Női vb 2019: CD-ág

Magunkat megkerülve (rólunk majd pénteken) tartsunk egy kis mustrát a II. középdöntő potenciális résztvevői közt.

C-csoport

A C-csoport a sötét lovak halmaza. Románia, Magyarország, Montenegró, Spanyolország, Szenegál és Kazahsztán féle hatos fémjelzi. Azt hiszem utóbbi kettő pipa, kazahokról szinte semmit nem tudok mit mondani azontúl, hogy 2008 Peking: elvertek minket, amit akkor az akklimatizációra fogtunk, azóta ilyen "baki" nem csúszott be, reméljük most sem. Szenegál meg idén elvesztette vb szüzességét.

A románok nem is olyan rég még csoportgyőztes esélyekkel készülhettek (fogadóirodák 5. helyre sorolták őket, most ezen a helyen állunk mi), de ahogy az aktuális bajnokcsapatuknál, úgy a válogatottnál is csak a szokásos eb/vb-cirkusz megy amivel mindig sikerül szétszedniük morálisan a csapatukat. Mondjuk nekem már az is furcsa volt, hogy Ryde kijelentette, hogy Neagu nem vesz részt a vb-n, hát, hogy aztán erről Neagut is megkérdezte-e nem hiszem, hisz ha a román kézilabdázás királynője klubcsapatában pattogtatja a labdát akkor ziher, hogy a válogatottban is fogja. Hogy ez megéri-e nekik és Neagunak is nem tudom, de úgy hallom, hogy amikor pihenőt kap azonnal kerül is elő a jeges flaska. Felőlem lelke rajta, csak aztán nehogy úgy járjon majd, mint bukaresti csapattársa (Mørk). Nem javít a helyzetükön a doppingbotrány sem, a közhangulat Ryde fejét is követeli amiért nem mert olyan tökösen hozzányúlni a fiatalokhoz - bár, hogy milyen fiatalokra gondoltak újból csak nem tudom, mert az up vb-bajnok csapatuk azóta eltűnt a süllyesztőben, és úgy látom, hogy ők is elindultak a légiós vonalon. Igazából csodálkozom, hogy egyáltalán találtak 25 éven aluli játékosokat. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy nem szabad leírni őket. Általában az ilyen életükért küzdő csapatokat a skandináv edzők felpörgetik, és a négy évvel ezelőtti vb-n sem várta senki a románokat elődöntőbe, pláne nem bronzéremre, igaz, hogy aztán ahogy jött ez a siker Rióban úgy el is szállt. Kezeljük továbbra is őket úgy, mint csoportfavoritok, és akkor nem érhetnek kellemetlen meglepetések.
Montenegró sötét ló nálam, de a fogadóirodák sem tudják belőni őket, és kéz a kézben a magyar válogatottal együtt tippeli csoportgyőztesnek, együtt várják őket a középdöntő második helyére is. Akik számítanak játékra jelentkeztek, még mindig van: Bulatović, Raičević, Radičević, Rajčić, Klikovac, Jauković, Mehmedović, Grbić és a Lokiban edződő Despotović is aki szerintem idén atomállat formát fut (Fradi nem akarja elvinni?). Azt hiszem láthatjuk is, hogy 9 méterről nem kell félni, hogy mi lesz velük és én Brnovićtól nagyon tartanék hátul. Johansson irányítja őket a kispadról, úgyhogy azt hiszem minden okuk megvan nekik is arra, hogy csoportelsők legyenek. A 22-23 éves játékosaik több rutinnal rendelkeznek mint a mieink, úgyhogy talán jogos most azt mondani rájuk, hogy erősebbek nálunk.
A spanyolokat tavaly (nagyon) megvertük, azóta kiegészültek Barbosával, ami az ő esetükben talán nem egy hanem +2 embert jelent. Az utóbbi időkben válogatott összetartások idején inkább a fiatalokkal készültek mert a 2021-es vb-t ők rendezik és erre egy ilyen fiatalokat foglalkoztató programot hoztak létre, hogy a két év múlva esedékes vb-re már egy ütőképes csapatuk legyen. Azt persze még ők sem merték meglépni, hogy nem kap meghívót a már előbb említett Barbosa, Pena, a két González, Lopez és Carmin Martin aki azóta sérülés miatt kihagyja ezt az idei vb-t, ami meg nekünk jelent jót, mert mi rendszerint sosem bírunk vele. A románok elleni nyitányukat a fogadóirodák úgy értékelik, hogy behúzzák, ami ha így lesz akkor azt hiszem, hogy fél lábbal már a középdöntőben lesznek.

