Elképesztően nehezen ment el ez a mai nap, szerencsére volt már annyi meccsrutinom, hogy nem vettem veszélyes szerszámot a kezembe, mondjuk így is sikerült kézfejsérülést összeszedjek, de sebaj. Vettem a jeleket, és próbáltam megnyugtatni magam, hogy teljesen mindegy, csak játszunk, ahogy eddig és akkor én már elégedett leszek. Tényleg. Ahogy körülnézek, mindenki idegbe' van rendesen, pedig nem kéne, hogy ez legyen. Hiszen eh, de mégis váááá, értitek. Egész napos gyomorideg, rulez, jobb, mint egy C9, minden napos Eb-meccsel azt hiszem pillanatok alatt szülés előtti formára sanyarogtatnám vissza magam, hehe.
Az esélytelenek nyugalma egy bazi nagy illúzió, ez a mai #napibölcsességem. Szívesen. A felvezető alapján sokan voltak hasonlóan, mint én, mi amúgy központilag betartottunk mindent, ami gikszert jelenthetne, Room303 pl. megemlítette a listán, amikor a posztírást osztottuk le, hogy ugyan ő megírja szívesen, de eközben linkekkel (az elmúlt világversenyek fontos meccseivel) támasztotta alá, hogy ha ő írja, bizony szopni fogunk, így hát inkább ő írt LA, nehogy ezen múljon a siker. A körmömet is újrapingáltam, és nem megyek közösségbe sem, mert eddig egyedül néztem a meccseket, szóval rajtunk semmi nem múlik, ezt ígérem.
Hát akkor nézzük és szurkoljunk együtt, küldjük a csít, meg a mindent.
Az egyetlen valódi kérdés, hogy tudunk-e felszabadultak maradni vagy nem. Ennyi ez.
Fehér mez (ami csak a szokásos szurkolói rítusok miatt fontos, de fontos), és Rolóóóóóóóó, így kezdődött ez a meccs, remek előjelek, ráadásul kurvajól álltunk bele, nem látszódott megilletődöttség vagy zavar, a mi fiatal csapatunk teljesen tudatosan állt bele minden faultba és minden pályán elképzelhető helyzetbe. Mikler elképesztő koncentrációval fogott mindent, a fal olyan dinamikus letámadásokat tolt, amiben előzetesen csak reménykedtem, az izlandiak csupán nyomozni tudták a réseket, a 40 éves Sigurdsson lőtte végül az első gólt a 7. (!!!) percben. Meg a másodikat is.
Aztán gyorsan kiderült, hogy Peterssonra is figyelni kellene, mert a 3:0-ás kezdés után öt góllal fordították meg a meccset, és rögtön a mi tökünk ment némileg össze. Ami nyilván törvényszerű, akárhogy is nézem, és nem mondom, hogy az első félidőben nem állt belém a frász, többször is, de sosem éreztem azt, hogy annyira szétestünk volna, hogy innen már nem lehetjó vége. Lady elkezdett vezérkedni, senki nem ütötte le, sajnos, így a mi zavarunkat az izlandi válogatott gólokra válthatta, rendre. Ebben a tízperces nihilben éreztem olyat is, hogy a pad most nem tesz annyit hozzá, mint eddig, és nem váltanak bármit is támadásban, hisz a védelmünk és mögötte Roló amúgy abszolút hozta azt, amit várni lehetett. Ebben az időszakban a játékvezetést sem éreztem annyira korrektnek, hogy őszinte legyek, de mivel azért volt ott kérdéses Sipos-fault, ami simán lehetett volna piros is, meg egy Lady-kiállítás, ami - khm -, plusz ráadásul még NYERTÜNK is, így ezen nem rugóznék. Amúgy sem sokat.
