Esélylatolgatás 2015: A C csoport

Azt hiszem, hogy kijelenteni ugyan nem, de mondhatjuk, hogy talán a legkönnyebb csoport a C jelű. Bár ennek megvan a hátránya is; a csoportot egy bivalyerős ág követi, ami minket is érint amennyiben a nyolcaddöntőn túljutunk, hisz innen kapjuk az ellenfelet az elődöntőért.

Brazília

A címvédőt egyelőre nem tudom hova tenni. Két évvel ezelőtt egyértelműen legjobb 4-be vártam őket, de most talán nem. Akkor nagyon együtt voltak, és ami a legfontosabb, hogy Amorim aki az alfája és omegája ennek a csapatnak (is) élete legjobb formájában volt. Azóta a többiek is gyengültek, a Hypo miatt a csapat gerince együtt volt, azóta szétszéledtek és ezt egyelőre még nem tudni milyen hatással van a csapatra. A VB-címükkel számomra a szimpátiájukból is vesztettek, no nem azért mert a címükhöz az út rajtunk át vezetett, hanem azért mert már-már montenegrói magasságokba emelkedtek tahóság és védekezésben egyaránt. Olimpia házigazdájaként simán benne van, hogy elbohóckodják a VB-t, mindenesetre mindenki biztos, hogy megkönnyebbült, hogy Amorim messze van még a formájától és ez a csapata játékára is rányomja bélyegét.

Franciaország

Abszolút VB-specialisták. Igaz, ez Krumbholz érdeme volt, aki most nincs, szó szerint mert teljesen eltűnt a kézilabda életéből, pedig azt hiszem elmondható, hogy aki ebből a teljesen középszerű játékosállománnyal rendelkező francia csapatot 3 ezüstéremig (1999, 2009, 2011) és 1 aranyéremig (2003, brrr) vezetett, és ez csak a VB eredmények, az nem kókler. Kíváncsian várjuk mit hoznak össsze, mert a 2009-2011-es csapatban elég kevés volt a BL-ben edződő játékosok száma, most már a csapat 80%-a a BL-ben edződik, úgyhogy nem kizárt a dobogó. A játékukra tökéletesen jellemző a „semmit nem csinálnak, de azt kurva jól”, mert az ember majd bealszik mikor őket nézi, iszonyat idegesítő és unalmas tili-toli kézit játszanak és mégis bárkit levernek a francba. Védekezésük kifejezetten idegesítő tud lenni, szaggatottig képesek úgy feljönni zárt hatosfalra, hogy ott van hogy a kutya nem megy át, és az ebből adódó faultokat lerohanásokkal kíméletlenül kihasználják. Szerintem ha különös zavaró dolog nem rondít be nekik csoportgyőztesek lesznek

Argentína

Szintén egy „higító”. Hogy harmadik kalapba ki tette őket rejtély. Nem azonos a színvonal a férfi csapatukkal, akikről úgy tudom, hogy azért sokszor megszivatnak európai csapatokat. A jelenlegi besorolásukat egy 19. és 23. helyezéssel érték el, ehhez is külön gratulálunk, csak úgy mint Kuba esetében. Valószínű most is itt fognak végezni.

Dél-Korea

A legolimpiacentrikusabb (van ilyen szó?) csapat a világon. Többnyire magasról leszarják a VB-ket, mert egyeduralkodóak az ázsiai mezőnyben, még. Ezt remélem Japán lassan megtöri, mert kicsit bicskanyitogató, hogy állandóan csak vakarják a talpukat a versenyeken, mert mindenhol alanyi résztvevők. Így persze kurva könnyű Olimpiára hangolni magukat, úgyhogy remélem Japán beelőzi őket, hogy Riuék is kicsikét megérezzék, milyen az mikor szar kerül(het) a palacsintába. Hogy pozitívat is mondjak róluk; az Olimpiákon imádom őket nézni, baromi szépen precízen védekeznek nyitottat, akár 60 percig is (!) és ezt egymást követő meccseken is képesek hozni. Olyan rugóik vannak, hogy az átlag 1.70-es magasságukkal simán átlődöznek 2 méteres falakat. Mivel a VB-ket leszarják, nagy ritkán villantanak egyet (1995, 2003), így nem lehet őket behatárolni. Nekünk a nyitott védekezésük és a villámgyors támadásaik nem fekszenek, és nem fogjátok elhinni, de ellenük sem tudnak a magyar edzők mihez kezdeni...

Kongói DK

Velük aztán tényleg meg vagyok lőve. Ők a Kongói DK.

Németország

Utálom, mindig is utáltam, és utálni is fogom őket. Az összes jó eredményüket az elmúlt 15 évben a jó sorsolásokkal kapták csak, az elődöntőkbe rendszeresen besétáltak, az egykori balkezes amazonjuk (Jurack) pedig rólunk mindig előszeretettel nyilatkozott lealázóan, az egy VB-s szupersztár Krausécskával együtt. Szerencsére csak előbbi rontja a levegőt még a kézilabdában, jelenleg mint másodedző Müller csicskája, oda pont jó. A botrányok ellenére is mindenkit megnyugtatunk, hogy ha törik, ha szakad, de őket valahogy kitolják Olimpiára, gondolom oda is kitalálnak egy szabadkártyát, ha máshogy nem. Reméljük Müller és Vestergaard ámokfutásával végre a helyükre kerülnek. Nagyon érdemlegeset nem csinálnak, mint már mondtam, rendre jó sorsolásokat kaptak bírói támogatásokkal kiegészítve, ami gondolom most is meg lesz. Vestergaard nálam leírta magát, a két viborgi BL-győzelem miatt jó szakembernek tartottam, de mára nem tudom, megőrült? Anno a Viborgnál is voltak csapategységet bomlasztó tevékenységek mikor kilóra megvették a legjobbakat, és az egészséges rivalizálás átment női kézilabdázós hisztibe egymás között. Azt megoldotta, és a kezdeti nehézségek után beaprították Európát. Úgy tűnik Müller maga lehet Eric Cartman, hiszen sem Martin, és úgy tűnik ő sem tud mihez kezdeni vele, és valószínű ez lesz az ő és a német válogatott veszte is. Ja amúgy anno Müllert és Wörzöt egyszer már kirakták a válogatottból csapatbomlasztás címszóval

A csoport sorrendje szerintem:

Franciaország
Brazília
Dél-Korea
Németország
Argentína
Kongói DK