Olimpikonok

Amúgy is terveztem, hogy jövő héttől már elkezdenénk hangolódni Tokióra (amolyan visszaemlékezés az elmúlt évek magyar érdekeltségű olimpiáira, de szigorúan hatosfalas szemmel!), és alapvetően a végére tartogattam volna a keret előzetes értékelését, de úgy érzem akkor is lesz ennek még aktualitása, mert én már bevallom kezdem elveszíteni a fonalat, hogy ki lesz a kimaradó, ki a tartalék és kik lesznek azok akik tutira nemzeti mezben fognak rohangászni két hétig...
Ne is szaporítsuk tovább a szót, kezdjünk bele...


Az elmúlt hetekben kőkemény brainstormingok mentek fórumon, podcastekben, vlogokon ergo mindenhol arról, hogy milyen összeállítású lesz a keret, hogy ki kit látna jónak, vagy jobbnak kihagyni, és kit vinne. Abban azt hiszem mindenki egyetértett, hogy olyan játékost ne vigyünk aki sérült és aki nem bír 60 percet, főleg annak fényében, hogy a mi csoportunkban bizony nem lesz lazsálás, kőkemény tétmeccsek várnak ránk, mert ugyan a fogadóirodák az 5. helyre saccolnak minket, de én jelen pillanatban úgy érzem, hogy ez max csak a csoportban jöhet össze, tudom az én anyámat, hogy már megint ilyen negatív vagyok, de nem tudok mit tenni na, az elmúlt félév nem győzött meg.
No, de hát ma lehullt a lepel végre, a keret leszűkült, megvan a 2020-as olimpia csapata, akik reméljük elődeik méltó nyomdokába léphetnek majd.

Alapvetően a legnagyobb problémának én azt látom, hogy nem tudom ki fog gólt lőni, főleg annak fényében, hogy Szöllősi-Zácsik válla sem biztos, hogy 100%-os lesz, persze értem én, hogy ezért pihentették klubjában is, de ha mégis beütne a legrosszabb akkor én tényleg nem tudom, hogy kitől várhatjuk majd, hogy 9 méterről gólt lőjön, mert hát lássuk be formaingadozások aztán vannak nálunk dögivel.
Én mindenképpen egy-egy szélsővel mentem volna, ha Kovacsics hadba állhat akkor gyakorlatilag a balszélen megvan a csere, és ugyanez igaz a jobbszélre Klujber esetében, így gyakorlatilag minden belső játékos aki a bővebb keretben van használható, és hát rotálni azt kell majd, de nagyon.


Kapusok: Bíró, Janurik (tartalék: Szikora)

Nem vagyok híve az egy poszton két azonos klubból érkező játékosoknak, bár most valóban nem tudom, hogy Szikora mennyit tudna hozzátenni a játékhoz, szezon végére mintha a motivációban kicsit elfáradt volna, és válogatottban is nekem még van hiányérzetem vele kapcsolatban, így talán jogos a tartalék szepe a válogatottban.

Balszélsők: Schatzl, Márton

Korábban már kifejtettem, hogy egy balszélsővel mentem volna neki ennek az olimpiának, Mártont tartalékként vittem volna abban az esetben, ha Kovacsics játéka mégsem lenne megfelelő. Ebből már az is kiderült, hogy nálam Schatzl lenne a nyertes ezen a poszton. Ő tipikusan olyan játékos aki a válogatottban kiélezett helyzetekben nagyon ritkán ront, és azt is bebizonyította, hogy védekezésben kettesben is használható, de még hármasként is (mindkettőben szigorúan epizódszerepben!) szerzett szép pillanatokat anno az Esbjerg ellen ősszel (tényleg zavaróban őt miért is nem lehetne alkalmazni?).

Balátlövők: Szöllősi-Zácsik, Háfra

Itt eléggé adott volt, hogy ki lesz a két utazó.
Ha Szani hozza azt amit az eb-n és a selejtezőben nyújtott, akkor ő lesz a válogatott nyerő embere és még lehetnek nagy reményeink, de ha a sérülése miatt hektikus formát fog mutatni, na akkor leszünk csak igazán szarban, mert Háfrától éppenséggel fogalmam nincs mit várhatunk, az idei formája alapján talán 2 gól/meccs, és hát ez egy átlövőtől nem túl vaskos.
Ja és Szani átlövő mellett irányítóban is jól mutat (sőt engem ott jobban meggyőzött az eb-n, btw), és tud kettest és hármast is védekezni (hármasban ha előrébb kell védekeznie ott rendre labdát is szerez, tényleg nem értem, hogy ezt miért nem erőltetjük vele többet).