Nem annyira szoktunk hozzá ahhoz ezen az Eb-n, hogy a pad gyakorlatilag nem nyúl bele. Tudom, hogy pont múltkor éppen ezt dicsértem, mármint hogy a bizalom taktikájára építik fel a meccseket, és hosszútávú érdekek szerint meccselnek (lásd GulyásPista meccs utáni nyilatkozata, később kifejtem), de azért az első félidőben kicsit kivoltam, na, vállalom, tényleg. Láttam az izlandi fal mögött a Románia méretű helyeket, és bazira nem értettem, hogy a _hivatalosan_ teher nélküli meccsen miért nem lehet megpróbálni a kétbeállót (miközben kbsztt jó beállóink vannak, ugye), vagy a gyakrabbi szélsőbefuttatást az üres területekre. Az első félidőben konkrétan azt éreztem, hogy ezen a meccsen a pad tesz hozzá kevesebbet, mint az eddigieken. De közben azt is tudtam, hogy az elmúlt két meccsen rohadt magasra tették ám azt a lécet.
Az, hogy vissza tudtunk jönni a félidőre -3-ra, az maga volt a csoda. És bár fent említettem, hogy csomó ötletem lett volna a helyzet megoldására, mégis egy annyira egyszerűen kézzelfogható dolog segített ezen, hogy el sem hiszem. Akik nem ismerik a szurkolói lélektant, és nem tudják átvenni azt a fajta rezgést, amit én egy-egy ilyen meccs előtt/közben/után érzek, azok most lécci ne is olvassák tovább, mert nem érdemes. Megvagyunk? Kösz!
Szóval a szünetben jöttem rá, hogy tudatalatt ugyan, de bazira nem véletlen rendeztem én el ezt a napot úgy, hogy meg tudjak felelni a saját kis hagyományaimnak, és ehhez nyilván az kellett, hogy az összes (kettő) gyermekemet átkunyeráltam az ilyen esetekre is hálistennek is abszolút fogékony nagyszülőkhöz, így pedig pontosan azt tudtam csinálni, amit tettem volna a helyszínen.
Ordítottam. Itthon. Egyedül. És észrevettem, hogy ha ordítok, akkor jobbak vagyunk. Hehe. Durva, mi?
Szóval átordítottam egyedül itthon vagy negyven percet, elment a hangom, miközben ez a fiatal, magyar válogatott kijött a második félidőre, és bár nem azonnal, de csodásan nekiveselkedett nemhogy a felzárkózásnak, hanem a meccs vezetésének. Azt is mindenképpen monitorra vetném, hogy Room303-mal ketten voltunk, amikor a bálnakiller vs Oroszország meccsen kiszakadt belőlünk a listán az a vélemény, hogy márpedig ez az Izland sem verhetetlen. Tök mindegy, mit mutattak eddig, egyszerűen nem azt láttam rajtuk, hogy vááááá, hanem azt, hogy ellenük mi kell. Igen, kurvajó meccs volt az Izland vs DEN, nekünk pedig mindegyik meccsünk az volt, nem?
És a második félidő már erről szólt.
Megláttuk a kilométeres helyeket a vonalon, és tömködtük be a labdát Bencének, aki szépen élt is vele. Akkora helyek voltak már ott az első félidőben is ott, hogy egyszerűen kizárt volt, hogy az a (nemtudom pontosan mennyi) rengeteg BL-győzelem és Pista a padunkon nem veszik észre, és hívják fel a figyelmet erre. Miközben a védelmünk is Sipossal, Bánhidivel és Ligivel akkorát ment, mint a ház. Döbbenet. Az, hogy 6 gólt kaptunk összesen a második félidőben, arra nem is tudok mit mondani. Innentől aki azzal jön, hogy a védekezés 90%-ban nem akarati kérdés, azt nem tudom komolyan venni. Akartuk. Jobban. Ligetvári egész konkrétan akkora védelmi jolly jokere a magyar válogatottnak, hogy he, és lehet, hogy sokkal előbb, és sokkal többet kellett volna használni támadásban is, de elég volt ma ennyi is tőle. Mert amúgy rajta látszódott kifejezetten az első félidőben, hogy megöl mindenkit, ha kell, és adjátok a labdát, mert lövök vele. De mindenki más is felnőtt a feladathoz. Szita Zoli például az eddigi teljesítményéhez képest borzasztó mélyről rángatta ki magát a gödörből, annyira, hogy olyat ritkán látni magyar játékostól. Bánhidiről pedig tudtuk, hogy sokkal többre képes, mint amit eddig mutatott a meccseken, ezt most jól be is nézték a bálnakillerek, tarthatatlan lett a végére.
