Túlélni az EB-t!

Most aztán tényleg mondhatjuk, hogy női válogatottunk ott folytatja ahol tavaly abbahagyta. A hétvégi svédek elleni mérkőzés(eke)t leszámítva null kilométeresen a tavalyi japán vb-ről beesve folytathatjuk, a szebb siker reményében. A háttérben azért az élet nem állt meg, volt itt minden: Oscar-díj nívós összefogás trailerek, micsakazértisolimpiaiselejtezőtrendezünk, érdekes nyilatkozatok (kijelentések); a pandémiát meglovagolva akár egy elfogadható helyzetet is lehetett volna kreálni a csapat köré - gondolok itt a szövetségi kapitány kilétére -, de a kényelembe meg a tutiba(?) beleülve aztán az egyszerűbb(?) megoldást választva végül itt is visszatértünk az év eleji állapotokhoz és maradt a 2xGábor, mint egyetlen opció a női válogatott helyzetének megoldására.

Hogy ez így mennyire volt jó vagy rossz, mindenki döntse el maga, magunk részéről naná, hogy rossz, és mostanság úgy látom, hogy mások részéről is, és itt konkrétan a közvetítések során oda-odaszúrt apró megjegyzésekre gondolok mind a Fradi/ETO vagy éppen pont a válogatott irányába. Meglepő volt számomra ahogy Borsos Attila azt fejtegette, hogy bármi is lesz - és nyilván szar ez a helyzet -, de azért ne kendőzzük majd el két hét múlva az eredményeket azzal, hogy "hát mert covid volt", mert valószínű lesz győztese ennek az EB-nek, akit legalább annyira érint ez a fos, mint minket.

Szóval kicsit meglepőek ezek a reakciók, hisz félévvel ezelőtt még hurráoptimizmus volt, hogy most a bizalmatlanságot a vírushelyze váltotta-e ki vagy a kevés felkészülési lehetőség vagy egyszerre a kettő, vagy hogy most esik le, hogy nem volt jó ötlet a bajnokság két éllovasát kinevezni, jó kérdés.
A mi álláspontunk szerintem elég egyértelmű annak aki minket olvas, konkrétan én már tényleg ott vagyok, hogy unom újra és újra ismételgetni magam, szóval ezt a részt át is ugorjuk most ha nembaj - sajnos van egy olyan érzésem, hogy két hét múlva visszatérünk erre.

No, akkor nézzük az elvárásokat mert érdekes: nincs elvárás. Ez azért fura, mert szerintem a tavalyiból kiindulva - ahol most talán már jogos(abb)nak érzem Pálinger azon nyilatkozatát, hogy azért pakolt terhet a játékosokra, hogy szokják a helyzetet - pont most kéne talán egy kicsi nyomást gyakorolni a csapatra, mert én kurvára nem érzem sajnos magabiztosnak azt, hogy mi Olimpiázni fogunk a nyáron, egyrészt lassan már a covid miatt megint bizonytalanodik minden, no meg mert ha ez a szerb válogatott kiáll mindenkivel aki számít akkor bizony simán 5 gólt ránk vernek, és hazai pályán kicsit ciki lesz ha megilletődünk, hogy "de hát az EB-n eredménykényszer nélkül megvertük őket! Most meg mi futunk az eredmény után, és nyom a teher?".
Ettől függetlenül a fogadóirodák a legnagyobb megdöbbenésemre a legjobb 6-ba várnak minket, hogy ezt honnan szedték, fogalmam nincs, de aláírom ám minden további nélkül, és tényleg legyen így, de a hétvégét elnézve, hát, szóval, nem tennék magunkra.
Én ha a csoportból továbbjutunk is elég pesszimistán számolok:
- egy győzelem a horvátok ellen
- hát talán most mivel a szerbek a reptérről esnek be az EB-re így van esélyünk, de még így is őket érzem esélyesebbnek, szóval vereség
- vereség a hollandok ellen
- vereség a németek ellen
- norvégok ellen azt hiszem elég egyértelmű...
- és talán a románok ellen nyerünk, de ott is csak akkor ha nekünk már tök mindegy lesz, nekik meg nem, és eléggé Neagu-függő is az eredmény.

Sajnálom, de én egy középcsapatnál többet nem érzek jelenleg a válogatottban amire most jól rápakolt pluszban ez a szar vírus is és hiába dolgoznak a játékosok a két edzővel itt-ott évek óta, így ebben a formában ez az első versenyük, és hát a klubteljesítményeket és az egyéni formákat is elnézve sem érzem az x-faktort, még akkor sem, ha most azt mondom, hogy a perememberek minősége talán jobb egy picit, mint tavaly volt.


