanóért, Roli ott volt mindenhol, Csaszi három jó megmozdulását a vébén pont erre a meccsre időzítette, egész egyszerűen parádés meccset játszottunk, pont olyat, amiben reménykedtem, és amilyet a felvezetőben kértem. Meg szülinapomra. Kösz, Máté, most már dobd légyszi a lottószámokat is!
Xavit pedig sokszor ütjük, de most meg kell dicsérnünk, mert egész egyszerűen hibátlanul forgatta végig a srácokat. Mindenki hozzá tudott tenni, aki bejött a pályára, és meghoztuk azt az egy bravúrt, amit mindig szoktunk, és amit sokan nem vártak. Rajtunk kívül.
Hinni kell, mindig hinni, ha más nincs is, hit legyen, ez a meccs remélem ezt most tényleg minden hitetlen fejébe beleveri rendesen. Negyeddöntő, Norvégia hello!
KÖSZÖNÖM a csodás ajándékot, srácok! :)