Tizenegy (úristen) éves hagyománya van nálunk ennek az igen faszipántos kis közösségi posztolásnak, amit mindig a világversenyekre tartogatunk, hiszen arról tudunk ilyen szinten véleményeket ütköztetni, ugyanarról. Úgyhogy most is felmentek a listára a kicsit ugyan upgradelt, de szinte szokásos kérdések, és aki válaszolt, annak beszíneztem a nevét úgymint: artmooney, szandrufff, töcök és björni, no meg én. Rövidebb lett ugyan a szokásosnál, de nem is baj, szerintem, így legalább könnyű olvasmány.
Milyen Eb-re számítasz (tekintettel a hazai rendezésre, a fuckcovidra, a felborult olimpiai ciklusra, a rengeteg hiányzóra)?
Tökre fingom sincs. Ha abból indulok ki, hogy a franciáknál jószerivel a teljes 16-os keret hiányzik, és ki tudja, kit lehet összedrótozni-kikovidozni, meg hogy olimpia utáni, sehova nem számító Eb, lehet ez egy full ulibuli cucc is, meg emiatt akár még egy izgalmas valami is. Legyen pár jó meccs, már az is valami. A 20 ezres, tök fölöslegesen megépített csarnokban pedig teltházra. Úgy 8743 kivezényelt kisiskolással.
Olimpia után még egy férfi Eb sem ugyanolyan. Biztos vagyok benne, hogy lesznek csapatok, akik nem fogják annyira véresen komolyan venni ezt a tornát, olyanok is, akik erősen fiatalításba kezdenek a következő olimpiát szem előtt tartva. Emellett viszont biztos lesznek, talán éppen emiatt is, olyan nemzetek, akik teljes erőbedobással mennek majd neki (pl. mi is), hátha most tudnak robbantani egyet. A lemondások, koronás játékosok még megkeverhetik a dolgokat, ahogy a franciákra is rájár a rúd, de pl. a németek bizonyítják mindig, hogy sok hiányzóval is lehet jó tornát menni.
Ez az EB csak nekünk fontos, évek óta készülünk rá, sokan pihennek az ászok közül, meg covid, meg fiatalok kipróbálása. Nagyjából a PCR-tesztek döntik el a kereteket, tehát ugrás az ismeretlenbe, ezért akár izgalmas is lehet, mert így nincsenek favoritok.
Kaotikusra. És ebben az egy szóban minden benne van. Nagyban fogja befolyásolni a covid a tornát így is elég sok csapatot érintett, viszint ezért jobban kiegyensúlyozott lesz az EB. A hangulat biztos fantasztikus lesz, főleg a mi meccseinken.
Mondanám, hogy egy kurva jól rendezett, irgalmatlan hangulatú, különleges tornában reménykedem, de tartok tőle, hogy a szervezés azért nem lesz hibátlan, ez már most kiderült. Persze nem rendeztünk még ilyesmit, ebben is kell a rutin, nyilván a skandik/németek ezt jobban tudják, egyelőre. Kifejezetten örülök az új arénának, szerintem egy ilyen már kijárt a sportágnak, már csak be kell ordibálni, és bár tartok attól, hogy hogyan fogja elbírni a nyomást a válogatott, azért igen csak remélem, hogy felnőttünk a feladathoz.
Hogy tetszik ez a lebonyolítás, és miért volt jobb a régi? :D
A két továbbjutó hat csapatból szopóág, a hollandok a megmondhatói. Egész konkrétan ott ugye összejött a három potenciális érmes úgy, hogy már a nyolc közé se mehettek. Itt meg mi az már, hogy játszol ezer meccset, abból egyet elbaszol, és akár már ezen úszhat is az elődöntőd? Persze számítson minden meccs, de ez így elég extrém. Ennél még az is jobb lenne, ha lenne 32 csapat (muhaha), és végig egyenes kiesés.
