Népünk múltjában, jelenében és jövőjében nem létezik olyan, hogy kompromisszum, kollektív felelősség; viszont mindig vannak bűnösök akiket imádunk az áldozatok közül kiemelni. Soha nem a fejétől bűzlik a hal - bár lehet itt a megfelelő állat nem is a hal lenne, hanem a gyík: akinek levágod a farkát, aztán mindig visszanő...
Általában a nagyon gázos meccseket is vissza szoktam nézni, egyrészt "szakmai" szemmel másrészt meg nettó mazochizmusból. Egy mérkőzés volt eddig kivétel: a 2011-es vb-selejtező Németország ellen. No, ehhez csatlakozott ez a románok elleni derbi, amit _soha_nem_akarok_újra_látni_. Persze elmehetünk amellett, hogy az utóbbi két napban már a médiában is megjelentek a "Párizsra építjük a válogatottat" mantrák, aminek én személy szerint nagyon örülök, és annak is, hogy ezek a magyar szakemberektől jöttek, így talán nem veszett el minden remény a női kézilabda hazai jövőjét tekintve. Viszont ezért még nem kéne elmenni emellett a kiesést okozó mérkőzés, meg úgy az egész eddigi világbajnokság teljesítménye mellett sem, mert előzetesen a cél a legjobb 7-be kerülés volt, olimpiai selejtező, fa alá érem, megafaszom. Húzzuk is rá izibe' a lepedőt mindenkire! Induljunk szépen lentről a vizes lepedő, nyilvános ruhaszaggatás és hamuszórás szentháromság lépcsőjén . És természetesen: szigorúan csak az elmúlt napok alapján.
A mérkőzés vizes lepedő győztesei:
Játékos és edző egyaránt. Nem lehet csak Rasmussenre ezt ráhúzni, bár tény, a csapatot ő forgatja. Megérdemli a vizes lepedőt, mert két olyan játékost állított oda hetest lövetni akik igenis betliztek. Klujber már szisztematikusan elrontja a második-harmadik hetesét, Tóth pedig az egész vb-n csak kering, mint az a bizonyos a levegőben. Lőhetett volna a mindig biztoskezű Schatzl, vagy éppen Kovacsics, de még Kovács is azon játékosok közé tartozott akikre ezt régen rá bízhatta. Szerencsére aztán Szabó személyében megtaláltuk az értékesítőnket, de az ugye megvan, hogyha az a két hetes bemegy akkor most nem a vereségről, hanem a győzelemről írnánk? (Ahogy remélem az is megvan, hogy Montenegró ellen is elég lett volna a büntetőket értékesíteni.)
Jár a vizes lepedő mert Schatzl végig játszott, Márton pedig padozott míg a másik oldalon forgatta a szélsőket, és lássuk be, azért egy Márton jobb minőségi cseréje lett volna Schatzl-nak, mint egy Faluvégi Lukácsnak.
Jár a vizes lepedő mert Bírót Szenegál ellen pihentette, majd a kulcsfontosságú 35-45. percben - amikor konkrétan kiderül, hogy összeroppan-e az ellenfél vagy sem - lecserélte Kiss Évára. Ebből kifolyólag jár a vizes lepedő Kiss Évának is, mert ha kirontott volna a román jobbszélsőre és nemcsak áll előtte, mint a khm... lehet nem gurították volna el mellette kétszer a labdát, és lehet nem szélekre építették volna azt a 15 percet amíg pályán volt... A vonalról bekapott szintén erőtlen lövésre (talán Pintea?) is illett volna kicsit talán gyorsabb reakcióidővel reagálni, nem? Lassan ott tartunk, hogy visszajátszásban jobban lehagyja magát, mint élőképen... És ha már szélek: jár a vizes lepedő a szélen védekezőknek is.
De térjünk vissza a kapusokhoz: jár a vizes lepedő azért is, hogy Triffa is csak ücsörgött a padon, pedig úgy gondolom bizonyította ezen a vb-n, hogy ő lett volna érdemes második számú kapusnak.
A torna vizes lepedő győztesei:
Itt is Kimmel kezdeném, hisz érdemes rá. Érdemes rá, mert azt várta, hogy a két kulcsjátékosunk (Háfra és Kovacsics) majd magához tér. Utóbbi a mai mérkőzésre tényleg fel is ébredt, előbbi pedig ébredezett. Nyilván kurva nehéz ilyen helyzetben okosnak lenni, de úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy hiba volt a részéről, hogy erre ennyire görcsösen várt. És nem, nem érdekel a bizalmi alap. Ezen a ponton túlestünk, és nem is gondoltunk semmilyen más eshetőségre, taktikára.
