Nincsenek rossz emlékeim a szülinapom környéki világversenyes francia-meccsekről, sőt, és mivel ma szülinapom is van, meg francia-meccs is lesz, nagy összeállásnak látszék ez. Remélem a technikain a francia/dán-verő szettet választotta az illetékes, az pedig a magyar ZÖLD mez. Ezt kérném szülinapomra. Triplacsokis mousset és győzelmet, zöld mezben. Az egyiket már kipipáltam, most jöhet a többi.
De ezektől az igazán fontos jelektől eltekintve több okunk is van a bizakodásra: az első középdöntős meccsen tulajdonképpen minden teher nélkül játszhatunk, nem húsbavágó nyernünk, mint ahogy egyébként a franciáknak sem, amennyiben megverjük az egyértelműen náluk gyengébb, velük együtt érkező delikvenseket, Katart és Ausztriát. De ne szaladjunk ennyire előre, mert ez a komplett hetünk lesz, én meg most kiélvezném ezt a keddet. Minden szempontból.
A ma betöltött 45 évemből úgy negyvenet töltöttem kézilabdapálya mentén és nem igazán emlékszem olyan szitura, hogy egy Franciaország elleni meccs előtt, legyen az női vagy férfi akár, ne kelljen különösebben izgulnunk. Értitek, mit mondok? Most nem is arra értem, hogy - a másik ellenfelek függvényében -gyakorlatilag tétnélkülivé silányult maga a meccs, hanem inkább ara, hogy az elmúlt időszakban felnőttünk egy olyan szintre, hogy stabilan partnerei lehetünk ennek a 298 begyűjtött címmel rendelkező francia válogatottnak. Szoros meccseket játszottunk velük mostanában, és bár az Eb-n is és az olimpián is kikaptunk a végén, abszolút vállalható eredményekkel, egyenragú félként.
És ez jó. Mi több, remek.
Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor kimondom, hogy az olimpia után én egy fokkal vérszegényebb Franciaországot vártam erre a tornára, hááát, nem ez lett, Guillaume Gille vágott egy kicsit az átlagéletkoron és beemelt pár fiatalkát, Minnét, Bost és Briet a Nantesból, akik igen, voltak már válogatottak, de most sokkal súlyosabb szerepük lett. És akkor ott vannak a rutinosabb sor Karabaticcal, Dika Memmel, Fabregassal, Remilivel, Nahival, Prandival, és a némiképp frissebb hús Richardsonnal, Grebillel, Tournattal, jájjj, hát na. Elég erős ez a keret, akárhonnan is nézem, és most puffogtathatnám azt az O'meyer óta bevett mondást, hogy talán kapuban van némi elmaradásuk több európai válogatotthoz képest, de igazából ez sem igaz különösebben. A kapusok hozzák, amit kell, amikor pedig nem, akkor olyan védekezést pattintanak fel, hogy egyszerűen nem látszik a kapu.
Nem látszik tehát gyenge pont, de mi nem fogunk megijedni senkitől sem, ebben biztos vagyok. Személyesen azt tudnám mondani, hogy a dánoktól kiráz a frász, de szerintem mindenkit a mezőnyben, aki mást mond, az meg hazudik.
Mindenesetre én egy felszabadult játékot szeretnék látni magunktól, a hollandok elleni védekezést, és annál egy fokkal jobb kapusteljesítményt, mert jókor fogott mindkét kapusunk ugyan, fontos labdákat, az oda elég is volt. De ide egy kicsit több kell ma. Kelleni fognak az átlövések már az elején, hogy legyen terük a beállóinknak, Bánhidi is megérkezett a vébére végre, és remélem Rosta is kaphat időt ma. Chema cserélt egy Pedrot be Hanusz Egonra, mást egyelőre nem, a meccskeretet pedig nem tudjuk még ma. Remélem futunk egy jót ma, nem sérül meg senki, és ismét egy szoros, nyílt meccset játszunk a franszoákkal.
#hajrámogyorók!