Most akkor ez jó vagy rossz?

Az biztos, hogy egy könnyebb ágra kerültünk, és ha lenne szakmai stábunk nem is aggódnék...

Akkor most vesézzük ki a vb-csoportokat, frissen, míg meleg. Állítólag erős csoportba kerültünk, hát én meg azt mondom, hogy nem tudom. Elvileg most az EB-n is a mi águnknak kellett volna lennie a legszínvonalasabbnak, ennek ellenére szerintem a legótvarabb volt ami valaha összejöhetett női kézilabdában, úgyhogy egyelőre nem mennék mélyebb elemzésbe, pillanatnyi forma alapján alkotok véleményt.

A csoport:

Dánia, Montenegró, Magyarország, Japán, Tunézia és Szerbia.

Elsőre valahogy így tippelném a sorrendet, hogy: Dánia, Montenegró, Magyarország, Szerbia, Japán és Tunézia. Dánia hazai pályán tuti behúzza a csoportelsőséget, ha ők maguk nem, hát majd az IHF tesz róla, hisz látjuk, fontos a nézettség, Németország is így juthatott ki, nyilván pont nem a házigazdával fognak kibaszni és igazságosan bíráskodni velük szemben, bár ez nélkül is Dániát tartom az egyik esélyesnek, mint ahogy az EB-n is őket tartottam, aztán tessék, 8. hely lett belőle. Igaz, ehhez kellett az is, hogy az ellenünk aratott győzelmükkel mindenkinél nagy lett ott a zakó, pedig aztán az egész világ tudja, hogy emberelőnyben (tök mindegy, hogy az a mi malmunkra vagy az ellenfélére hajtaná a vizet) semmit nem tudunk kezdeni, szélről meg még Kuba is elpicsáz minket, úgyhogy annyira nem is értettem, hogy miért volt ekkora dolog, hogy szórakoztak velünk hét emberrel... Még az osztrákok is így lőttek nekünk a visszavágón 20 gólt könyörgöm!

Montenegró ellen meg már mindenki tudja, hogy mit kell tenni. Bulatovicot nem kell semlegesíteni, elég csak annyi, ha nem hagyják, hogy gólpasszt osszon ki, hagyják csak őt lövöldözni (lásd Eb-bronzmeccs) egymaga nyilván nem fog 20 gólt dobálni, a fejelős csodasztár nem akkora irányító-géniusz, hogy Bulatovic nélkül tudjon nyerni a csapatával... Csak nekünk mindenünk van éppen, csak pont védekezésünk nincs.

Japán ellen szoros meccsre számítok, lábbal szétvernek minket ez szinte biztos, végére azért talán elfáradnak. Szerbia meg szerintem ha feláll a Lekics-Damnjanovics-Cvijics (most ez ugye vicc, hogy Tomasevicset világklasszisnak tekintjük?) hármassal, idegenben akkor sem tud nyerni szerintem... Tunéziát meg csak legyőzzük. Szerintem harmadik helyen jutunk tovább.

B csoport:

Kuba, Svédország, Hollandia, Lengyelország, Kína és Angola.

Nagy fail lenne, ha Kuba az egyik európai kárára továbbjutna. A svéd-holland duóból várom a csoportgyőztest, jelenleg Kína és Kuba nálam nem továbbjutó, Angolától tartanék, azért Olimpia előtt valahogy csak összeszednek egy 7-8. helyezést, szóval én nem írnám le őket. Ebből a csoportból kapjuk az ellenfelet a legjobb nyolcba kerüléshez, ami nem lenne rossz, de meglepődnék ha olyan formaidőzítést produkálnánk, hogy pont a hatodik mérkőzésre kerülnénk bombaformába és nem fordítva... Az én sorrendem: Svédország, Hollandia, Lengyelország, Angola, Kína, Kuba.

C csoport:

Brazília, Franciaország, Argentína, Dél-Korea, Kongói DK és Németország.

Ez így eddig elég langyos csoport. Németek természetesen ide kerültek (ki gondoltva volna?), a továbbjutó hely nem kérdés a számukra, de legalább nívós ellenfeleket kapnak majd a nyolcaddöntőre. Mondanám, hogy remélem a norvégokat, de tuti nem, véletlenül pont úgy fognak nyerni/kikapni, hogy a legkönnyebbet kapják meg, bár igazából azon sem lepődnék meg, ha utolsóként zárnák az egész VB-t, a repjegyük Rióba már úgyis megvan... Azért a tippem: Brazília, Franciaország, Németország, Dél-Korea, Argentína, Kongói DK.

D csoport:

Norvégia, Spanyolország, Románia, Oroszország, Puerto Rico, Kazahsztán.

Elsőre ez tűnik a legkeményebbnek, de ha az Eb-ből indulunk ki, akkor a norvég-spanyolon kívül más nagyon erős csapat itt nincs. Hiába a dán svéd edző a románoknál, ha Neagun kívül nincsen más minőségi játékos 30 év alatt. Mert nincs. Bár még így is simán bejuthatnak a legjobb nyolc közé. Oroszok detto. Számomra ez a csoport is csak az egyenes kieséstől fog izgalmakat hozni. Tippem: Norvégia, Spanyolország, Oroszország, Románia, Kazahsztán, Puerto Rico.

Összegezve; nem várok túl sok mindent ettől a világbajnokságtól. Nem is tudok már olyan hangulatba kerülni, mint anno, ezzel a szabadkártyás baromsággal, meg a kiemelésekkel elrontotta az IHF az egész hangulatot, a válogatottnál meg a szakmai stáb tett arról, hogy ne bízzak abban, hogy kijutunk az Olimpiára (én tényleg remélem, hogy csak a pesszimizmus beszél belőlem), de engem az, hogy egy jóval gyengébb fizikummal rendelkező osztrák válogatottat ejtettünk ki, úgy, hogy 20 gólt kaptunk mindkét meccsen tőlük a hét emberes szórakozással, hát kurvára nem nyugtat meg bocsi, na...