Felénk dől az Eb-mérleg

Innentől kezdve minden meccs kulcsmeccs, ez a tény.

SzitaZotyi lebetegedett, ez baj, egyébként, de vagy Bodóból vagy Ligetből egyébként ki kéne jönnie egy jó teljesítménynek ezen az Eb-n, akárhogy is nézem. Nagyon kell a védelem és a kapu, ez zakatolt a fejemben. Zöldben játszunk, ez mindenképpen JÓ JEL. Duvnjak sincs, natessék.

Bartucz kezdett és Bodó, a többiek a szokásos kezdőből jönnek, és az első támadásukat sikerült is kivégezni, de Bodó nagyon föléje után ők lőttek közbe, a horvátok vezettek az első percekben. Ancsin egyenlít ki, nagyszerű, és ki is védekezünk egy szépet. BB szépen lőtte be az első helyzetét, és védekezésben pedig kiléptünk nagyon magasra Cindricre, majd Lékai gyönyörű bejátszásából BB ismét, vezettünk. Komoly átlövéssel egyenlítenek ki, ki kéne lépni a lövőikre, de Ancsin is válaszolt gyorsan, megvolt a rés a pajzson. Teljesen kiegyenlített meccs van, jó lesz ez, labdát szerzünk, Imre Bence, éljen.

Ricsiiii fekvésből, atyaég, lehet, hogy beállónak kellene lennie! Ancsin kiállítása miatti emberhátrányban nyomulunk, kapunk is egy gólt szélről, de továbbra is lépéselőnyben, ráadásul bazi jót védekezett Liget és a közepe, úgyhogy a kisfiú gyorsan lő két szerencséset, horvát időkérés következik. 12. perc 7:5 ide.

Lékai került helyzetbe, de kihagyta, a kipattanót viszont ImreBence szedte össze és vitte be, édesistenem, de jó, hogy vannak ilyen fiatalkáink, és hátul egészen stabilak vagyunk, plusz ha nem, akkor Bartucz védett. Úristen, miket védett Bartucz nem is hiszem el. Bodó-Bánhidi összjáték utáni hetest Lékai veri be, húúúúú. Ancsin emberelőnyből tovább rontja a statisztikánkat, ez hihetetlen, meg az is, hogy alulra lövünk a lefelé záró kapusnak. Megint emberelőnybe kerülünk, csak nem tudom, hogy ez jó-e nekünk? Nem. Bodó az emberelőnyből produkált egy belemenést, jesszusom, csak ne kerüljünk emberelőnybe, ha kérhetem!

FazekasGeri a pályán, be is vitte szépen, Hanusz is pályán, kétirányítós támadás, egygólos előnynél, ismét Fazekas villant. 22. percben 11:10 nekünk, és bár irányítjuk a meccset, és stabil a hátuljunk, bele-belehibázunk a támadás befejezéseibe. Megint emberelőny, ettől mentsen meg bennünket valaki, ez a 7:5 kurvára nem megy nekünk, hagyjuk már abba, könyörgöm! Ancsin bombája nagyon kellett, de sztem jó lenne felfelé lőni, mert a lenti lövéseket fogja a kapus. Imre Bence a legstabilabb játékosunk, és elképesztő, de tényleg az van, amit nem is tudom, talán pont a hatosfalas listán merült fel, hogy a 14. gólunk után mindig van valami mélypont-szerűség, ellenfelek jöttek fel -4ről, -2ről, szóval ezen gyorsan túl kéne lépnünk. Most nem engedtük a horvátoknak az utolsó 10 másodperces gólt, ez jó jel. Szerintem. Remélem.

14:13 a félidő, de javarészt mi diktáltuk az iramot, mi irányítottuk a meccset, és jöttek a kicsik is szépen.

A védekezésünk egészen parádés, és a támadásaink is bár gyöszösnek tűnnek, de ha BB-hez eljut a labda, az hetes. Lékai be is vágta. Bartucz egészen stabil, ez mindenképp jó, és az is, hogy továbbra is vezetünk. Bartucz elképesztő, de Kuzmanovic is, ez a meccs is alátámasztja az elméletemet a védelmekről és a kapusokról. Chema viszont ismét bennhagyott egy időkérést, amivel nem tudok egyetérteni, de az első félidőben nem volt belőle gondunk.

Máthé Dominik első komoly megmozdulására Karacic válaszol fájóan gyorsan, és most elfogytunk támadásban, át is vették a vezetést a horvátok. Bodó egyenlít, de ők kerültek lépéselyőnybe. Karacicot ki kell venni valahogy, különben kiszopunk. Bartucz kezével valami van, ez ijesztő kicsit, de a Bodó-Bánhidi tengely ismét működik, 43. perc, 18:18.

Szépen kivédekeztünk egy támadást, de sajnos a horvát kapus is rohadt jól véd, nagyon hosszú horvát támadás után belőtték a hetest, de sok kereszttel végül Imre Bencéhez jut a labda szélre, aki bevágja. Szélekben bízhatunk. Minek kell ilyen Sipi-dolgokat levideózni? Hogyan kellene védekeznie valakinek középen, ha nem faulttal? És ha már videóznak, akkor kötelező a 2 perc? Vagy mi?

Én már épp lecseréltem volna Bartuczot, az ujja miatt, amikor védett egy ziccert, és Bodó is elkezdett játszani, Fazekas parádés előklészítéséből Bodó volt eredményes. Kettős emberelőnybe kerültünk, és olyan megoldások voltak a pályán, hogy hihetetlen, elmentünk két góllal, de egyébként ez egy kurvajó meccs, már megint. Annyira zakatol a fejemben, hogy miért kellett elbaszni a végét az osztrák meccsnek, és a money time-ban két labdát szereztünk meg és vittünk végig, majd ki is védekeztünk 1et, úristen, mit védekeztünk, és amikor Sipi belőtte a ziccert, és a végjátékot lehoztuk gyakorlatilag tökéletesre, akkor már tudtam, hogy nyerni fogunk.

És nyertünk is.

Háromgólos győzelemmel, 29:26-os erdménnyel zártuk a meccset, most senki ne kezdjen el azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha...., ez ismét az a magyar válogatott volt, akit mi ismerünk, szeretünk, és amihez csak gratulálni lehet. Nagyon nehéz meccs volt, én pl. Bartuczot mindenképp kiemelném, egy csoda, hogy végigtolta az EHF szerinti 44%-on az egészet, a védekezésünk gyakorlatilag végig parádésan működött, és ebből tudtuk építeni magunkat. Régóta pofázom ezt, hátulról kell jönnie a stabilnak ahhoz, hogy támadásban mindenki kreatív lehessen.

Ismét versenyben a bármiért, hajrá mogyorók!