Kiestünk, de áll még a világ

Először is szeretném megkérni a királyi tv munkatársait, hogy legyenek kedvesek elmenni kapálni, hogy valami szépet és értelmeset csináljanak, senkit nem megsértve az agráriumban dolgozók közül, akik valőszínűleg jobb riporterek lennének. Mi Vranjes felelőssége??? Meg szegény Rolitól, hogy értékelje az Eb-t?! Édes istenem, hogy lehet ilyet kérdezni egy felkészülős, alakulós Eb-n. Beárazták a magyar csapatot, hogy esélyesebbek vagyunk, úgy, hogy nem tudják mi zajlik a többi csapatnál, rettenetes tudatlanság és felkészületlenség honol ott. Borzalmas. Egyetlen örömöm, hogy ők már legalább nem közvetítenek többet az Eb-ről.

A spanyol meccs utáni nyilatkozatában azt mondta Vranjes, hogy a csapat elrabolta a szívét. Ez a nyilatkozat meg sokunkét, köztük az enyémet is. Hagyjuk most a bírókat, szót sem érdemelnek, annyira minősíthetetlenek ezen az Eb-n, tisztelet az egy kezemen számszerűsíthető kivételeknek. A dánok, spanyolok elleni győzelem ennek a csikócsapatnak, amelyik az európai mustra előtt kb. két hetet készült együtt, óriási bravúr lett volna. Úgy ültem le meccset nézni, hogy bármi lesz, piszok sokat fejlődtünk és össze fogunk szokni a következő 2 évben, teljesen mindegy továbbjutunk-e. Össze kell szedni két tehetséges szélsőt, vannak egyébként a juniorok között ,és „sajnos” valamelyik klubnak vállalni kell a felépítésüket, akkor megleszünk. Nagy a potenciál ebben a válogatottban, de kell még idő.

De, ha már itt vagyunk és egy rakat magyar szurkoló kint van, ahogy a beharangozóban, csapjuk meg a cseheket, tanuljunk meg nyerni, menjünk tovább, játsszunk még, mert csinálunk nagyon szép dolgokat, hozzuk ki a maximumot ebből a versenyből. Ne tartalékoljunk, nincs mire! Sajnos a cseheknek sincs. A dánok elvéreztek ellenük, nagy volt az arcszerkezet, bár ezt a hibát nem érzem, hogy elkövethetnénk. Amitől viszont kicsit féltem, hogy bejön-e a szélsők becserélése, illetve az eddig teher nélkül játszó ifjak hogyan reagálnak erre az újszerű helyzetre. Összenyomja vagy felszabadítja őket a továbbjutás esélye?

Sajnos a válasz az lett, hogy összenyomja. Szegény Roli a sírás küszöbén kezelte az M4 riporterének hülyeségcunamiját, és elmondta, hogy görcsössé váltak az „elvárt” győzelem miatt. Nem igazán értem, hogy egy új válogatottal és szövetségi kapitánnyal szemben, hogy lehet bármilyen elvárás, még a világ legjobb csapatával szemben is minimum felesleges maximalizmus. Láttunk előre mutató jeleket a fiúknál, láttuk, hogy kire lehet számítani, tisztult a kép.