Játékosokat nézve számomra egyértelmű: Kovács Anna. Óriási bizalmat kapott, úgy gondolom, hogy Kim tényleg rohadtul megbízott benne, épített és számított rá, ehelyett olyan gyalázatos betlit tolt amit köszönjünk meg, és a továbbiakban keressünk mást erre a posztra. (Reméljük Szimóra nem kell már sokat várni) A 9 góljából: 6 Szenegál, 1 Kazahsztán, a fenmaradó 2 gólon a spanyolok és románok osztoznak. Ezt hívhatjuk már betlinek, ugye?
Győztesek országos szinten:
Itt aztán egymással verekedhetnének többen is a címért.
Újra csak a média, de bőven befér ide a szövetség és a magyar klubok (abból aztán van dögivel). Persze győztesek a játékosok is, akik sokkal több lóvét kérnek már egészen fiatalon mint dél-szláv társaik, így érthető, hogy inkább a noname szerbeket favorizálják a bajnokság sereghajtó szerepkörébe kényszerült klubok, mint őket. A szövetség pedig azért mert ez ellen semmit nem tesz.
No, és akkor ha mindenkit betekertünk, akkor vegyünk egy mély lélegzetet, és...
Volt egy vb-felvezető poszt majd pont egy héttel ezelőtt, ahol már taglaltam, hogy miért nem biztos, hogy csodát kellene várni, vagy mi. Ha azt vesszük alapul, akkor azt hiszem nem meglepő egyáltalán ez az eredmény. Igazából úgy mentünk neki ennek a vb-nek, hogy tudtuk jól, hogy a belső játékosaink formán kívül vannak, a kapusok formajavulásában csak reménykedhettünk. És akkor most tegyük fel magunknak a kérdést és legfőképp gondoljuk át: szégyent hoztak-e ránk a játékosaink? Várható volt az előzmények alapján, hogy legjobb 7-be juthatunk? Kudarc ennek fényében ez a vb?
Megtapasztalhattuk a kézilabda örök szabályát: átlövők nélkül nem megy. A 9 méterről eleresztett 44 lövésből csak 13 (!) talált kapuba, ebből 6-ot Háfra, és ezzel ő nyerte meg ezt a versenyt. Túlzásnak éreztem az önmaga lehúzását, ahogy Ferling is mondta a stúdióban: semmi újat nem kell csinálnia. És valóban. Neagu is pont ugyanazt csinálja amit 10 évvel ezelőtt, ahogy Bulatovic, vagy amit Popovic pályafutása idején. Semmi extrát nem műveltek ezek a játékosok mikor magukat fejlesztették, egész egyszerűen csak megtanulták, hogy az ellenfél ellen milyen ütemben kell lőni. Ahogy a lövőre készül a védelem, úgy a lövőnek is értelemszerűen készülnie kell a védelemre. Véleményem szerint csak ez amiben neki fejlődnie kéne, és ez látszott is már a románok ellen: amikor valami vártlant húzott, hirtelen közbelövés, vagy nagy lendületből jött - de mégsem azt a sarkot választotta ahova előzetesen a kapus készült -, gól lett.
Amiben talán Kovacsics hibázott ezen a vb-n, hogy túlságosan is arra ment rá, hogy gólokat gyártson, nem pedig azzal foglalkozott, hogy előkészítsen. Amikor már a románok ellen elkezdte szervezgetni a játékot, úgy jöttek neki is a helyzetek és hirtelen gólerős játékossá vált. Az egész vb alatt (joggal) hiányoltuk a kereszteket, mert tényleg nem igazán voltak, nagyon kevés mozgásra kényszerítettük a spanyolokat és a montenegróiakat. Valahol ott akadt meg a románok ellen is a támadójáték mikor ezekből egyre kevesebbek voltak. Illetve ami még támadásban eléggé feltűnő volt, hogy mintha ott akartuk volna ölni az időt sokszor. Az emberelőnyöknél végig ez volt az érzésem; mintha nem az lett volna a cél, hogy ilyenkor abban a két percben lőjünk lehetőleg minél több gólt, hanem, hogy valahogy húzzuk ki, öljük az időt. Talán ha ezeket a hibákat még időben észrevettük volna, most nem kéne erről beszélnünk...
