Katar(z) is megvan végül

Majd a tornavégi összesítőben bővebben is kitérek a rendezési anomáliákra, mert most még nincs kedvem ezen húzni magam, pedig van belőle elég, de ez a magyar beeső szurkolói kultura mikor fog már kicsit is változni, és hogy mi kell ahhoz, hogy a SZURKOLÓI SZEKTOR első sorába ne vegyen jegyet SENKI, ha ülni akar, azt komolyan mondom nem tudom. Ezen a vébén tényleg időben el volt rendezve, hogy melyik lesz az, kommunikálva is volt rendesen (Verának köszönjétek), és érdekes módon a hatosfalas fb-n meccsenként legalább 10 kérdést kapok azzal kapcsolatban, hogy melyik a szurkolós szektor, azt, hogy melyik az ülős, azt akkor miért nem tudja megkérdezni valakitől az, aki ülni akar? Annyira kbsztt unalmas ez már, de komolyan. Na mindegy.

Az viszont szintén nem mindegy, hogy az előttünk lévő meccsen Ausztria ikszelt Hollandiával, és ez jó-jó, de. Nekünk ma nyernünk kell. Nem is a matek miatt kizárólag, hanem mert baszki. Ha ma nem nyerünk, mennyünk haza a picsába, de tényleg.

Katar kezdte meg a mérkőzést magyar olés hangorkánban, és egy átlövésből meg is szerezték a vezetést, Palasics a kapuban, és a tornán megszokott kezdtünk, egy BB kapufával fejeztük be az első támadásunkat. Ehhh. Geri nekem továbbra is lassúnak tűnik, remélem nem a lába miatt, de ő lőtte a második kapufánkat, majd Katar is egy ugyanilyet abszolvált, viszont a feltolt védekezésük nagyon nem ízlett a támadósorunknak. Elképesztő nehezen kerültünk szituációkba, amikor meg igen, akkor Szita belevágta a kapusba. Amúgy is lassan, lassan, lassan hoztuk fel a labdákat, jajjj istenem, semmi kedvem izgulni. Fazekas góljával nagyon későn kezdtük el a gólgyártást, majd ImreBence jött hetest értékesíteni, de továbbra is kerestük a saját ütemünket. A szurkolás kívülről egészen rendben volt az elején, de hát, ez sem mindig az, amit én hallok a sajtósban. Rém idegesítő az, amikor nem tudunk időben megérkezni fejben egy vébé-meccsre.

Palasics hetesvédése tök jó volt, 4:2-nél, de mivel emberhátrányba voltunk épp, nem rohantunk a kipattanóval, pedig éppen 3 katari védő volt pályán. Hát baszki, értem én, hogy emberhátrány, de gondolom könnyű gólt nem olyan rossz lőni, nem? 6:3-ra ment Katar, és mi szélről a kapus hasába lőttünk gólokat. Na elmegy mindenki a picsába. És Chema is egyébként, aki megint nem kért időt, hagyta leamortizálni a csapatát olyan szintre, hogy Palasics védéseiről kipattanót se tudjuk megfogni középen, hát baszki. Azért ezzel a játékkal kurvára nem érdemeljük meg a nyolcaddöntőt, csak mondom. Szörnyű volt nézni, amit az első 20 percben csináltunk, hát majdnem felrobbantam. Miért kell ezt csinálni, de komolyan? 19 perc alatt 3, azaz HÁROM lőtt gól? Katarnak? Mi van? MIVAN???

ImreBence végre kilőtte a hosszú alsót, ezzel hosszú idő után először került ismét lőtávban a magyar válogatott, de Palasicson valahogy átmászott a már szinte védett átlövés, majd ismét elbalfaszkodtunk egy támadást, jesszusom. Remeg a szemhéjam, azért erről nem volt szó. Ha Katart nem tudjuk megverni, akkor tényleg, mit akarunk? Az első meccs címe volt a Nekünk Mohács kell, de most ismét ugyanezt éreztem, és persze, mondhatnám, hogy mindegy hogyan csak nyernünk kell, meg hogy a kötelezők a legnehezebbek, de azért nem. Nyerjünk már rendesen, végre. Kurvaéletbe! 10:8, 27. perc, továbbra is keresem kellett a szavakat. Lassúak voltunk, körülményesek és bizonytalanok. Szerencsénk pedig a torna egyik átkozott meccsén, egy fél pillanatban sem volt, hát ezen a meccsen sem ez volt a jellemző.

