Elég szépen megtelt a Kindarena ahhoz képest, hogy a hazai nézők számára két semleges csapat mérkőzése, persze a német és a magyar tábor is nagy utazós, így hát ez kicsit törvényszerű ugye.
Hafner góljával kezdődött a meccs, Nándi állt a kapunkban, neki sikerült kintről belőnie, középen Csaszi irányításával indítottuk a vébét és Zubai kapott beállóban elsőre lehetőséget, aki amúgy Szöllősivel párban védekezett kettesben, ez volt tehát az oka a négy beálló keretben tartásának. Finoman szólva sem kezdtünk álomszerűen, mondjuk a dajcsok sem, labdakergetőzés, tapogatózás, keresgélés zajlott az első 15 percben, de mivel nekik volt egy Heinevetterük, aki hátul fogott minden nem tökéletes lövést, és egy Gensheimerük, aki pedig állandóan és mindenhonnan a kapunkat veszélyeztette, meg persze belőtte a heteseket, így végig ők vezettek. Nándi fejét durván körbelőtték az elején, amikor ezen sikerült túllépnie, akkor kezdett védeni valamit végre, de ahhoz nem eleget, hogy azt az állandósult háromgólos előnyt eltüntesse. Aztán a védéseket gyorsan be is fejezte, nem sok támogatást kapott a faltól és hát a támadásainkat is nyomozni kellett, nagyon esetleges, véletlenszerűen kialakult helyzetekből értünk csak gólt el. Így hát eléggé egyoldalú első félidőt nézhettünk ismét Németország ellen. Nem igazán értettem, hogy hova tűntünk el, volt néhány beakadt lövésünk, volt egy-két pofás támadás, de sajnos összességében a felkészülési meccseken mutatott szint közelében sem jártunk az első félidőben. És ezt nagyon rossz volt nézni, kicsit el is ment a kedvem.
Kettes védelmünk kb. nem volt, nem léptünk ki faultolni, nem nagyon volt olyan német támadás, ami nem góllal fejeződött be, pedig a védelmünk olyan szépen megvolt nem egész egy hete a gyakorlós meccseken. Bazira idegesített mindez. Ráadásul a játékvezetői felfogás sem annyira nekünk kedvezett, pl. Bánhidi zárására Wiencek összeesése miatti kifelé, a hetesek megítélése és hogy úgy alapra egy ütemmel később fújtak mindent, ehhez hozzá kellett szokni.
A második félidőt aztán a bokarándult Laci nélkül kezdtük, egy gyors Balogh-góllal majd végre sikerült kivédekezni egy támadásukat is, bár a kipattanót ismét nem mi fogtuk meg, de szerencsére német lábra pattant, így mehettünk előre. A védemünk sokkal erőszakosabb lett, mondjuk volt is hova durvulnunk, így egész pofás kis letámadásokat vezethettünk, de továbbra sem mentünk velük sokra, mert egész egyszerűen nem tudtunk gólt lőni Heinevetternek. Hetest és ziccereket dobtunk bele vagy kapufára, miközben két üres kaput töketlenkedtünk el lassan labdát felhozogatva. Eh, hát hol volt ilyenkor Máté, hogy vezesse a lerohanásainkat?
Viszont a javulásunktól kicsit összezavarodtak a németek, Roli továbbra is hozta, amit kellett, az igen jó nyitányt produkáló Juhász és Jamali gyors góljaival lépdeltünk egyre közelebb, a 38. percben visszajöttünk konkrétan egy gólra, ráadásul úgy, hogy Bánhidi és Ligetvári volt a két hármas középen, és ez így abszolút működőképesnek látszódott a félidő elején. Mintha elkezdtünk volna hinni is magunkban, Jamali magára vette a vezír szerepét támadásban, lőtt, ha kellett és volt több gólpassza is, egészen szépen gondolkozott rendszerben, szóval mindenképpen meg kell simizni a buksiját, na, kár volt azért az üreskapusért. A védekezésünk a második játékrészben egész ütőképesre állt össze, de amikor végre visszajöttünk meccsbe, kaptunk egy minimum véleményes ítéletet. De mindegy.
A végjátékot aztán nem sikerült jól hozni sajnos, a 27:23-nál több volt ebben a második félidőben, de az összességében felemás meccs mégis pozitívnak hat. Megtudtuk, hogy képesek vagyunk reménytelennek tűnő helyzetből is felállni a fiatalokkal, a második félidőt Laci nélkül toltuk végig ugye, és egyáltalán nem volt szar. Kár azért az elsőért, de holnap még lehet próbálkozni a horvátokkal. Ez a papírforma ugyan, csak az a fránya első félidő ne lett volna. Sportban nincs ha és volna, viszont van holnap.