A-csoport (FRA, POL, RUS, BRA, JPN, NOR)

Nyakunkon a vb, közzé is tesszük szubjektív lamentálgatásainkat a csoportokról így előzetesen, kezdve a házigazdák által fémjelzett 'A' jelű szextettetel. A Bygma kupa után (közben) gondolom éledezik mindenkiben a tűz, a tavalyi ritka rossz válogatott év után újra pislákol a remény, hátha látunk végre ismét egy értékelhető magyar szerepléssel fémjelzett világversenyt. A csapatunk adott, sokra hivatott, csapjunk is bele izibe, de előbb nézzünk szét a többieknél:

Franciaország

2001. után ismét hazai pályán játszanak a gall kakasok és az akkori bravúrgyőzelmet követően most elsőszámú esélyesként futnak neki a tornának. Az utóbbi évtized korszakalkotó csapatáról van szó, mindent megnyertek, amit lehetett, sokszor "űrkézilabdát" játszva zsebelték be a címeket. Szerették felmosni a padlót az aktuális házigazdával, például a horvátokat verték 2009-ben, majd 2014-ben a dánokat, utóbbiakat nagyon csúnyán helyretették, talán nem túlzás azt állítani, minden idők egyik legjobb első félidejét produkálva. Rioban visszavágtak a Hansenek, de ezen a hazai vb-n nagyon nehéz lesz megállítani a kékeket. Nem a múltjuk miatt, hiszen a jelenük legalább annyira szép és biztató. A tapasztalt kulcsembereket úgy tartották meg, hogy közben szépen lassan felnő mellettük egy hasonló képességű generáció. Remili idén robbantott Párizsban, nagy fromában játszott a még mindig csak 22 éves jobblökő. Mellette Porte hozhatja a szokásos világversenyeken mutatott jó formáját és Dipanda segíthet be. A másik oldalon sem állnak gyengébban, sőt: Narcisse, Nyokas és N'Guessan mellett az örök sérült Accambrey próbálhat ismét visszakerülni a térképre, a tehetsége megvan hozzá. Irányítóban Karabatic és a szlovének ellen varázsoló Mahé viheti a prímet. Szélen és kapuban még az öregek kapnak inkább szerepet, de jobbszélen ígéretesnek tűnik Lenne, nem beszélve Grebille-ről a másik oldalon, ha egyszer bevethető lesz. Szépen felépítették a meccseiket nehézségi sorrendben, a brazilok és a japánok nem okozhatnak gondot, de a norvég, orosz, lengyel trióból sem érzek senkit, aki hazai pályán megakaszthatná a francia aramdát, talán a szabadkártyás norvégok, ők már a tavalyi Eb-n megtették.

Lengyelország

Nem tudok nem Talanttal kezdeni, a listán kibeszéltük már, mennyire bosszantó is volt a tavalyi bukta, egy komplett generációtól vett el egy olimpiát a jó tatár, pedig láthatjuk, nem egy kutyaütő társaság ez, ott lett volna a helyünk. Persze ő vállalta a felelősséget, lemondott és ment a lengyelekkel Rioba. Puff.. na erről ennyit is, tekintsünk előre, de rólunk majd bővebben a C csoport előzetesében lesz szó. A lengyeleknél Talant keresheti a Faluvégiket lassan, mert hat kulcsembere nélkül kénytelen a vb-re utazni. Lijewski, Bieleczki és Smal már lemondta korábban a válogatottságot, Wysu, Jurecki és Syprzak pedig sérült Így sem áll túl jól a szekerük, az Eb selejtezőkön két sima vereséggel kezdtek és hiába mantrázza Talant, hogy Tokió a cél, ha nem jutnak ki az Eb-re az óriási blama lesz. Bár ezen a vb-n is illene a nyolcig menniük legalább, mert lengyelhonban is csúnyán néznének rá egy tavalyi Eb-n látott szereplés után. Márpedig nem állnak jól, simán bejósolok nekik egy negyedik helyet a csoportban, azzal meg vége is lesz a kalandnak. Az olimpián egyetlen jó meccsel negyedikek lettek, de én őszintén szólva nem érzem bennük a koncepciót, meg sok mást se.

Oroszország

Róluk sem őrzünk szép emlékeket, a tavalyi Eb-n ellenük kezdtünk visszazuhanni a földre, a realitások kemény talajára. Ők hajszállal maradtak le az olimpiai selejtező lehetőségéről, de ezen a tornán bizonyíthatnak, hogy masszív kis csapatuk van. A fő problémájuk, hogy a klasszis kezdősor mögött nincsenek hasonló tudású játékosok (néhány kivételtől eltekintve), így kérdéses meddig bírják Zsitnyikovék a terhelést. A csoportban akár a második helyet is megszerezhetik, aztán ki tudja, úgy verhető csapat jöhet a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben meg papírforma szerint a rioi győztes színésztársulat. A hagyományosan erős beállójátékon túl most szélen és lövőben is rendben vannak (főleg bal oldalon), szerintem tényleg van bennük kakaó. Eddig hiányzott valami, de ha összeáll a rendszerük, akár négybe is képesek lehetnek jutni.

Norvégia

Ha létezik dráma a kézilabdában, az a norvéguk utóbbi éve. Végigtoltak egy iszonyatosan jó Eb-t, kiejtették a franciákat, megverték a horvátokat, lengyeleket, hogy aztán egy végletekig kiélezett meccsen rátegyék őket a lejtőre a friccek. Utána a bronzmeccset simán bukták a horvátok ellen, csakúgy, mint az olimpiai selejtezőt. Pár hónnappal később meg a vb-t a szlovénekkel szemben. Na így kell rövid időn belül a Himalája tetejéről a Mariana árokba borulni. Szerencséjükre onnan már felfele vezetett az út, szabadkártyával boldogíthatják a házigazdákat és a társaikat ebben a csoportban. Érdekes belegondolni, hogy a két tavalyi megleleptéscsapat közül a németek nyerték az egymás ellenit. Vajon ha ott a norgék mennek tovább, most ők az Eb győztesek és olimpiai bronzérmesek? Ezt sosem tudjuk meg, azt viszont hamarosan, hogy a tavalyi szereplés egyszeri bravúros cselekedet volt vagy komolyan kell számolni a továbbiakban a kis északi csapattal. Reinkind nem lesz, de a többi fiatal titán igen. Ti tán meg tudnátok jósolni, meddig menetelnek?

Brazília

Thiagus Petrusék tisztességesen végigcsinálták az olimpiát, a negyeddöntős szereplés tőlük nagyszerű teljesítmény volt. Egy korszaknak így vége lett, Ribera leköszönt, új szövetségi kapitánnyal vágnak neki a következő olimpiai ciklusnak. Rögtön a csoportban mesélhetnek is a japánoknak a rendezési anomáliákról, nomeg arról, hogyan kell felépíteni a semmiből egy olimpiai negyeddönős csapatot. Ennek megfelelően előrébb is járnak a japóknák, harcban lehetnek a továbbjutásért, talán a szárnyaszegett lengyelek ellen lehet sanszuk, Talantéknak okozhatnak komoly fejtörést, ha kijön nekik a lépés.

Japán

Nekik nem lehetnek vérmes reményeik, Ortega vezetésével a tisztes helytállás és a fejlődés lehet a cél számukra, hogy Tokióra összekalapáljanak egy olyan csapatot, aki akár meccset is tud nyerni majd odahaza. Összesen két európai légiósuk van, lesz hova fejlődni, kíváncsian várom mire lesznek képesek.

Képek: 1,2,3,4