Nekem abból a szempontból tetszik, hogy nagyobb esély van eljutnia egy-egy csapatnak a döntő hétvégéig, nem feltétlen egy napi formán múlik, hogy valaki továbbjut vagy sem. Viszont az tény, hogy így a csoportmeccsek kicsivel súlytalanabbá válhatnak bizonyos esetekben, bár férfi Eb-n eléggé kiegyenlített a mezőny, így talán senki nem fog ellazsálni nagyon egy meccset sem.
Jó ez így!
Hát nem egy don't play the players-barát lebonyolításnak tűnik, de még érdekes is lehet. Nekem a klasszikus jobban tetszik.
Kifejezetten rühellem, szerintem meg kéne vágni a mezőnyt és visszatérni az egyenes kieséses szakaszhoz. Nyilván ott is ki lehet sakkozni, hogy ki jöhet szembe, de ez a két csoportos dolog olyan, hogy már az első csoportban eldől, mennyi ponttal mész tovább, ergo egy rontott meccsel már keresnivalód nem lehet a négy között, ha pont attól kapsz ki, aki továbbjön. Persze sülhet ez el jól is, de nem úgy szokott.
Mit vársz a magyar válogatottól, nem feltétlen eredményben?
Hogy megmaradjon az utóbbi évek jó szokása, és nem telik meg a gatya. Ennél többet jelen körülmények közt várni fölösleges. Ebből persze kijöhet bármi, meg annak az ellentéte is, de egyik esetben sem történik tragédia/leszünk elitválogatott.
Én azt, hogy fel lesznek tüzelve, de nem veszítik el a fejüket, hanem szorgosan dolgoznak meccsről meccsre. Az, hogy ebből végül mi jön ki, majd kiderül, lehet álmodozni, kívángatni, de én egy jó felfogású, hozzáállású, fizikálisan és mentálisan is összeállt _csapatot_ szeretnék látni, akik tudnak olyan játékot játszani, ami egyben eredményes és élvezik is.
Stabilak vagyunk elöl-hátul, ha" jól tesztelünk", hazai pályán a hangulat elviszi a csapatot a négybe, és így a mindenkori legjobb EB-nk lesz.
Ugyanazt a tökös nem beszari játékot amit láttunk az utóbbi időben. A lelátóról jövő segítséggel elég szép eredmény is lehet ebből.
Azt, hogy lépjünk egyet ismét előre, és őszintén hiszek is abban, hogy ez sikerülhet. Azt is, hogy építsünk fel minél több bevethető embert, azt is, hogy legyünk bátrak, hogy ne szakadjunk össze és minden meccs minden pillanatában úgy álljunk ehhez az Eb-hez, hogy meg akarjuk nyerni. És még azt is, hogy élvezzük a játékot, és a hazai környezetet, közönséget. A közönségtől meg azt, hogy szurkoljon mindenki!
Mi lehet az erősségünk?
Hogy elhisszük végre, hogy nincs tét. A magyar csapatok állandó gátja az, hogy nem tudják elviselni a tétet. Ez a társaság mintha ezt végre tudná kezelni. Na meg persze a hegyomlásnyi beállónk.
A szurkolói támogatás, kézilabda szempontból pedig talán az, hogy összeszokott a csapat, egységes koncepcióval a háta mögött.
Teljes a keret, stabil és elég kemény a védelmünk, a kapu is rendben, posztonként egy nemzetközi szintű játékosunk van, ez most elég lehet.
A csapategység mindenképp. Meg az extra motiváció amit a hazai pálya nyújt. Plusz ugye mikor ha nem most felkiáltással nekimenni a tornának mentalitás. A padról jövő segítség is nagy erősség. Sajnos ezt ki kell mondani, mert az utóbbi években mind férfi sem női szinten hiányzott.
A pad, a lelátó és az elmúlt két-három év építkezése.
Mi lehet a gyenge pontunk?
A lyukas posztok, ahol nincs két játékos (nálam ez a két szél, a jobblövő, és egy kicsit talán a beálló is), illetve ha mégsem tudjuk kezelni a nyomást (ezt amúgy nem hiszem, hogy megtörténik). Ha Máthé Dominikot végleg kikoronázzák az Eb-ről, akkor a jobblövő kimondottan megszűnik.
