Duplán felemásra sikerült ez az oroszok elleni párharc: egy jó meccsre jutott egy nyögvenyelős, illetve tegnap 50 perc rút szenvedés után érkezett meg a feltámadás.
A kinti meccsre nem is vesztegetnénk túl sok szót, az oroszok olyannak tűntek, mint akit közvetlenül a meccs előtt az öltözőben látogatott meg a dílere azzal, hogy meghozta a legújabb cuccot Hollandiából, és a régen várt találkozás örömére gyorsan tekert is egy csapatrakétát, amitől ruszki barátaink úgy kocogtak ki a pályára, hogy mindegy az eredmény, csak szeressük egymást gyerekek. Ennek jegyében védekezés helyett inkább előzékenyen megnyitották a folyosókat nekünk, a kapusaik is bőszen ugráltak el a lövéseink elől, nehogy valami baj történjen. Talán Kirejev kapus volt az egyetlen kivétel, ki tudja, talán neki már csak a rakéta vége jutott.
Ez az orosz medve néha inkább nyuszinak tűnt
Ezek után Érden hasonló fiesztát vártunk, annak ellenére is, hogy a józan ész és az orosz névsor inkább azt vetítette elő, ahogy végül a meccs alakult. Azaz egy jól induló, szélesen játszó, ha nem is a legfeszesebben, de cserébe a rossz passzokat rendre levadászó orosz válogatottat, ami hozzánk hasonlóan sok fiatallal áll fel, így - szerencsére - nem képes még konstans magas szinten játszani.
Sajnos mi sem, ez fényesen kiderült tegnap este. A pocsékul sikerült első félidőt ugyanakkor csak részben magyarázza a fiatalítás, mert ezúttal nem csak Szita, Ligetvári vagy Máthé játékában akadtak megmagyarázhatatlan hibák, de Lékai és Balogh, sőt, Bánhidi is sokkal többet hibázott, mint ahogy azt tőlük megszokhattuk. Nyilván egy héttel a kupadöntő után és bő egy héttel a BL negyeddöntő előtt nehéz felpörögni egy három nappal korábban agyonvert ellenféllel szemben. Ilyenkor jön el Juhász, Ligetvári, Máthé, Szita ideje, gondolta az ember. És persze, Zoli és Patrik Bodó hiányában meg is kapta az idejét, ugyanakkor Máté, Zsolti lehet, hogy elbírt volna még némi tehermentesítést. Egyikük sem futotta élete napját, cserébe Lékusznak még védekezésben is fenn kellett maradnia, mert hiába cseréltünk kettőt-hármat védekezésre, általában neki kellett visszazárnia az első félidőben Gyibirovval, a másodikban Siskarjovval. Könnyű feladat, nem? Ugyanígy Bánhidi is szinte végig fenn volt védekezésben, és bár ő azért többé-kevésbé hozzászokhatott ehhez Szegeden, de tegnap a saját szintjéhez képest sokat hibázott támadásban, így talán nem lett volna indokolatlan vele is spórolni keveset és lehetőséget adni a Tatabányában az elmúlt két hónapban kiugróan jól játszó Rosta Mikinek. Mindez tényleg csak azért kellemetlen, mert továbbra sem látszik, mi lesz a B terve a válogatottnak. Addig értjük, hogy megpróbálunk szétvédekezni mindenkit, ez most egészen jól sikerült is, ugyanakkor nem tudunk élni az ellenfél hibáival, mert nemcsak induló játékosunk nincs, de olyan sem, aki indíthatna, lerohanásaink pedig pláne nincsenek. Hiába, ha a mezőnyjátékosok fele a kivédekezett támadások után nem az ellenfél kapuja, hanem a pad felé veszi az irányt, erre nem is számíthatunk. Ezen a téren nagyon kellene a fejlődés, mert tegnap is megmutatták az oroszok, hogy két hasonló csapat meccsén elég 5 percnyi rossz széria, és az eladott labdákból, rossz, előkészítetlen lövésekből indulva simán közé lehet tenni 4-5 gólt.
Lékai, Bánhidi: na, ezt is megcsináltuk!
Ez az orosz válogatott viszont nincs a mi szintünkön, ezt bebizonyítottuk a hajrában. Egyrészt védekezésben velük ellentétben mi fel tudtunk javulni, ezzel együtt Székely is hozta azt, amit Mikler az első meccsen és a feszesebb fal mögött szépen olvasta a folyosóba érkező lövéseket, aztán még belekapott "néhány" ziccerbe és Gyibirov kulcsfontosságú hetesébe is. Végül pedig elöl is megtalálta Lékai, Bánhidi, sőt, Ancsin és Bóka is a rejtett tartalékait, és a védőfal eredményes munkáját pontos befejezésekkel koronázták meg. Lékai különösen: habár tudjuk, mennyire nem szeret hetest dobni, miután Balogh és Máthé Dominik is rontott Kirejevvel szemben, Máté felvállalta a felelősséget és magabiztosan meg is oldotta a feladatot.
Ezzel az iksszel lényegében csoportelsők vagyunk, legalábbis nehezen elképzelhető, hogy az atomjaira hullott szlovákok, illetve a tótokat a hétvégén kétszer is megtréfáló (fél)amatőr olaszok ellen pontokat veszítsünk. Annál ez a csapat nemcsak jobb, de tökösebb is. És ezt mindenképp jó leírni.
Képek az m4sport közvetítéséből