Felálltunk!

Nem mondanám, hogy túlzott feszültséggel ültem volna le a spanyolok elleni mérkőzésünkre, mert túl sok még a kérdőjel a csoportban és már kissé belefáradtam abba, hogy ez már rendszeressé vált válogatottunk háza táján, hogy a végén kapaszkodnunk kell, hogy a minimálisan kitűzött cél egyáltalán összejöjjön.


Viszonylag elég hamar kapcsolt a stúdió, ahol ma Csapó Erika és Ferling Detti várt, utóbbinál majdnem ki is köptem a sörikét szájüregemből, mikor bemondta, hogy fiatal és még nem összeszokott ez a csapat. Hátő, értem én, hogy ilyenkor valami kifogást kell találni, hogy nehogy kényes témákat érintsünk (kispad), de azért huh, ez durva volt így, na. Nem tudom mi számít fiatalnak, de a 26,5-ös életkort (bár itt még nem cserélték ki Kovacsicsot és Szucsánszkit. IHF, nem is fogja...) nem mondanám fiatalnak, több a 25 feletti játékosunk, mint az alatti, szóval ezt így nem is értem, de az összeszokatlanság is elég vicces annak fényében, hogy gyakorlatilag Bordás az egyetlen újonc, a többiek ha épp nem a Fradiból, akkor ilyen-olyan utánpótlás csapatokból azért már elég jól ismerik egymást, főleg, hogy sokan a saját klubbéli edzőjükkel vannak itt, és hát ugye pont ez a baj, hogy az összeszokottságnak kéne látszódni, de nem akaródzik...

No mindegy, ezen bullshit után jöhettek a himnuszok, ahol a lányainkon most végre tényleg felszabadultság látszódott. Hát kíváncsi voltam... A mérkőzés 3. percében már 3-0 állt nekünk, de hát az előző három mérkőzést is jól kezdtük, úgyhogy ez mára már nem volt éppenséggel kiindulópont, inkább csak azon rághattuk körmeinket, hogy most reméljük tényleg nem jön összeomlás a 8-10. perc környékén. És nem! Végig kézben tartottuk az első félidőt, mikor a spanyolok felzárkózós hangulatukba keveredtek mi válaszul egy góllal vágtunk vissza. Végre mi voltunk azok akik domináltak a meccsen. Félidőben 14-11.

Aztán innen igazi thriller lett a mérkőzés, 3 perc alatt -1-re jöttek fel Penáék én pedig már készültem, hogy ez ennyi volt, de hál'isten mindig volt valaki tőlünk aki ilyenkor beszórt egy csendre intő gólt a hispánoknak, és a 42. percre beállt a mérkőzés legnagyobb gólkülönbsége: 7 ide! A spanyolok aztán innen még egy nagy hajrát indítottak, és bizony kurvára rezgett a léc, jött is egy időkérés - amit majd nemsokára taglalunk - amit kis bénultság követett, aztán a lányok ráztak egy nagyot magukon és az utolsó 10 percben ha álomjátékkal nem is (bár az első 50 perchez képest az volt) lerendezte a spanyol válogatottat. Végeredmény 29-25. Továbbjutási reményeink még életben vannak. Ennyit a tudósítás részről.

Nem is tudom, hogy mivel kezdjem; pozitívumokkal vagy a negatívumokkal? Szerintem inkább haladjunk pozitívból negatívba aztán vissza pozitívba.
Szóval a pozitívumok: a csapat képes volt felállni az első három mérkőzés vereségéből - bár ami vállalhatatlan volt az csak a brazilok és az oroszok elleni, bár utóbbi még vállalható is lett volna, csak hát ugye a módja... Taktikailag túl sok minden nem történt, semmi újat nem rántottunk elő, nemes egyszerűséggel a lányok megelégelték az eddigieket és saját kezükbe vették a sorsukat, és ez itt szó szerint értendő. Mindenki maximálisan koncentrált a feladatára, és a védekezésben bár voltak hullámvölgyek, de azért figyelt mindenki a támadójára. Elöl okosan, ahogy a spanyolok ellen kell a végsőkig birtokoltuk a labdákat, alakítottuk a helyzeteket és ahogy rés támadt a spanyol védekezésben arra egyből rámentünk. Azért maradjunk a realitások talaján: ilyen eredmény nem biztos, hogy született volna, ha Pena és Barbosa nem fog ki ennyire orbitálisan gyenge napot. Az olimpiát felvezető posztomban fel is vetettem, hogy a spanyolok ellen kulcskérdés lesz, hogy pl Barbosa milyen formát mutat, bírják-e erővel, hisz nem egy túl fiatal keret, a többi játékosuk is többnyire csak akkor jó, ha a két vezéregyéniségük megteremti számukra a helyzeteket.