Megroppanunk egy kudarc után (bár ezt én most nem látom annyira valós problémának). Illetve az talán, hogy nagyon leterhelődnek a kulcsjátékosaink a középdöntő végére.
Nem tudunk lejátszani folyamatosan jól ennyi meccset, de a hitünk megvan és a szurkolók segítenek! Szerencsére most nincs olyan keret a többi válogatottnál, akik két sorral tudják nyomni.
A tapasztalat hiánya és a fiatalság. Kicsit egysorosnak nézünk ki,úgyhogy nem kéne kifingatni a kulcsembereinket már az elején. Az sem hasznos hogy pl Lékai és Bodó elég sokat padozik a klubcsapatban.
A nyomás, és ha elfogy a hitünk. De ez tényleg egy olyan torna, ami nekünk a legfontosabb, márpedig akkor is tudtunk szorosakat tolni gyakorlatilag bárki ellen, amikor ez nem így volt. Akkor most miért ne?
Egyetértesz a keret válogatásával? (kit vittél volna/kit hagytál volna ki?)
Nekem Bartók hiánya továbbra is furcsa, illetve Leimeter is úgy tűnik, hogy odaférne, pláne Ancsin helyett, aki lassan már nyugdíjba vonul, de még mindig várjuk tőle, hogy majd egyszer. De kábé ennyi. Jó, még Pedro, akit én nem tudok hova tenni, eleve ezeket a kamuhonosításokat én nem engedném, de a kézilabdánkban ennek nagy hagyományai vannak.
Mindig fel-felmerül Bartók, Faluvégi neve, és valahol érthetők is ezek a hangok, viszont engem az elmúlt években megnyert magának ez az összeállítás, szerintem a célnak megfelel a csapat magja és mellé jól lettek beválogatva a támogató emberek is. Előny, hogy bár van pár fiatalka a csapatban, de már nekik is van bőven nemzetközi tapasztalatuk, közös is. Talán Leimetert lehetett volna hozni még jobbátlövőbe, helyette Ilic sem rossz, viszont ő nincs annyira összeszokva a csapattal, mint amire Leimeter anno Csurgón, a utánpótlás-válogatottakban és tavaly a EURO Cup meccseken szedett össze a csapat jónéhány tagjával.
Rendben van évek óta ez a keret, van már rutin, erő és fiatalos lendület is, Máténak nem volt eddig alternatívája, valakinek nagyot kell dobbantani a csereirányítók közül.
Jönnek a szokásos nevek, de én megbízom a stábban. Nekem a bő keretből hianyzik valaki, mégpedig Bartucz Laci. Harmadik számú kapusként a válogatottban simán ott lenne a helye.
Nekem most nincs ilyenem, talán egy jó Iváncsik Geri elférne balszélen, hehe.
Ki(k) lesz(nek) a húzóember(ek)?
A szokásos, Mikler és Bánhidi, talán Lékai. A Szita-Máthé páros adós azzal, hogy egy tornát egyszer végig jól végigtoljon, most talán sikerül.
Bánhidi, Lékai, szokásos történet...:) Viszont én várom Szitától, Máthétól és Miklertől is, hogy a nyakukba tudják venni a csapatot, ha úgy van.
A szokásos Mikler, Bánhidi, Lékai, Szita, Máthé, valamint Sipi és Liget védekezésben.
Bodó, Bánhidi mindenképp. Sokat várok Máthé Dominiktól is. A kapuban is jók leszünk Roli és Marci jól ki fogja egészíteni egymást.
Roló, Bánhidi, Máthé és Máté nekem egyértelmű, remélem Liget sem csak hátul kap szerepet, mert benne mindig van félidőnként minimum 10 erős perc támadásban is, SzitaZolira kíváncsi vagyok, mert nem láttam rég, védekezésben pedig szerintem megleszünk. Valahogy ezt érzem.
Hogyan fognak alakulni a továbbjutások (össznépi), mi várható magyar szempontból?