Van egy Szikora-nyilatkozat, ami nekem úgy kicsit be is árazza azt amit várhatunk, hogy pontosan idézzek:

"Nyilvánvaló, hogy a svédek elleni két mérkőzésből sokat lehet tanulni, de nagy jelentőséget nem tulajdonítunk neki, tudjuk, hogy a második mérkőzésen nem azt adtuk, amit vártak tőlünk."

Hátő, jó. Oké, nem kell kardunkba dőlni egy szar edzőmeccs után, de azért ha nem azt adtuk amit vártak tőlünk akkor talán azért érdemes lenne jelentőséget tulajdonítani neki már csak az idő szűke miatt is. VB-14. helyezettként megyünk erre az EB-re, hahó! nem címvédőként, hogy "ugyanmá', hát EB-n majd jó' megbasszuk a svédeket". Csak akkor miért láttam úgy, hogy kurvára reális a 6 gólos különbség, és már az első meccset is annak köszönhettük, hogy elképesztően sok volt a technikai hiba a részükről, amiből akkor mi jöttünk ki jobban. Szóval azért ennyire ne könnyelműsködjük el, ha kérhetem.

És akkor most vesézzük ki szépen a posztokat, játékosokat ahogy ilyenkor szoktuk:

Kapusok: Már vasárnap óta tudjuk, hogy 3 kapus lesz. Az, hogy három kapust viszünk ebben az elmebajban az oké, ha egyik megfertőződik nem kell repülőre ültetni a másikat, de hármat benevezni full érthetetlenség számomra. A bajaink mezőnyben vannak, nem a kapuban, szóval három kapust benevezni egy meccsre nekem kicsit luxus, bőven elég lenne a csoportmeccsekre kettő, azt ha valamelyikük pozitív tesztet produkál akkor lásd feljebb. Amúgy én a Bíró-Szikora párosra tenném le a voksom - bár hozzáteszem Szikorában nem érzem azt amit tavaly, de nem vagyok híve annak, hogy egy posztra két azonos klubcsapatból érkező legyen, nyilván ha kiugró formában van mindkettő akkor oké, de Janurikon nem érzem, hogy kiugró formában lenne.
Balszélső: Itt sok eldöntendő kérdés nincs úgy gondolom.
Balátlövők: Na, hát számomra Háfra és Kácsor, pont. Egészen elképesztő volt ahogy a svédek előtt/alatt/után döbbenten keresték a stúdióban az okokat Szöllősi-Zácsik teljesítményére, mintha nem ezt látnánk évek óta. Róla ennyit. Kácsornak voltak jó húzásai, tőle én nem várnék el olyat, hogy labdát adogasson beállósnak stb, ugorjon azt lőjön (ez volt a dolga a svédek Danojának is, csaxólok). Háfra mióta hivatalos lett az átigazolása mintha kezdené visszanyerni a két évvel ezelőtti formáját, ettől függetlenül azért rágom a körmömet ezen a poszton, is.
Irányítók: Mindhármat vinném, leginkább azért mert Lakatos és Tóth is inkább középső lövő mint szervező, és jelenleg úgy érzem, hogy lövőkben vagyunk vékonyak.
Jobbátlövők: Itt is mindhárom, bár szívem szerint Tomorit és Csiszár-Szekerest azért nem vinném, mert valahol kicsit vicces, hogy agilis fiatal válogatottról beszélgetünk, de mégis rettegünk, hogy mi lesz ha nem lesz mellettük két rutinos játékos. De amúgy ja, van másik?
Jobbszélsők: Lásd balszélen
Beállók: Itt szerintem hiba volt most Szabót nem vinni, annak ellenére, hogy hát na, mondjuk ki: nem nyújt szép látványt, viszont tény, hogy Tóvizivel szerintem pofásan védekeztek hármast, jól összeszoktak, ezt most nem láttam indokoltnak megtörni, egy Tóvizi/Szabó/Helembai hármasra egy szavam nem lenne, de Pásztort jelenleg úgy, hogy saját csapatában sem jut sok szóhoz ergo felesleges, és akkor ezzel azt hiszem egyértelművé is vált, hogy Tóvizi és Helembai.

De, hogy mondjak a végére valami pozitívat is: miután egészen hülye eredmények születnek mostanság a covidnak köszönhetően mind a női, mind a férfi vonalon, simán benne van, hogy ettől függetlenül besétálunk a legjobb négybe is akár, höhö.

HAJRÁ MAGYAROK!