Az utóbbi időben (kb. egy éve, az utolsó női válogatott poszt az oroszok elleni eb-meccsen ment ki) nagyon nem írtunk semmit hazánk lányairól, ami nem azt jelentette, hogy nem történt volna semmi, csak éppenséggel nem nagyon lehetett volna róla mit írni. Volt ugyan két vb-selejtező, és két eb-selejtező meccsünk is, de előbbi annyira izzadtságszagú volt, hogy még úgysem sikerült érdemlegeset írni róla, hogy úgy terveztem, hogy egy kalap alá veszem a kettőt. Ősszel Koszovót igen könnyen bedaráltuk, Fehéroroszország ellen pedig szintén nem sok mindent lehetett összehozni. Most viszont már nem lehet ennyivel elintézni, hisz november van, jövő héten már vb-lázban fogok/fogunk égni, és az ellenfelek is már nívósabbak.
No, hát azt hiszem, hogy történelmi eseménynek lehetünk tanúi, mert ilyen rangos kézilabda tornán nagyon-nagyon ritkán jártunk az utóbbi tizeniksz éve, Norvégiában meg már nem is emlékszem mikor edzőtáborozott utoljára a válogatott... (Azóta utána jártam, 2003-ban már ugyanezen kupán részt vettünk.) Nem tudok elmenni amellett, amit ugye egy-két éve hallhattunk, hogy a válogatottak évekre előre lekötik a programjaikat, ehhez képest ez Rasmussennek, meg anno KEB-nek mikor a 2013-as vb felkészülésünkre egész jó tornát összeverbuvált (mikor kiderült, hogy mégsem KEB fogja irányítani a válogatottat, a norvégok egyből a B-keretüket küldték inkább), gondolom két darab telefonhívásába került az egészet lebonyolítani... Úgyhogy erről ennyit. No, de örömködjünk inkább, hisz végre nem Ukrajna és Azerbajdzsán ellen szerezhetünk önbizalmat, hanem igenis az élmezőnytől!
Anno amúgy volt egy egész jó kezdeményezése a dánoknak a 2000-es évek közepe-vége fele, mikor szeptember-októberben meghívták magukhoz az aktuális 8 legjobb válogatottat, az utolsó ha jól emlékszem 2010-ben volt, gondolom a válság miatt fingott ki ez a buli, mert nem hiszem, hogy olcsó volt 8 válogatottat vendégül látni, azok meccseit lefixálni, meg némi dán koronát adni a helyezetteknek, mert amúgy meg igen jó ötlet volt ez. És a Világkupa megszűnésével mi is megszűntűnk létezni, mint edzőpartner az értelmes ellenfelek részére.
Ennek a tornának amúgy esküszöm jobban örülök, mint a vb-nek, mert a fogadóirodákkal eléggé nagy egyetértésben vagyok azzal. hogy 11. helynél jobbat nagyon én sem várok, mert nem látni azokat a pontokat amik jobb helyezésre predesztinálnának minket. Ezen aggályaimat majd később, a vb rajt előtti szokásos gondolatfosásaimnál vetném papírra, nem most (bízom benne, hogy ez a hétvége ad egy kis optimizmusra való okot), de azért már elöljáróban annyit elárulhatok, hogy beálltam a fanyalgók sorába, és kurvára nem értem én sem Rasmussen döntéseit; például, hogyha tudtuk, hogy Zita és Tomori nem megy vb-re, minek hívtuk be őket (megint), illetve a balszélen vagyok teljesen kiakadva, hogy eddig végig Hársfalvi volt ott előnyben, Gávai lelátón ücsörgött csak, aztán erre mégis Gávai megy, nulla válogatottsággal, Hársfalvi marad. Puhalák meg még csak bő keretbe sem került... Úgyhogy rohadtul itt van az alkalom, hogy Kim meggyőzzön a döntéseiről, mert eddig ez magamtól nem akaródzik. Csípem őt, nagyon, de a 28-as listát szerintem megint elcsűrte a sérültekkel, meg azzal, hogy most meg a hármasvédők vannak többen, tavaly meg ugye szélsőkkel volt teli a csapat. Ja és hozzáteszem olyan hármasvédőkkel akik elöl nem tudnak hozzátenni a játékhoz, ergo mindet cserélni kell, és egyedüli színvonalas kettesnek meg megmaradt Kovacsics... És még tudnám sorolni a problémáimat, de majd a rajt előtt, addig fenntartom a véleményváltoztatás jogát.
Az előbbi bekezdést még vasárnap körmöltem le, azóta volt egy rövid interjú Ramusennel, ahol választ kaptunk arra, hogy a védekezésre építünk mindent, várhatóan unalmas kézilabdát fogunk látni elöl, de a tavalyi év konzekvenciája egyértelműen az volt, hogy védekezésben bőven van mit behoznunk. Illetve, hogy Tomori-Szucsánszki kettősből utóbbit nevezni akarná mindenképp az egyenes kiesésre.
Szóval ahogy fentebb írtam, a tornától amit várok, hogy nagyon komolyan vesszük. Itt nem az eredményekre gondolok, mert az másodlagos - legalábbis nekem -, felőlem akár tízzel is kikaphatunk, mert itt még lehet. Még lehet gyakorolni figurákat, és lehet változtatni is azt. És ráadásul mindezt pont olyan három csapat ellen, akik ellen az utóbbi években eléggé negatív mérleggel rendelkezünk. Norvégok ellen gyakorolhatjuk a visszarendeződést és a beállós játékot, oroszok ellen az izomkézi ellenszerét, a koreaiak ellen meg kideríthetjük, hogy mit kell tennünk, ha hatvanpercig nyitott védelemmel találjuk szembe magunkat. És ami a legfontosabb; ha ezekre tudunk reagálni, akkor valós önbizalmat nyerhetünk decemberre, mert nem megbántva az ukránokat és az azeri játékosokat, de ellenük eddig hamis önbizalmat kaptunk, amivel kitörölhettük...