Ha egy tehetségkutató zsűrijében lennék, azt mondanám, szép volt, 8 pont! A csapat kiadott magából amit lehet, kulcsembereket sokat pihentetve, nagyrészt fiatalokkal tartottuk a tisztes távolságot nagynevű(mellényű) ellenfelünkkel szemben, a mínusz három jelenlegi helyzetünkben több, mint elfogadható. Nem szeretem a tisztes vesztes szerepét, de ebben most tényleg nem volt több.
Sokáig nem értettem, miért füttyög minket oly nagyon 4-5 gólos előnynél Ragnar Lothbrok népe, aztán rájöttem, ők ennyire komolyan vettek minket ma este, ami szerintem (viccen kívül) tényleg megtisztelő. 2 éve ugye kiütöttük őket a nyolcaddöntőben, egy bő hete meg csak elkaptuk a grabancukat, ezek élénken élhettek a kis tülkeikben. Harsogtatták is őket, míg rá nem jöttek, hogy mi nem akarunk itt nyerni. Na jó, nyilván tudjátok, nem úgy értem, hogy megtehettük volna, de nem volt kedvünk. A kulcsemberek pihentetéséből eshetett le nekik is, hogy mi egy tisztes eredményért jöttünk ma. Ahogy a svédek kérdezgették két napja, hogy "ki az a Máthé?" úgy a dánok is kérdezgethetik nyugodtan, hogy "ki az a Szita Zozó?" Nagyon szépen szállt be Zoli, az elején látszott rajta némi lámpaláz, de a második félidőre megnyugodott és Dominikkel ketten gyönyörűen lehozták a két lövőposztot. Nekik ez ideális helyzet volt a mélyvízre, nem a legfontosabb meccsek egyike, mégis számít a gólarány miatt. Nagynevű ellenfél, tele világklasszissal, ami önmgabában motiváló lehet. Kényszerből ugyan, de megkapták a lehetőséget és most csak ez számított. Ők pedig köszönték szépen, éltek vele! Bízom benne, hogy láthatjuk még őket ezen a vb-n. Nyilván nehezebb lesz, ha őket is kivideózzák, készülnek rájuk ill. a nyomás is nő rajtuk az elvárásokkal párhuzamosan, de én most úgy gondolom, jók lesznek ők.
Juhász Ádám is megtette a magáét, jól helyettesítette Lékait. Bencén viszont látszott a fáradtság, ő ma sem sokat pihenhetett, pedig neki is szüksége lenne rá. Holnapra még szedje össze magát, aztán aludjon három napot. A védekezésünk nem volt különösebben jó, kettesben nem tudjuk megoldani a védekezést normálisan, túl sokat kell oda besegíteni, ebből adódóan a beállókat vagy a szélsőket folyamatosan meg tudták játszani a dánok. Azt hiszem sokat segített, hogy Hansen és barátai nem voltak ma nagy lövőformában. Ők is takarékra kapcsoltak a második félidőben, az a közte 4-5 mindenkinek jó volt. Ezzel egy pillanatig sem szeretném kisebbíteni az érdemeinket, ha ez egy vérre menő meccs, mi is tudtunk volna jobbat. Úgy érzem ezzel nincs probléma, hosszú még ez a vb, a dánok azért jobbak nálunk, az ilyen meccseket is tisztességesen le kell hozni, ami nem könnyű. Túl is ragoztam.
Így vagy úgy, de gólarányunkra vigyázva, kedvező helyzetből várhatjuk a holnapot. Elnézve a tunéz eredményt, ők ténylegesen tartalékolhattak holnapra. Az már egy vérre menő küzdelem lesz, muszáj lesz valahogy behúzni és mellé desszertnek kérnék egy kiadós norge győzelmet ramszeszék ellen! Holnap már elméletileg lesz Ricsi és Zsolti, nagyon meg kell nyomni azt a meccset, be kell húzni, nincs mese! Remélem a padról is több segítség fog jönni, mint Davisék ellen. A mai napon próbálgatták erejüket széllovacskáink, hogy aztán holnap ők is az elsöprő vihar részei lehessenek! Ugye?
Szép volt Fiúk! Aludjatok gyorsan, sokat!
Hajrá Mogyorók!!!!!!
Képek saját galériából.