Irány a középdöntő!

Tegnap este is tartott a „fogalmam sincs mit várjak” érzés. Egy eladott labdával kezdtük, mint eddig minden meccsünket, ebből kiindulva nem voltam túl boldog így az elején, aztán szépen lassan épülgettünk a mérkőzésre. Janurik brutálul védett, hátul a védelmünk összeállt, elöl pedig a széleket kezdtük felfedezni (Schatzlnak nagyszerű megoldásai voltak, főleg a vége felé mikor befutásból engedett el egy derék mellettit, ami úgy látszott, mintha a kapu mellett ment volna el), Kovács brutális három gólt vágott, Görbicz jól irányított, végre vezérré vált, Triscsuk jól megmozgatta a montenegrói védelmet, Hornyák védekezésben volt hasznos és elöl is okozott meglepetéseket. A második félidei védekezéssel pedig szépen lassan felőrőltük az ellenfelet. Nagyon örvendetes volt, hogy az első két meccs görcsösségei után végre felszabadult kézilabdát játszottunk. Rasmussen tényleg tudta, hogy mit kell tenni a montenegrói játék ellen.

Attól függetlenül, hogy most végre minden összejött, és 14 gólon tartottuk az ellenfelet, azért kezeljük helyén a tegnapi győzelmet, mert ez egy nagyon rutintalan montenegrói válogatott volt, akit jelenleg tényleg nem érdekelt az eredmény, egy rostának szánta Adzsics a későbbi csapatépítésre. Úgy gondolom, hogy mi a kötelezőt hoztuk a továbbjutással (bár benne volt, hogy kiesünk az első két meccs alapján), továbbra is tartom, hogy most kaptunk három csapatot a következő 4-5 napra akik ellen felmérhetjük hol tartunk, nekünk is legyen mostantól másodlagos az eredmény. Próbáljunk meg mi is gyakorolni, felszabadultan játszani (egyefene románokat azért verjük meg) és kihasználni, hogy a címvédővel, az olimpiai bajnokkal és a világbajnoki bronzérmessel játszhatunk. Norvégok ellen a visszarendeződést gyakorolhatjuk, románok ellen azt, hogy hogyan vehetünk ki egy klasszis lövőt (Neagu), oroszok ellen meg úgy mindent. Aztán ha minden jól megy akkor még egy 7. meccsünk is lehet a helyosztókon. Ha viszont eredménykényszerrel nézzük akkor is pozitívan állhatunk hozzá a középdöntőhöz, mert a játékosok kezdik ledobni magukról a stresszt, görcsösséget, és ne feledjük, hogy holnap már ha minden igaz akkor Zita is bevethető lesz (azóta tudjuk, hogy sajnos Janurik meg kiesett)! Ami azt jelenti, hogy támadásban nő a góllövők száma, Görbicznek és Klivinyinek is lesz cseréje, illetve lesz egy stabil kettes védőnk is.
Akárhogyis, kezdjük tiszta lappal a középdöntőt, mert bárhogyis nézzük, mostantól csak jól jöhetünk ki belőle.

És akkor most jöjjön a szokásos posztonkénti csoportzáró értékelőnk:

Összességében nem tudom, hogy mit lehetne mondani. Én spec nem ennyire nehéz csoportkört vártam, megnézve a tegnapi dán-cseheket, hát nem is tudom, lehet hogy mégsem volt annyira gáz a csehektől kikapni? Mindegy most már, nekem ettől függetlenül a csoportkör nagy csalódás volt, nem erre számítottam...

