Tartozom némi magyarázattal, amiért ez az idei vébé nem annyira szippantott még be, ennek az egyik oka az volt, hogy a felvezetős időszakban nem voltam az országban, majd hazafelé összekukáztunk egy családi szalmonellát, amivel azért meg kellett küzdenünk, de nagyon. Aztán a lélegzetvételnyi szünet után - ahol már néztem is a meccseket -, következett eddigi életem legszürreálisabb szülinapja, és igen, én vagyok annyira veszprémi, hogy az EKF nyitónapját az égegyadta világért ki nem hagytam volna. Főleg, hogy pont a szülinapomra tették, haha. Nem is bántam meg, és innen nézve milyen jól döntöttem, hiszen a vébé is tart még, ugye?
Úgyhogy mostantól én is becsekkolok a világbajnokságra, nem érkeztem meg sokkal előbb, mint a dánok, akik szerintem az Egyiptom ellen játszottak először a saját, rendes alapjáratukon...Magyar szempontból volt egy igen pöpec, küzdős 15 percünk, és volt egy vállalhatatlan meccsünk, a többit lehoztuk úgy, ahogy kellett, vannak ugyan számomra sötét foltok, ami a pad döntéseit, munkáját illeti, de az igazi lényeg mégis az, hogy az eredeti - egyáltalán nem óvatos - célkitűzést teljesítve, az első nyolc között ott van a magyar válogatott, ezzel pedig esély van a párizsi olimpiára, ami pedig mindjárt itt van! Lehet rinyálni, hogy de a portugálok ellen, és a svédek és az izlandi meccs első 45 perce, DE ha ezt Mocsai Lajos vezényelte volna le, akkor arról beszélne ő is, és a szakma, hogy mekkora zseniális formaidőzítés, micsoda súlyozás, hatalmas stratégia.
De Chema csinálta, ő pedig be is mondta, hogy amit tudtunk, megtettük, most kell egy kis szerencse. És most jött is, köszi svédek!
Amit az élet az elmúlt években elvett ettől a válogatottól, azt most visszaadta, tiszta lappal kezdhetünk ma egy új világbajnokságot. Nálunk és Egyiptomnál könnyebben ma nem játszik senki, ebben nagyon biztos vagyok, ezt az energiát, ezt az örömöt, ezt a tudatot kellene valahogyan pozitív rezgésekbe átforgatnunk, hogy a pályán is a javunkra fordíthassuk! Nem szól mellettünk túl sok statisztikai adat, de az mindenképpen egy tény, hogy Dániát utoljára világbajnoki mérkőzésen mi vertük meg. Régen volt, az igaz, 2017-ben, a franciaországi világbajnokságon, azóta 25 meccsükből 23-at megnyertek és kétszer ikszeltek, most pedig ismét belénk botlottak.
Vajon lehet ez véletlen?
Meglátjuk, az biztos, hogy a jelenlegi formákat és kereteket tekintve finoman szólva sem mi vagyunk ennek a mainak az esélyesei, sőt. A tegnapi híreken ugyan szokás szerint hördült egy nagyot a magyar tömeg, bár őszintén, csak kevéssé értem, hogy miért lenne baj hat meccsel a lábban nem edzeni, rálátva kicsit a dán versenyeztetésre, tuti, hogy nem arcoskodásból csinálják ezt, hanem egészen egyszerűen meggyőződésből. Nem vagyok benne biztos, hogy ilyenkor már nem ez a jobb döntés, de tényleg. Illetve nyilván a célkitűzés is számít, és mivel ezen a tornán végigtolják a placement meccseket, innen bizony már mindenki ugyanannyit fut majd, de egyáltalán nem mindegy, hogy a döntőt akarod megnyerni 3 meccs múlva vagy csak játszani akarsz még ugyanannyi vállalható meccset.
Szeretném, ha úgy állnánk ma ki Dánia ellen, hogy élvezzük a kézilabdát, örüljünk, hogy itt vagyunk, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy nyerjünk ezen a meccsen. Semmi sem lehetetlen, ezt éppenséggel már sokszor bizonyítottuk, és engem mondjuk az "underdog"-ság sem bosszant különösebben, célzok itt SzékelyMarci tegnapi nyilatkozatára, mondjuk a nem köszönő izlandira volna egy tippem, hehe. Ezeket el kell felejteni, felesleges ilyesmin spanolni magunkat, és szem előtt kell tartani, hogy minden hang vagy szó vagy éppen ki nem mondott köszönés azt minősíti, aki kimondta/nem mondta/tette/nem tette, nem bennünket. Úgyhogy köszöngessünk csak mindenkinek, mert jól nevelt az anyukánk, a válasz már a többiek dolga.
Sajnos mára már nem érek ki, de holnap reggel irány Stockholm, juhéjjj, köszönöm a magyar válogatottnak, hogy eddig játékba maradt, mert tényleg ez az első adandó alkalom a kiutazásomra. Azért eléggé ambivalens érzés, hogy ha nyerünk, akkor még meg kell oldani egy pénteki, gdanski utat is valahogyan, vagy belenyugszunk, hogy nézzük a másik ágat, ami egyenesen botrányos dolog ilyen szinten, és talán eddig példátlan is volt, legalábbis senki nem emlékszik hasonlóra. A dán tévé és a svéd rendezés szörnyszülötte ez most, valaki biztos, hogy tökjogosan lesz felháborodva.
De mondom, mi foglalkozzunk csak a mai meccsel és magunkkal, lőjjük be a ziccereket Landinnak, pattintsuk, mert emeli a lábát, ne féljünk használni az átlövéseinket, ő amúgy is inkább bravúrkapus, és ha neki nem megy, az ellenünk MINDIG parádézó Möller van mögötte. Nem kezdem el végigzongorázni a dán keretet, mert egyrészt a gerince már nagyon régóta együtt van, másrészt pedig reményeim szerint nem egyének fogják eldönteni ezt a meccset, hanem csapatok. Mi csapat vagyunk, az vitathatatlan: amikor ment, akkor szinte mindenkinek ment, a portugálok elleni meccsen pedig szintén együtt volt mindenki tökvak. Ennél csapatabbak nem lehetünk, erre építhetünk is, szerintem.
Érdekes, hogy tényleg nem kaptunk túl sok gólt, mert nem éreztem annyira ütőképesnek a védelmünket, most viszont hatalmas szükségünk volna egy stabilan és keményen működőre. Nem tudom, Liget miért nem fért be a meccsek nagyobbik részébe, de akkor talán most van itt az ideje. Sipit szeretném megkérni, hogy óvatos legyen, amúgy sem áll távol tőle a lemardó kar esete, de mivel jól láthatóan belevágták egy jv-knek szóló videós anyagba, külön figyelnie kell, hogy a pályán tudja letölteni ezeket a meccseket.
Új vébé kezdődik, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minimum 2, de nem bánjuk azt sem, ha 3 meccset megnyerünk ezen a héten! Ma elstartol a President Kupa is, ilyen meccsekkel, böngészgessétek.
Hajrá mogyorók, dán-verésre fel, ez még a szülinapi kérésem, igen! Nem mondom, hogy legyünk zöldben, azt inkább majd hétvégén, és amúgy is a pirosban vertünk utoljára dánokat, úgyhogy jó lesz az mostanra is, haha.