Himnuszok alatt nagyon optimistává kezdtem válni. A lányok mosolyogtak, a magyar szurkolók éneke behallatszott a nappalinkba, amire nagyon ritkán van példa, főleg ha nem hazai pályán játszik a válogatott, úgyhogy a hangulat megalapozott volt arra, hogy itt egy igazi rangadót láthassunk. Hát ez kb. a meccs 2-3. percéig tartott. (Most már tanulok a hibámból; magyar válogatott mindig azon a meccsén játszik jól amikor komor, életunt fapofával hallgatja végig a Himnuszt.)
Rögtön azzal is kezdeném amivel a meccs azonnal el is ment; egészen pontosan Szöllősi-Zácsik kettesben való védekeztetése 8-10 percig elég is volt arra, hogy Mörkék beállítsanak egy stabil gólarányt, mi meg fussunk utána, faragjunk belőle. Ettől függetlenül elöl az átlövők betlijét (sőt, kifejezetten hízelgő számunkra, hogy nélkülük is feltaláltuk magunkat) leszámítva komoly bajok nem voltak, de a korábban szellősnek minősített védekezésünkön mára már üvöltöttek a szelek... Kiállításoktól nem kellett tartanunk, mert nem volt időnk arra sem, hogy odaérjünk, annyira agyonvertek minket lábbal... Hol Mörk oktatott, de ami a legcikibb volt, hogy percekig az a Brattsett aki első vb-jét járja - és igazából a BL kezdetéig nagyon nem is hallottunk még róla - szétszivatta a védőinket. És akkor megkérdezném, hogy hogy a búcs picsába lehet az, hogy BÁRMELYIK norvég beálló képes arra, hogy első válogatottságai egyikén képes úgy beállni mintha évek óta stabil tagja lenne csapatának, képes megfogni egy kézzel a labdát és ugyanazzal be is vágni azt a kapuba, és bármikor megjátszható? Húsz évvel ezelőtt arra vertük magunkat, hogy a norvégok jöttek ide hozzánk tanulni... No, hát elérkezett a pillanat, hogy most mi üljünk be az iskolapadba hozzájuk, mert ez egyre cinkebb, hogy nem tudunk évek óta kinevelni egy használható beállóst... Ígéretek és reménységek mindig vannak, de oda soha nem jutunk el, hogy ha még klasszisok nem is, de még csak használható játékosokká sem tudnak szegények válni, mert a technikai képzettségük megáll 18 éves kor körül, onnantól nincs senki aki átlendítené őket...
De, hogy visszatérjünk a mérkőzéshez; átlövőink borasztóan gyengék voltak, mondhatni döbbenetesen használhatatlanok. Tényleg nem akarok bántani senkit, de ez így rohadtul nem fog menni, és ezt a többi poszt fogja megsínyleni, hogy egyik átlövőnk sem képes stabil teljesítményre. Álltathatjuk magunkat azzal, hogy több irányítós játékkal majd összehozunk valamit, de ez csak akkor fog működni ha legalább 7-8 méterről valaki átlövésből is sikeres, és jelenleg már az sincs. Hogy mi volt a különbség Háfra és a többi átlövő között? Tudásban semmi, de rámenősségben annál több. Nem szarja össze magát, odamegy bevágja, és olyan laza, hogy majd szétesik. A játék képe akkor vált pozitívabbá mikor a Háfra-Görbicz-Tóth trió volt a belső posztokon, és ha ebből a meccsből kell kiindulnunk akkor ezt a hármast kell erőltetni +/- Kovacsics.
Bíztam benne, hogy a szélsőjátékunk kirángat minket a csávából, működött is, és igazából a második félidőben is megleptük ezzel a norvégokat, de a lendület ott is elfogyhatott, legalábbis remélem, hogy ez történhetett, mert a második félidei szélső ziccereink felét (ha nem a háromnegyedét, stat még nem jött ki, így most csak emlékeimből merítek) vagy Lundéba vagy Lunde fölé két méterrel lőttük.
A mérkőzés nagy pozitívuma egyértelműen az volt, hogy a második félidőben Bíró helyett Janurik állt a kapuban, aki a védéseivel adott önbizalmat a többieknek, bár még mindig voltak nagy hézagok a védekezésünkben, de már valami kezdett összeállni. Illetve amiért tényleg érdemes volt ma leülni és végignézni ezt a meccset, az a tartás ami a játékosokban volt. Korábban nem az volt ránk jellemző a norvégok ellen, ha elhúztak 10 góllal mi akkor is tapadtunk volna utánuk, sőt, akkor jött csak az igazi összezuhanás. Egy szó, mint száz a második félidőre azért megérte ott maradni, mert határozottan jobb volt, mint az első. Az elsővel sem lett volna semmi probléma ha ugye nincs az a 8-10 perc.
Ha nyertünk volna akkor azt mondtam volna, hogy van két pontunk és ennyi, pont. Becsüljük meg és menjünk tovább. Sajnos nem így történt és nem álltunk be a sorba (az elmebeteg eredmények nem álltak meg, Montenegró 31-24-re verte Dániát). Holnap Svédországgal folytatjuk, ami jóval könnyebb lett volna nyilván ha nyerünk, de így jóval nehezebb lesz, hisz ma őket is meglepetésre elég könnyen lealázták a lengyelek, így ha Gulldénék 2-3. helyen szeretnének továbbjutni muszáj lesz nyerniük ellenünk, ahogy nekünk is ellenük. Szerencsére - bár csak a második félidőt láttam a svéd-lengyelnek - ők sem voltak ma túlságosan meggyőzőek, így ha azt a formájukat hozzák holnap amit ma, lehet keresnivalónk ellenük. Igaz, ahhoz nekünk is kell javulnunk.
Képek: Kovács Anikó/MKSZ