Mondtam már, továbbra is tartom, hogy a látszat ellenére egyáltalán nem a spanyolok elleni utolsó meccs eredménye a legfontosabb számunkra, hanem az addig lejátszott másik kettőé. Ha minden jól megy, az egy ellenfélválasztó örömjáték lehet, nagyjából. Nos, az elsőt abszolút eltökélten, annak fontosságának teljes tudatában, fokozatosan lendületet szerzett játékkal, végre tényleg olyan magabiztosan hoztuk, ahogy egy ilyet hozni kell egy tornán. Bele sem rokkantunk azért, de megküzdöttünk érte rendesen, ahogy kell, miközben látható kedvvel játszott gyakorlatilag mindenki.
Megfelelő motivációval kezdtünk, és bár az első negyedórában még felváltva estek a gólok, sőt, a brazilkák vezetni is tudtak ellenünk, de ez a 15. perc környékéig tartott csak. Onnantól elkezdtünk elnyúlni, és bár volt még egy kicsi megingásunk a második félidőben, igazából a győzelmünk nem forgott veszélybe. A kérdés inkább csak a különbségre vonatkozott. Amiket előzetesen kértem, például hogy próbáljunk szélesebben játszani annak ellenére, hogy a magyar átlövősor éppen az egyik valaha volt legjobb, és középső, plusz a beálló poszt is több, mint rendben van, de mint említettem, az helyenként akkora tömörülést jelent benn, középen, hogy muszáj váltani olyankor. Nos, ebben érzékelhető volt tudatos javulást, konkrétan lehúzott labdákat vihettek be a szélsők, amelyeket remek arányban használtak ki, ez tehát pipa. Talán egy Sunajko kapufa rémlik, de amúgy lőttek 7/8-at, ami tök jó. Plusz megvannak azok a gyors lábú embereink is középen, akik akár egy indulócselből megteremtik az előnyt középen, és szerencsére a lövőink is sokkal mozgékonyabbak, dinamikusabbak, mint amit a mi életünkben eddig megszokhattunk, ráadásul az eszük és a szemük is megvan, szóval a nem létező utánpótlásunk olyan lövősort termelt ki magából, hogy ihaj.
Ami jó.
Sipos Adriánt is megdicsérném most, a baltázásból sikerült visszább vennie, és mondjuk ha a tavalyi Eb-s teljesítményéhez akarnám hasonlítani, onnan még valóban elmarad egy hangyafasznyit, de rázódik bele folyamatosan a vébébe. Persze voltak tegnap is mellényúlásai, de pl. a blokkolások szépen jönnek tőle. Ami még különösen szembetűnő dolog ezen a magyar teljesítményen, az az, hogy szemmel látható, ahogy élvezzük a játékot. Mindenki. De tényleg. Máthé Dominik valóban kiemelkedően, körülötte most olyan pozitív energiák érezhetőek, hogy néha olyan, mintha a föld fölött lebegne. Gondoltuk volna ezt fél éve? Akkor még csak remélni tudtuk, hogy a túl fiatalon túl fásult fiú a Füredből, akinek minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy következő generáció úzóembere legyen, majd tényleg az lesz? Mert itt van, elég gyorsan kiderült, hogy mennyire jót tesz neki az Elverum, nem véletlenül pofázom évek óta, hogy minden magyar fiatalnak kötelezővé tenném a két év külföldet, most. És a többiek is könnyed, mosolygós, szakaszokban egészen csodás kézilabdát tolunk, nem túl bonyolultat, minek is az, de abszolút élvezhetőt. Bodó, kisMájki is szépen jön föl, előbbi góljai nagyon kelleni fognak a nagyobb csapatok ellen is, bizony. Ahogy azt írtam, ha nem kapunk több gólt 25-nél, akkor nyerünk. 23 lett, maradhatott.
Örülünk, na.
Ha kritikai észrevételt kellene tennem, az az lenne, hogy elmaradt az általam várt, persze túlságosan nem indolkolt, de játékbahozás tekintetében fontosnak tűnő kapuscsere menet közbenről, nyilván Roló 39%-a beszédes, de amúgy belefért volna kicsit szoktatni a többieket. Ahogy azt Székely Marci beugraása mutatta, lehet bízni bennük is, szerencsére. Illetve nyilvánvaló, hogy a spanyol rendszer elsőszámú irányítója Máté, aki lubickol is ebben a bizalomban most, de nem ártana felépíteni mellé valakit, ha esetleg történik valami fos, ami ne történjen persze, de láttuk azt a térdet tegnap, vráh.
Holnap a lengyelek ellen pontosan ugyanezt kell csinálnunk, semmi esetre sem dőlhetünk hátra most. És bár tegnap volt a szülinapom (köszike, srácok), holnap ünnepeljük, szóval ha nem nagy kérés, egy ismétlést még elfogadnék szívem összes szeretetével és hálájával. Jó?