Disclaimer: A női szakág mindenféle munkahelyi és egyéb elfoglaltságokra hivatkozva lemondta a posztolást a vb eddigi legfontosabb meccséről, így keveredtem oda én a magyar-lengyel elé. Magyarul aki a lengyelek taktikai mélyelemzését vagy a mieink juniorkori eredményeinek tételes felemlegetését várta, attól előre is elnézést kérek.
A vb finoman szólva is gyászos kezdése és az argentin turisták legyőzése után azért olyan rettenetes nagy nyugalommal nem vártuk az ex-Rasmussen csapat elleni találkozót. Főleg, hogy a lengyelek a svédek legyőzésével indítottak. Igen, ezek azok a svédek, akik egy félidőnyi szerencsétlenkedés után két valamirevaló játékossal gázoltak el minket. Szóval volt bennünk ronyó. Dehát ezért szeretjük a női kézit, nem?
A várakozásainknak megfelelő első 15-20 percet láttunk, vezetés itt is, ott is, nyögés, szenvedés. Viszont az pozitív volt, hogy járt a labda, egészen jól látszott, mit akarunk támadásban, sőt, még a védekezésünkben is inkább kihagyások voltak, mint villanások, magyarán az eddigiekhez képest magas színvonalú játékkal rukkoltunk elő. A másik oldalon persze Kudlacz hozta, amit vártunk tőle, ha nem gólt lőtt, akkor helyzetbe hozta a társait. Ez egészen sokszor szélre húzott labdát jelentett, nálunk viszont Bíró megint hozta magát, ezzel szépen darálva lefelé a szélsők önbizalmát.
A félidő utolsó szakaszára kiderült, a mi váltónk ötsebességes, a lengyeleké viszont csak négy. Így amikor végre megtaláltuk a legmagasabb fokozatot, elkezdtünk elnyúlni. Csak aztán lefújták a félidőt.
Nyögés, szenvedés
Nem voltunk ott az öltözőben (sajnos), de lehet valami abban, amit Szucsánszki mondott a meccs előtt, kb valami olyasmit, hogy na majd ő felrázza a csajokat. Meg gondolom végre Kimnek sem a lelógó fejeket kellett üzemi magasságba emelnie, hanem az emelkedett hangulatot kellett eredményes játékká formálnia. Ez tökéletesen sikerült, 10 perc alatt lerendeztük polák barátnőinket. Zizit azért is említettük persze, mert amit nyilatkozott, azt viszontláttuk a pályán is. Azokban a periódusokban, amikor játszott, úgy tudott vezér lenni, hogy közben nem lőtt gólt, sőt, viszonylag sokszor belehibázott. De folyamatos veszélyt jelentett, nem akadt meg rajta a támadójáték, gyorsan és okosan zárt vissza, szóval azt csinálta, amiért őt szeretjük.
Valahol szomorú ez, egy félig sérült, nagyjából játékon kívüli Zizi tud ekkorát lendíteni. Ugyanakkor azt is látni kell, ezzel Kovacsics és Görbe - az eddigi húzóembereink - válláról vett még le rengeteget, kicsivel több pihenőidő és az ellenfél részéről kicsivel kevesebb figyelem jutott így nekik, ezzel sokkal kevesebb morál-romboló kényszermegoldást kellett vállalniuk. A fiatalok közül Háfra vette ki még ebből a részét. A kajlasága ellenére Noémi pont azt a határozottságot, felszabadultságot hozza ezen a vb-n, amit egy hozzá hasonló fiataltól el lehet várni. Ezt maradéktalanul csak Schatzl Nadineról mondhatjuk el, nála az külön becsülendő, hogy nem roppantotta össze az egyedüli (főállású) balszellő szerepkör.
Bátran, felszabadultan, lendületesen
De vissza a második félidőhöz! Mert mi kijöttünk rá, a lengyelekkel ellentétben. De azt is mondhatnánk, megrántottuk a nyerőgép karját, az meg úgy elkezdett adni, alig győztük számolni az apró csörgését. A lengyeleknek semmilyen válaszuk nem volt a támadásainkra, most először végképp azt láttuk, amit Rasmussen jó előre bemondott: széthúzott lengyel védőfalra lendületből rátörő középsőket, a félfaltokból továbbhúzott, szélre letett labdákkal. Ebből kerekedett a gólfesztivál, Bódi és Schatzl egymásra licitálva lőtték a pofátlan gólokat, Kovacsicsnak már a faultból ellőtt testmelletije is beakadt, Görbe lövőcseleit teli szájjal zabálták a lengyel hármasok. Közben hátul labdát szereztünk, közbefaultoltunk, ha meg egyik sem jött, ott volt Blani. Jó, úgy a 45. percig, utána meg már minden mindegy volt. A meccset ekkor zártuk le végleg, ennek két határozott jele is volt. Előbb Görbe maradt a földön egy sikertelen betörés után, majd miközben vastagon lemaradva kocogott vissza, a lengyelek ballövője - megijedve a kilépő Misikétől - kínjában Anita elé pöttyintette a bogyeszt, mi pedig ahogy kell, egy passz után gólra váltottuk az ajándékot. Ezt követően nemsokkal jött Kisfaludy labdára irányuló, de mindenképpen bazicsúnya faultja Kudlaczon, akit ezután még vagy bő tíz percig ápoltak. Kisfaludy megkapta a jogos pirost, de közben nemcsak Kudlacz, hanem az egész lengyel csapat padlóra került.
"Ezzel a kezemmel ütöttem ki Kudlaczot!"
Mi a tanulság? Ez a győzelem továbbjutást ért ugyan, de könyörögve kérünk mindenkit - beleértve a csajokat is - el ne felejtsük, milyen mélyponton voltunk vasárnap délután. Fantasztikus volt látni, ahogy felálltunk, ahogy megjött a játékunk (járt a labda, akárki is állt bele ebbe a rotációba Zizitől Klivinyiig), de ennél a lengyelnél már csak jobb csapattal fogunk találkozni. És ha a vb után is örlüni akarunk, akkor bizony még ennél is több kell. Ne feledjük, az igazi - és egyben minimális - cél egy nyolcaddöntős győzelem. Amíg az nincs meg, addig ez a győzelem is csak ugyanannyit jelent, mint a svédek elleni szenvedés, vagy a pampák királynői elleni gála: egyetlen, apró lépést a cél felé vezető úton.
Szép volt csajok, csehekre fel, gyűjtsük be a visegrádi hármak minitorna első helyét, aztán irány a nyolcaddöntő!
Hajrá, magyarok!
Képek: Kovács Anikó / MKSZ