Kapusok: Kiss a csehek ellen jól kezdett, dánok ellen nagyon gyengén folytatta. Tegnap Janurik viszont iszonyat jól produkált, én már tavaly is őt vittem volna, pont amiatt ahogyan hergeli magát, nem felmérgesíti magát egy bekapott gól után, hanem feljavíttatja a saját formáját, ami részemről jó mentális készséget mutat. Nyilván lesznek neki is hullámvölgyei, ahogy a bajnokságban is szokott lenni, de szerintem azért van egy szint ami alá nem nagyon szokott menni, így én mindenképpen a középdöntőben első számú kapusnak használnám, de a kiélezett szituációkban szerintem sokkal biztosabb mint Kiss (lehet az őrjöngései miatt érződik csak így). Mindenestre kapusposzton elmondható, ha jó a védelmünk akkor nagyon nem kell félteni a hálóőreinket sem. Jelenleg 42%-on teljesítenek, ami Kiss dánok elleni teljesítményét is nézve nem rossz. Kíváncsian várjuk Szikora hogyan száll be.
Balszélsők: Erdősinek, hát nem tudom, vannak jó pillanatai, de fejben igen szétszórt. Indulni egyetlen egyszer sem tudott, pedig állítólag ez az erőssége. Nem tudom, hogy bárki készült volna-e rá az ellenfeleink közül, de mikor kontrából indulhattunk és ő is fent volt védekezésben, egyszer sem láttam, hogy gyorsabban ért volna vissza, mint az ellenfél és kínálta volna a helyzetet, hogy lerohanjon. Minden gólját szélről lőtte, összesen 2 darabot. Schatzl az első két meccsen mondjuk ki: borzalmas volt. Tegnap végre összekapta magát és olyan helyzeteket vállalt, hogy csak lestem, de szerintem mindenki más is. 7/13 a mutatónk innen, kicsit a lerohanásokat kéne erősíteni és akkor egész rendben vagyunk itt.
Balátlövők: Itt valamit tenni kell. Mindegy mit, de valamit. Balátlövőink (most csak Triscsuk és Klivinyit nézzük, mert Hornyákra a másik oldalon számítunk) a 9 méterről eleresztett 17 lövéséből 1 (!) azaz egy darab gól született csak. Ez nagyon kevés. Klivinyi tízből semmi, Triscsuké az egyetlen gól érdeme. Igazából Klivinyinek szép mozgása van és szépen is lő és már végre nem lefele lövi a helyzeteit, de a célzással viszont még van probléma. Ha ezt kijavítja a középdöntőre akkor nem panaszkodom. Mindenesetre ide nagyon kellene, hogy Hornyákot is játszassuk ezen az oldalon (valószínű jobban is fekszik neki), de Zita is mindenképp javítaná a mutatókat. Védelemben Szekeres alapember, és jól tartja kézben ott a karmesteri pálcát. Beállóban gyarkan látjuk befutni ha fentmarad támadásban is. Bár az elképzelés nem rossz, de még egyelőre nem volt még onnan hatékony.
Irányító: egy szem irányítóval vágtunk neki a csoportköröknek. Nem mondom, hogy nem volt könnyű dolga Görbicznek, sőt nagyon nem, de azért önmagát picit nálam alulmúlta. Tegnap már villogtatott az őszi BL formájából, reméljük, hogy azzal, hogy Zita is hadba vethető lesz, a több pihenőidejével arányosan kezd javulni a formája is.
Jobbátlövők: Ez az a posztunk ahol panaszunk nem lehet. Nyilván vannak hibák, de jelenleg a jobblövőink, és azon belül is Kovács Anna az aki egyértelműen megbízható emberünk. Vannak hibái nyilván, persze, bőven, de nagyon féltünk, hogy vajon elbírja-e a terhet és ezen a szinten megállja-e a helyét? Szerintem nagyon is. Tegnap lőtt három olyan gólt amit még a klasszis védelmek/kapusok sem nagyon tudnak sokszor megfogni, és ami a legfontosabb: hogyha nem megy neki az elején, akkor képes megrázni és a végjátékban odatenni magát! Hornyák pedig azt a formáját hozza amit tavaly ősszel a Fradiban. Planéta eddig még nem lépett pályára.
Jobbszélsők: előzetesen többet vártam tőlük, bár tény, hogy labdát nem nagyon kapnak és így teljesen el is tűnnek a pályán. Az egyetlen lerohanásgólja az egész csapatnak Lukácsnak köszönhető. Ahogy korábban írtam, Bódi szélső befutását többször kéne alkalmazni, amennyiben labdát kap ritkán hibázik.
Beállók: Úgy összességében nagy gond nem lenne, de Kisfaludy egyedül kevés, hogy tegnap a fáradtság miatt nem tett hozzá semmit elöl a játékhoz nem tudom. Dombi egyelőre csak nagyon epizódszerepeket kap így nagyon nem lehetett megítélni a játékát, helyzete emlékeim szerint egy darab nem volt. Mészáros összesen két percet játszott, gyanítom Zita az ő helyére jön.

Szóval ahogy láttuk a nagyobb gondok inkább elöl vannak, oda kell nagyon kitalálni valamit a későbbiekben, mert jelenleg kemény átlövő hiánnyal küzdünk, és eddig minden ellenfelünk ennyivel volt jobb nálunk. Szikora reméljük jól száll be, hiszen az igazi erőfelmérő holnaptól indul.

HAJRÁ MAGYAROK!!!

Fotók: Kovács Anikó/MKSZ