Megborulva

Volt némi közelharc a listán, hogy a kiesetteket bevegyük-e a KP8-ba, mert azért az ölég világos, hogy egy dán vagy egy német csapat akár még jobb is lehet, mint egyes továbbjutók, végül is az lesz, hogy csak a nyolc továbbjutót rangsoroljuk, annak ellenére, hogy pölö nálam a dánék a szépen kiszabott zakójuk ellenére még mindig jobbnak számítanak nem egy, nem két negyeddöntősnél. De hát nincsenek nyolc között, ugye, hehe. Négy csoportmásodik a nyolc között, és nincs csoportharmadik. Meg két csoportnegyedik, ennyit számít a csoporteredmény. Viszont mivel akkora eltérés lett a saját rangsorom és az össznépi között egy csapatnál, hogy a kp-írásunk ökölszabályát kellett berántanom, miszerint aki írja, az rangsorol. Az össznépi átlagot bezárójelezem, aztán lehet majd mondani, hogy ki volt a polip. Az persze elég hülyén néz ki, hogy az első két helye a rangsornak már most találkozik, de ha egyszer ez van, akkor mit tehet az ecceri blogger. Vagyis a KP első két helyéből az egyik legfeljebb ötödik lehet.

8. Spanyolország (2.)

Nu hát velük mit kezdjen az ember gyereke. Faszipántosan átszántanak a csoporton, +9-es átlaggólkülönbséggel, hogy aztán a meglepetés-továbbjutó brazilok (a lengyelek szívtak a kárukra, hahó) úgy cibálják az oroszlánbajszot, hogy egész konkrétan két perccel a vége előtt még ikszre álltak. Az sem lett volna kisebb meglepetés, mint a miénk vagy a katariaké. Szóval a spanyolok, mint mindig, számolni kell velük, de ezt a brazilok ellen nem igazolták. Meleg lesz az a horvát pite nekik, sőt, szerintem a torkukon akad a paella. Bár lehet, hogy túllazázták a brazilokat, és tanulnak belőle? A lista többi tagjának összesített véleménye szerint a spanyolok kiegyensúlyozottak, meglátjuk, hogy kinek van igaza.

7. Katar (8.)

Nem túl jó előjelekkel készültek, a két évvel ezelőtti döntős csapatból sokat hiányoztak, ráadásul negyedikek lettek, ami nem sok jót sejtet a jósgömb szerint, de a németek most valamit nagyon elgandalfoztak (persze most a dójcséknál is ezerrel megy a bírózás, nyilván, ki más tehetne róla), de ezúttal Sarics, Capote és a padon csücsülő rutin elegye elég volt. És egyre több eredeti katari van a csapatban, akik egyre inkább nem csak padmelegítők, még a végén tényleg az lesz, hogy kihasználják, hogy van pénz, van tudás, és felfutnak? Amennyire kirázott a hideg a két évvel ezelőtti klubválogatottól, úgy tudnék tisztelni egy full-helyi csapatot. Ez még azért messze, de az út jónak tűnik.

6. Szlovénia (7.)

Magabiztos oroszverés, talán most először szerepel úgy a szlovén csapat, ahogy a kerete alapján az elvárható. És Katarral negyeddöntőznek, szóval éremesély ez, akárki meglássa. Lassan körül kéne nézni Jugoszláviában, hogy ők mégis honnan ásnak elő folyamatosan ennyi kész játékost. Gondolom, nem a tengerparton fogják ki őket. Viszonylag könnyű ágra kerültek így, hogy a németeket eltakarították előlük, de ide el is kellett jutni. Én azért kicsit szorítok nekik is. A könnyű ág persze nem az elődöntőre vonatkozik, de előbb jussanak el odáig.

5. Norvégia (4.)

Megerősítették, hogy nem csak kifutottak magukból egyszer valamit. Csikócsapat, jövő csapata, összes lózung idefér, és fájdalom, de igaz is lesz. Komolyan gondolják, hogy most már ne csak női vonalon legyenek tényezők, bár olyan szintű uralomra itt nincs esély, ahhoz jóval több ország veszi ezt a szakágat komolyan, mint a másikat, de hogy egyet kell érteni azzal, amit Pásztor vagy Borsos szakértő úr jegyzett meg (vagy talán Juhász, mindegy), ez bizony egy olyan csapat, amely a következő években meghatározó lesz a világban. Tőlük sem lenne ám szégyen tanulni! A franszoák mögött nem volt cink másodiknak lenni a csoportban, a 16 között simán legyalulták Kiróékat, nehéz lenne belekötni az eddigibe.

4. Horvátország (5.)

Semmi különös, csak biznisz ez juzsüöl. Szenvedtek Egyiptom ellen, de az utolsó tíz percre eldöntötték a meccset, a két gól ne tévesszen meg senkit, sima volt az már akkor. Eddig jól taktikáznak, a németek ellenit lehet, hogy fel is adták, arra számítva, hogy Egyiptom egyszerűbb lesz, mint Katar? Ha igen, akkor jól számoltak. Bennük bármi benne van mindig, de a mostani keretet talán (még) nem érzem annyira erősnek, hogy ebből érem legyen. Figyelem, most kell az érmükre fogadni, ha ilyet mondtam!

3. Magyarország (5.)

Nem csak, hogy idekúsztunk a nyolcas listára, de rögtön nem is a végén kullogunk. A dánok elleni teljesítményre nehéz mit mondani, hogy ez eddig hol volt a csoportban, azt nem tudom, de nem is fontos. Higgyük azt, hogy szándékosan volt így élesítve a csapat, meg hogy volt eddig altatás is benne, és direkt kerültük el a svédeket, meg kerültünk le a franciák ágáról, és akkor máris napsütés és fehér homok. Azzal meg ráérünk a vb után foglalkozni, hogy az utánpótlásunkban komoly lyukak vannak, ezen a tornán ezeket kibírjuk, úgy látszik. Nem mondom, hogy a norgék ellen kötelező a győzelem, de innentől az benne van, akkor pedig elődöntő (ha meg elődöntő, akkor jó lenne végre egyszer nem a szokásos negyedik helyet kihozni belőle, egyszem svájci vb-t kivéve).

2. Svédország (2.)

19 gól, ráadásul nem is valami jöttment csapat ellen (minket ugye csak megkentek a fehérebbik oroszok). Vagy nagyon kijött nekik a lépés, vagy tényleg ilyen erősek, én most az utóbbit mondom, a csoportban is már izmoztak rendesen. Persze ez a KP-helyezés nem fog érmet érni nekik, a francia szopóág garancia erre. Kár érte, de szépen fognak meghalni, ebben biztos vagyok. Bár ha elég jó szorzó lesz a győzelmükre, nem biztos, hogy nem érdemes megjátszani.

1. Franciaország (1.)

Hát ők a franszoák, ez elég is. Aztán meg nehogy a svédek.