Irányítók: Szucsánszki, Kovacsics, Vámos

Múlt, jelen, jövő. Így sorban. Ebből valahogy úgy érzem, hogy a jövő csak abban az esetben teljesedhet ki, ha a jelennel gondjaink lesznek, a múlttól pedig nem tudom, hogy mi várható két egymást követő mérkőzésen. Sosem gondoltam volna, de sajnos be kell látnunk, hogy az irányító poszt lett a magyar kézilabda új hiányposztja, ugyanis eljutottunk oda, hogy nincs más aki megütné ezt a szintet a bajnokságban...
Én amúgy Vámos kezébe adnám a karmesteri pálcát, még akkor is ha még csak 20 éves, és még nem kéne ekkora terhet rakni rá, és csak abban az esetben játszatnám többet Zitát, ha összejönne egy negyeddöntős helyezés. Kovacsicsot pedig reméljük az idő eldönti addigra.

Jobbátlövők: Klujber, Tomori, Kiss

Szintén kritikus poszt. Klubjer túl sokat betlizik tétmeccsen, Tomori szvsz már lassú, de még hasznos, és hát Kiss is a szezon végére mintha fejben kicsit összeesett volna, pedig én már úgy láttam, hogy válogatottban Elek szívesebben nyúl inkább hozzá, mint saját játékosához. Ebből kifolyólag mindhármukra szükség van, Klujberre a szélső mivolta miatt, Tomorira a rutinja miatt és mert balátlövőben és irányítóban is használható (és Kisfaludy mellé), Kissre pedig azért mert ha jó napot fog ki gyakorlatilag megállíthatatlan szokott lenni mostanság 9 méterről, illetve védekezésben is kelleni fog mondjuk egy orosz átlövővel szemben.

Jobbszélsők: Lukács

Artmunéj kollégával egyetértek abban, hogy az, hogy Lukács mint jobbszélső tök egyedül lesz, hát ha nem is baklövés, de szerencsés ötletnek semmiképpen sem mondanám, mert mi van ha esetleg lesérül? Klujber tolja végig a szélen? Egyértelműen Kovácsot vinni kellett volna tartaléknak. Amúgy ezt leszámítva szerintem Vica megoldja, még annak ellenére is, hogy a szezon végére formája visszaesett, válogatottban bizonyította már, hogy ahogy Schatzl, úgy ő is képes formát javítani és kényes szitukat megoldani.

Beállók: Kisfaludy, Bordás (tartalék: Helembai)

Ha jól értem Kisfaludyra építjük a védelmünket, és ha jól értem Tomori lenne az állandó partnere. Hát jó, de azért senkit ne érjen váratlanul ha Szekeres/Behnke/Bölk hiányában Kisfaludy értéke is csökkenni fog. Emellé másik beállósnak azt a Bordást kivinni aki 0 azaz nulla válogatottsággal rendelkezik ezidáig, hát szerintem kurva rizikós dolog. És érzem is a bizonytalanságot, hisz akkor tartalékként nem Helembait vinnénk ki, de akkor viszont meg nem értem, hogy miért nem Kisfaludy és Helembai, Bordás pedig a tartalék? Hozzáteszem nekem Tóvizivel semmi bajom, szerintem a szezon végére a válogatott játékosok közül ő volt az aki szépen összeszedte magát (gyanítom motiválhatta az Olimpia), és hát Bordással ellentétben ő már legalább volt 3 világversenyen, plusz ismeri a válogatott társakat, míg utóbbi gyakorlatilag csak Vámossal van úgymond kapcsolatban. Itt hatalmas mellényúlást érzek. Ne így legyen.

Összességében az aggályaim: nem tudom ki fog gólt lőni, és nem tudom, hogy mi a koncepció védekezésben. Én elvetném a Kisfaludy-Tomori duót mint stabil hármasok, de mivel gyakorlatilag lehetőség és idő sincs már arra, hogy ott egy másik kapcsolatot építsünk, így nincs más, mint ezt elfogadni - és abban is szinte biztos vagyok, hogy folyamatosan cserélni fogjuk a támadó és védekező sorunkat.

Amúgy az én keretem ez lenne (az állandó 14, mert a mai kerethirdetés után én már itt is összezavarodtam, hogy most akkor hányat lehet szabadon nevezni):

Kapusok: Bíró, Janurik
Balszélső: Schatzl
Balátlövő: Szöllősi-Zácsik, Háfra
Irányító: Kovacsics, Szucsánszki, Vámos
Jobbátlövő: Tomori, Klujber, Kiss
Jobbszélső: Lukács
Beálló: Tóvizi, Helembai

Tartalékok: Szikora, Márton, Kovács

HAJRÁ MAGYAROK!