SLO/DEN; POR/HUN; FRA/CRO - GER/AUT; ESP/SWE; NOR/RUS
A portugáloknál annyi a hiányzó, hogy simán lehetnek tökutolsók is. De bízom bennük.
Utána pedig DEN/SLO és NOR/SWE, jó kis skandi randi. A dánok meg megnyerik.
DEN, SLO; HUN, POR; FRA, CRO; GER, AUT; ESP, SWE; NOR, RUS ebből szerintem DEN és FRA/SLO, illetve NOR és ESP elődöntősök lesznek. Magyar szempontból én a legjobb hatot azért tudom magam előtt vízionálni hibátlan csoportkörrel és max két vereséggel a középdöntőben.
A fegyelmezett csapatok ideje jön el, ahol pótolni kell a sztárokat az erős bajnokságból jövők lesznek előnyben, A skandinávok és a németek EB-je lehet rajtunk kívül.
DEN-SLO, HUN-NL, CRO-FRA, GER-AUT, SPA-SWE, NOR-RUS. A mi csoportunkból nagy csatát vártam a mögöttünk lévő továbbjutó helyről, de sajnos a Covid eléggé megtizedelte a portugálokat. A középdöntőben akár be is csúszhatunk az elődöntőbe Dánia mögött.
DEN/SLO, POR/HUN, FRA/CRO vs GER/AUT, ESP/CZE, NOR/RUS
Ki(k)re lesz érdemes - és miért - odafigyelni (akár játékos, akár csapat) a mezőnyből?
Én kíváncsi vagyok, hogy ha a francia C megy végül, mire mennek, illetve végre egyszer már kijöhetne belőlünk is az, ami állítólag bennünk van.
Kíváncsi leszek az esetlegesen foghíjas, fiatalítgatott francia csapatra, mert a BL-t, EL-t és a francia bajnokikat követve a fiataljaik is bombasztikusak tudnak lenni. Magunkra is kell figyelni, hiszen nem rossz a csapat, ha jól jön ki a lépés, jó lesz a hangulat és mentálisan is rendben lesznek, akkor final weekenden fejezhetjük be simán a tornát. Én a hollandokra is kíváncsi vagyok, csak Luc Steins játékát elnézegetve Párizsban, meg ahogy a holland női válogatott berobbant, azért annyira nem vagyok nyugodt a nyitómeccs miatt.
A svédek révbe érhetnek, jó gárda, nincs hiányposztjuk, már ha nem szól közbe a covid. A franciáknál és a horvátoknál előkerülhetnek olyan játékosok, akiket még nem ismerünk, de baromi faszán nyomják.
Láttam pár holland meccset a közelmúltban, nekem nagyon tetszett ahogy játszanak. Játékost Gidselt említeném, valamint hogy felbukkan valami rejtegetett német, francia fiatal.
Ránk!
Ki lesz idén a fekete ló?
Lehetnénk már végre egyszer mi. 35 év telt el az első és eddig egyetlen érmünk óta, éppen ideje lenne. Minden adott hozzá, hazai rendezés, "megfelelő" káosz, idióta lebonyolítás, amiből kijöhetünk mi is nagyon jól a többiek hiányzói miatt. Ha mi nem, akkor a portugálokat mondanám, mint az utóbbi időben mindig, de náluk tényleg nagy kérdés a hiányzók miatti visszaesés.
Legyünk mi. Illetve itt is a hollandokat mondanám még, ki tudja portugálokat is elnézegetve, hogy mit tudnak majd kihozni a csoportunkból.
Magyarország!
Remélem mi. Mellénk csatlakozhat Hollandia és Ausztria.
Hát mi már szerintem nem számíthatunk annak, de azért mondom magunkat is. Csehekre mondanék még, mert a többit már írták, de Ausztria is ilyen lehet.
És akkor foglaljuk össze végszóként: mi lesz az első 4, szigorúan a lebonyolításnak megfelelően?
DEN-NOR-SWE-SLO.
DEN, NOR, ESP, FRA/SLO
DEN-HUN, SPA-NOR
Dánia, Magyarország, Németország, Svédország
DEN, HUN, ESP, NOR