Kiderült, hogyan állunk. Nagyon az út elején és a középmezőnytől nagyon lemaradva. A cseheknek speciel volt két éve felkészülni, mert se Eb, vb, meg persze olimpia sem volt, de akkor is a Bundesliga B gázolt el minket. Egy 34 éves irányítóval, aki 14 gólt akasztott nekünk. Megjegyzem, ebből legalább 10-ben a kapusaink nyakig benne voltak. Egy életre megtanulta itthon mindenki a Zdráhala nevet. És, hogy a cseheknél nem kiugró eredmény volt a dánok elverése. Sokadszorra kiderült, hogy a csapatjátékban az egységhez képest másodlagos, ki, hol játszik, ha játszik. Tényleg nem értem azokat magyar fiatalokat, akik ahelyett, hogy lehet kevesebb pénzért, de több játéklehetőségért, fejlődésért nem igazolnak külföldre, hanem itthon az utcák, terek nb1-ben játszanak, vagy a két nagy csapatnál padoznak. Majd rohadtul csodálkoznak, hogy megrekedtek. Példának okáért ott van Ancsin, aki elől-hátul emberhátrány. Rajta sokat segített volna, ha elmegy tanulni, fejlődni, de nincs egyedül. Bundás B, nem hiszem el , megcsapta a magyar nagyokat. Nem esik jól, még akkor sem, ha tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Szegény Lékusz egy elég faszipántos ősz után akkorát betlizett, hogy hihetetlen, bár a társak sem voltak a topon, a kapusteljesítményről nem is beszélve. De tegyük hozzá, a közös munkát most kezdték. És ezen a meccsen semmi nem jött be kb. 10 percet leszámítva. Középen szenvedtünk a cseh tornyok között, ezzel nagyon megnehezítve a dolgunkat, hiába a becserélt szélsők. Ijesztő volt, ahogy Benike eltűnt a falukban. A védelem nem volt könnyű helyzetben, mert a kapusok a kötelezőket sem hozták. Ezekkel a hiányosságokkal nem lehet győzni... A csehek azt hozták, amit tudnak, ami kiderült, nem kevés. Szimpatikus, összeszokott iparos csapat, világklasszis nélkül, akik két pontot visznek tovább. Előrébb tartanak, mint mi, nem történt nagy meglepetés. Csapatként fölénk nőttek, nem vitás, papíron ( a sportban elég fura kifejezés) , játékosonkénti összevetésben jobbak vagyunk, de ezt a játékot sajnos nem a statisztikák döntik el elsősorban. Kikaptunk, kiestünk, de egy percig nem volt esélyünk a kezdő sípszó után. Úgy érzem eljött az idő, amikor egyetlen válogatott meccsen (női, férfi vonalon) sem jelenhetjük ki, mi vagyunk az esélyesek. Lehet építkezni, kell is, mert a támasztott elvárások nagyon messze vannak a realitástól. De ettől nem kell elkeseredni, újra kell magunkat építeni. Ezt most kezdtük el. A jövő évi vb már kvalifikál, jó lenne odaérni, bár a mostani helyezésünkkel nem lesz könnyű a kijutás. De tegyük hozzá, hogy a norvég, svéd, német csapatoknak is a sikertelenség utáni feltámadás hozta meg a sikert.

Nézzünk azért néhány pozitívumot, mert építkezünk, készülünk, összeszokunk. Tekintsünk előre kicsit!

Bartók Donát

Egyértelműen a válogatott jövője, aki a Lemgoban sokat fog még fejlődni a bundásban. Vagányság, tökösség, némi lazasággal és pofátlansággal. Nagyon beleillik az északi és vranjesi felfogásba.

A védelmünk

Legalább látszott mit akar hátul Ljubo. Három meccsen kb. 90 percig működött is. A fal és kapus kapcsolatán bőven van mit javítani. Jó lesz ez, ha összeszoknak.

Támadás

Van ebben a felszabadult játékban lehetőség, de itt is az összeszokottság mértéke szab határt a támadásainknak. Voltak bőven szép megoldások, sőt néha megfelő tempó is, ami a modern kézilabdára emlékeztetett.

Vranjes

Az ő személyisége, mentalitása, felfogása, ars poeticája garancia az előrejutásra. Nagyon jól kezeli a fiatalokat, jól készít föl mentálisan. De neki is le kell vonni a tanulságokat...

Idő kell még ennek a fiatal csapatnak. Egy szarul sikerült Eb után, ahol megint kiderült, hogy mennyire nüanszokra vannak egymástól a csapatok ( leszámítva a franciákat és norvégokat) nem kéne a fiúkat temetni. Hagyjuk őket dolgozni!

Képek EHF Euro