23-16-nál artmooney kolléga röviden csak annyit mondot, hogy "ha innen kikapunk, akkor tényleg mindenki mondjon le". Hát ilyen hasonló eredménynél buktunk már el olimpiai döntőt valahogy pont így a 40-45. perc környékén, úgyhogy én bevallom számítottam egy összeomlásra, ami aztán meg is érkezett. Szépen elkezdték faragni a hátrányt Martinék, bár akkor úgy éreztem, hogy nagy baj talán még nincsen, de egy időkérés segíthetne. Az időkérés jött is 23-19-nél, a 43. percben, ami a női szekciónknál kollektívan ki is verte a biztit. Nem megnyugtató szöveget hallhattunk, vagy egy új taktikai tanácsot, a-a, bár még messze volt a teljes idegbajtól Elek, de azért úgy érzem, hogy sikerült kellőképpen demoralizálni a játékosait azzal, hogy folyamatosan gyakorlatilag csak lebaszta őket, hogy marhaságokat csinálnak és a szokásosak... Jelezném újra, hogy 23-19-et mutatott az eredményjelző, azaz bőven nem volt akkora baj ami indokolta volna, hogy 1 percig csak a szemükre vessük a játékosoknak, hogy miben rosszak. Ez annyira jól bejött, hogy majd 5 percig még kóvályogtak a játékosok és már kezdett is manifesztálódni a kétségbeesés egyesek arcán. Finom leszek, hogy senkit meg ne sértsek: a válogatott azon része amelyiknek a pályán kell alkotnia úgy érzem, hogy alapvetően elbírná a terheket, hisz ha nem így lenne akkor ma az oroszokkal ellenihez hasonló eredménynek kellett volna születnie, ellenben ugyanez a kispadról nem mondható el, ez már egyértelműen látszik...

No, és akkor vissza a happy endhez: Klujber gólja(i) kellettek ahhoz, hogy a csapatnak ebben az időszakban sikerélménye legyen. Én magam sokszor kritizálom őt, de ma tény és való, hogy bár voltak rossz lövései, de a mai napon egyértelműen vezére volt a csapatnak, kritikus pillanatokban lőtt gólt felrázva ezzel a többieket. Ehhez betársult Bíró, aki nem tudom, hogy mit csinálhatott a kapuban míg a többiek elöl küzdöttek, de mintha magában lepörgetett volna egy komplett videóanyagot Martinról és gyakorlatilag a jobbszélt - ahova rendre játszanak a spanyolok, ha baj van - kioffolta, és ennyivel nem is érte be: még párat mezőnyből is elkapott, hogy a spanyolok lövőkedvét teljesen elvegye. Nagyon okosan védett az utolsó 10 percben, grat ezért neki.

Én magam arra számítottam, hogy a "nagy öregek" fogják a mérkőzesek javát lehúzni, ami nagyon valószínű, hogy a két sajnálatos sérülés ha nem következik be így is lett volna, ehhez képest ezt a mérkőzést jórészt a "kicsik" tartották kézben: Márton, Vámos, Háfra, Klujber és Bordás. Márton az első 10 percben megszórta azt az előnyünket amit csak a hátralévő időben tartani kellett; Vámos ahogy végig irányította a csapatot és megtudta rázni magát mikor hullámvölgybe került; Háfra aki bár 3/7-es lövőstattal zárt, el is adott 2 labdát mikor inkább nem kellett volna (bár én ezt többnek éreztem), de sok gólpasszt kiosztott és ő is akkor szólt hozzá amikor kellett, és bár az egész olimpián sok hibával játszik, mégis kezd életjeleket mutatni; Klujber akit már fentebb említettem, hogy elöl mekkora szükség volt rá; és végül Bordás, aki megnyugtató határozottsággal értékesítette ziccereit és a védekezésben rengeteget dolgozott. Ezt jó volt látni így együtt, az pedig különösen nagyon tetszett, hogy a rutinos "öregeink" is akkor támogatták meg a csapatot amikor kellett, amikor terheket kellett levenni a fiatalokról; Schatzl labdaszerzése, Tomori bombái és persze Bíró védései.

Szépt volt ez így, na.

A sorsunk sajnos nincs már a saját kezünkben. Abba lehet kapaszkodni, hogy a svédek most már biztos csoportelsők és talán rápihennek a negyeddöntőre (kíváncsi leszek, hogy ott az esélyesség terhét elbírják-e, magasra tették maguknak a lécet) és ha így lesz mi akkor remélem élünk ezzel, illetve az oroszoknak még verniük kell a spanyolokat, a francia-brazil nem lehet iksz, és akkor már beszélhetünk negyeddöntőről.

Nem tudom már ki nyilatkozott (talán Vámos), de arról volt szó a meccs utáni interjúkban, hogy sajnos sok rossz élményt fogunk hazavinni magunkkal, de az utolsó két meccset már csak azért is meg kell nyernünk, hogy úgy emlékezzünk erre a tornára, hogy mindent megtettünk. Ezt adom, és remélem, hogy így is mehetünk haza.

HAJRÁ MAGYAROK!

Fotók: IHF