D-csoport

Idén ez a hatos lett a vicc-kategória. Oroszország, Svédország, Japán, Kína, Argenítna és Kongói DK. Itt is utóbbi három lesz minden bizonnyal a kieső.

Az oroszokat 15 éve nem vertük meg. Ez azt hiszem még egy-két évig részünkről ki is tart, de egy francia-norvég szerintem elbír velük, de még Montenegró is elképzelhető. A játékuk hátul elég sablonos, az első félidőt láttam csak, ott nekem egy az egyben a védelem a Rosztovra épült, elöl Frolovával kicsit kombinatívabb lett a támadójátékuk. Mivel Martinra jellemző, hogy egy játékosra építi a taktikát akit rendszerint ki is fingat, úgy Vjahirjevának fel kell kötnie a gatyát, mert szerintem nem lesz olyan mikor leül pihenni, és ez lehet igaz lesz a többi rosztovi játékosra is. Ebből kifolyólag az ex-győri mestert sok kritika érte, hogy sokkal jobb keretet összehozhatott volna, és a cserék nem igazán ütik meg azt a szintet amit a rosztovi játékosok. Hát meglátjuk, mindenesetre a csoportot 90%, hogy megnyerik, ahogy az elődöntő sem hiszem, hogy különösebb megerőltetést okozna nekik, de tény, hogy ott már a másik ágon valamelyik elkaphatja őket.
Svédektől én legalább annyira tartok, mint a montenegróiaktól. Gulldén visszatérése jó, de rossz is lehet. Most ha őt nem nézem akkor is úgy gondolom, hogy beállóban erősebbek, Hagmannal színesebbek jobboldalt, balátlövőben Roberts miatt meg rafináltabbak. Az biztos, hogy ellenük kemény lábmunkára lesz szükség, a beálló elleni védekezésünket pedig fullra feltekerni.
Japánnal most olyan gondban vagyok, mint a csoport másik három tagjával akikről nem lehet túl sokat írni. Gyakorlatilag besétálnak a középdöntőbe, olimpiára építenek. Villámgyors játékot tolnak, amit úgy kb 45 percig bírnak is, megkeserítve az ellenfél életét. Aztán a saját iramukba halnak bele és a hátralévő 15 percet az ellenfél már könnye(bbe)n lehozza. Legalábbis az elmúlt években ez volt a játékuk, hogyha ebben sikerült lépniük akkor jó genya ellenfelek lehetnek.

Összességében azt hiszem elmondhatjuk, hogy a D-sek laza felkészülési mérkőzéseket játszhatnak majd a középdöntőre, ami nekik nagyon kedvez, míg a C-ből érkezők megvívják a maguk élet-halál harcát a továbbjutásért.

Ha nálunk minden klappolni fog, a játékosok felpörögnek, és ha csak azt tudjuk hozni amit tavaly - ha meg még szintet is léptünk azóta - akkor a szívem azt mondja, hogy a középdöntő:

1. Oroszország
2. Magyarország
3. Montenegró
4. Svédország
5. Románia
6. Japán

De az őszi szezon miatt az eszem a következőképp vélekedik:

1. Oroszország
2. Montenegró
3. Svédország
4. Magyarország
5. Románia
6. Japán