Sipos töke a helyén volt az egyenlítő gólunknál, amire 28 percett kellett várnunk, és átejtette a páros lábbal felugró kapust végre. De továbbra is olyan gólokat kaptunk hátul, ami nemhogy elkerülhető, hanem egyenesen ciki volt, kérem. Nehogy már Veselin Vujovic és Zarko Markovic verjen el bennünket, mert azonnal lemondok. Komolyan. A félidő 12:12 lett, azzal vonultak pihenni a csapatok és mi kezdtük a második játékrészt.

Rögtön egy emberelőnnyel, amit végre úgy használtunk ki, ahogy egy ilyet ki kell, a mérkőzés folyamán először kétgólos vezetést szereztünk belőle. Rémes első félidőt toltunk, de a másodikat egyértelműen más felfogásban kezdte a magyar válogatott, remélem Chema odavágott a szünetben, ha már időkérésnél kicsit elkésett. A szurkolás is felerősödött némiképpen, a teljesítmény egyértelműen feljavult, háromgólos magyar előnynél időt kért Vujovic. Háromnál. Az ellenfél. Én imádom Chemát, és érteni vélem azt a felfogást, amit ő képvisel, csak az a kurva időkérés ne lenne. Ugye.

Szita szokásáshoz híven bekezdett a második félidőben, mondjuk kapott is egy arcközelit, de előtte azért ImreBence kihagyta a 3. hetesünket, reméltem, hogy ez még belefér majd a végén. De nem voltunk jók, csak jobbak. Némi tudatosságot véltem felfedezni a sűrűbb szélsőjátékban, és a tempót is fel tudtuk gyorsítani, mintha mindenki ivott volna egy Julius Meinl-t a sajtósban, amitől már az első nap is kifeszültek a sharpei-re hajazó szemhéjaim. Sok mindent nem lehet dícsérni ezen a rendezésen, de a catering kávéját muszáj, mert az zseniális.

Tempó, tempó, tempó. Erről pofázok másfél meccs óta, mi nem vagyunk jók a labdatoszogatásban, nekünk egy Ausztriát, egy Katart le kell tudni futni. Tempóból. És ahogy elkezdtük gyorsítani a labdafelhozásokat, akár a középkezdéseket is, azonnal meccset forítottunk és vezettünk 2-3 góllal stabilan. Hát nem igaz. 45. perc, 19:23, ezen a ponton végre átment egy egészcsarnokos ria-ria-hungária is, azért is emg kellett küzdeni, az biztos, de átment. Zarko Markovic ostorcsapás csuklója mit sem lassult az évek folyamán, ebben a szakaszban az ő góljai tartották a lelket Katarban, elképesztő, hogy ezt még így tudja. Katar ismét kijött nyitottra, de most készültünk rá, mert egészen faszán megoldottuk támadásban, és vagy Fazekas, vagy Szita becikázott a nagyobb darab védők között valahogyan.

Egyébként elképesztő, hogy továbbra sincsen semmi szerencsénk, simán előfordult kétszer kisáncolt katari támadás után gól, kétszer elütött labda is pattant Zarko kezébe, ezekről mondjuk tényleg nem tehetett semelyik játékosunk, ezen a tornán egyszerűen nincsen hozzánk pattanó. Ötgólos előnynél mondjuk mindezt már nyilván jóval könnyebben fogadtam, de nem adták ingyen, minden gólért meg kellett küzdeni, és ebben viszont valóban előrelépett ez a magyar válogatott. Ismét adtunk egy félidőnyi előnyt Katarnak, de összeszorított szájjal 5-8 perc alatt megfordítottuk a mérkőzést, ezzel pedig bebiztosítottuk a helyünket a negyeddöntőben, Zágrábban. Elpuffogtatom a szokásos közhelyeket, hogy egy félidőnyi előny nem fog beleférni sem Izland ellen, sem Egyiptom ellen, sem pedig a horvátok ellen Zágrábban, de rettentően bízom benne, hogy ezt nem nekem kell elmondanom ennek a csapatnak.

Szép volt, fiúk, a mentalitás jöhet tovább, Zágrábban, de a mérkőzés a nulladik percben kezdődik, nem a 31-ben!