A hiányolt szélsőjátékunkról annyit, hogy leszarom, mennyien vannak, amíg Bóka az Eb-n adódott ÖSSZES helyzetét bevágja, láthatóan tökmindegy, hogy kinek, addig mit is hiányolunk, emberek? Hornyák szintén dicséretre méltó, nem lehet mellettük szó nélkül elmenni. Mellettük sem. És Győri Matyi is durva, amit az első félidő után pályára tett. Tudtuk, hogy pont neki biztos nincs cseréje - és nem vittem volna ki semmiképpen sem a félsérült Mátét, vele legyünk csak meglepetésszerűen erősebbek a következő világversenyen -, de maximum 10 percre (Nagy Bence, helló, csodás végjátékos) és a dánok ellen is már önmagát győzte le a második félidőre, mint ahogy most is. Ami magyar mentalitásnak eddig szinte elképzelhetetlen volt. Pedig nyilván nem akkora wasistdas, ha képesek rá ebből a válogatottból félidők alatt többen.
És itt dőlt meg az a gondolatom, hogy a pad nem tett hozzá ma annyit. Mert dehogynem.
Hozzátették a bizalmat, amit az én életemben még soha senki sem, ezzel pedig gyakorlatilag megalkották az alapvetően magyar habitustól nagyon távol álló bizalom taktikáját, amire amúgy GulyásPista is utalt a meccs utáni nyilatkozatában, miszerint: "ha balták potyognak az égből", akkor is Máthé Dominik fogja letolni azt a félidőt, amikor BaloghZsottit nem tudják lecserélni a védelemből, mert csak. Mert ebben edződik, bármi is lesz. És nincs igazuk? Hát dehogynem.
Roló pedig eddigi pályafutása egyik legfontosabb teljesítményét hozta azzal a kb. 40%-kal (aminek nem néztem utána), amit most tolt önkívületben, tudtuk, hogy ő ezt tudja, eddig is stabil volt, most pedig extra, nagyon fontos labdákat fogott meg, abszolút hozta azt, amit kellett. Bízom benne, hogy a továbbjutás ellenére nem fog mindenki egyszercsak olimpiai selejtezőzni innentől, mert továbbra sem ez a lényeg, hanem az, hogy ez a csapat még néhány komoly meccsen tanulhatja önmagát, az edzőket és a kézilabdának ezt a nagyon magas szintjét.
Hat gólt kapni 30 perc alatt nemhogy ettől az izlandi válogatottól, hanem bárkitől elképesztően durva teljesítmény, a második félidei magyar védekezés egy olyan szintje ennek a játéknak, amiben nemhogy mi nem reménykedtünk, de a mezőny nagyrésze sem biztos, hogy utánunk tudná csinálni. Csoportot nyertünk ezzel a csodálatos félidővel, ez pedig azt jelenti, hogy nem letolt gatyával érkezünk a középdöntőbe, hanem a norgékkal tűpontosan azonos feltételekkel. Ami egy újabb csoda.
A magyar szurkolók nevében köszönjük szépen ezt a három meccset, elsősorban ezt az izlandi második félidőt, a játékosoknak és a stábnak, innentől aztán tényleg bármi lehet! (de ha nincs semmi, az sem baj)
Hajrá mogyorók!