A torna előrehaladtával aztán a hibák végül szűkültek, beállóban is jók voltunk, így végül Pásztor cseréje nem volt szükséges lépés, de engem továbbra is bánt, hogy most már nem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha Kiss Niki is pályára lép...
Szó volt még a rotációról amit felróttak Kimnek. Nem mondom, hogy nem volt alaptalan, mert sok esetben tényleg akkor nyúlt bele amikor a játékosok bemelegedtek, de azt kategorikusan kijelenteni, hogy ennyit cserélni hülyeség, hát... szerintem meg ez a hülyeség. Norvégoknál, dánoknál ez rendszeres, sőt a dánok már 15 évvel ezelőtt is megtették egy olimpiai döntőben, hogy a 10-15. percben már mind a 14 játékos pályára lépett. Két hét alatt kell akár 9 mérkőzést lejátszani, amiből bizony kétszer-háromszor még az is előfordulhat, hogy egymás után is akár. Nem megbántva Ferlinget és Mátéfit, de ez már nem 1995 és 2003 ahol kb 4 csapatról szóltak a világversenyek; napjainkban a középmezőny még sűrűbb lett, mint az élmezőny, a nüanszok szó alatt pedig bizony már értjük a pihentebb csapat fogalmát is, és akkor már megkérdezném: tavaly, amikor emiatt sikerült az utolsó meccsünkön is jó fizikai állapotban pályára lépnünk, ez miért nem volt baj?
Az elmúlt években tényleg a legjobb mentalitású játékosok kerültek a válogatottba, idén viszont én nem úgy érzem, hogy Rasmussen saját maga állította volna össze ezt a csapatot. Eddig a karakánság volt rá a jellemző, senki nem kérdőjelezte meg komolyabban a döntését, érvekkel alátámasztotta, hogy kit miért vitt, és ez a tornák során be is bizonyosodott. Idén viszont mintha valami megváltozott volna; elkezdett simulni a szurkolók, klubok irányába, aminek az lett a vége, hogy annyi fele próbált megfelelni, hogy végül a székek között a pad alá esett.
Kovács Annára bár egyértelműen nem mondta ki, de mégis tudvalevő volt, hogy többet nem számít. Mit érezhetett az a Klujber Katrin, akire majd félévig építette elöl a jobbátlövő posztot, élvezve a szövetségi kapitány bizalmát is, hogy aztán egy hirtelen döntés értelmében a másodhegedűs szerepkörébe kerüljön? Nem tudom, hogy pontosan mikor derülhetett ki, hogy Kovácsra mégis számít, de nagyon sokatmondó volt már Klujber nyilatkozata akkor is, mikor faggaták őt a vb előtt: ő nem számított arra, hogy az utazó keretbe kerül. És ez nem ilyen ál- és félszerénység volt a részéről, hanem érezhető volt az őszinteség, hogy ő nem számolt azzal, hogy az utazó keretbe kerül.
Mi mentheti meg ezek után a női kézilabdánkat?
Jó kérdés. Talán először azt kéne megtalálni aki ezt a temérdek pénzt szétosztja. Mivel ebbe annyira nem látunk bele, így mélyebbre ne is menjünk, de az látható, hogy miután a lóvé elosztásra került, onnantól már senki nem akarja követni a szálakat.
Aztán mondjuk helyezzük új alapokra az egész edzőképzést, mert ugyan játékosokból van utánpótlás, na de mi a helyzet az edzőkkel? Hol vannak a 40, vagy akárcsak az 50 év alatti edzőink? 2015-ig menjünk csak vissza: volt egy EHF-kupagyőztes Dunaújváros egy horvát edzővel (Zdravko Zovko) 2016-ban, idén volt ugyanebben - csak kicsit nívósabb színvonalon - a kupasorozatban egy győztes Siófok egy norvég edzővel (Tor Odvar Moen) és 3 BL-címe az Etonak: ebből 2 egy spanyol (Ambros Martín) egy pedig egy magyar (Danyi Gábor) vezérletével. Szóval, hol vannak a nemzetközileg jegyzett magyar edzőink? Mit szeretnénk annak érdekében tenni, hogy a mérleg a magyar edzők felé billenjen? Biztos, hogy a csapatainkhoz kellenek a külföldi edzők, és nem az edzőképzésbe? Most olvastam egy cikket a szombathelyi edzőről (Marosán György) aki ott volt és a helyszínen tekintette meg a mérkőzéseket, azzal a címszóval, hogy tanuljon. Félreértés ne essék, nem ezt minősítem, hanem azt amit két éve, a 2017-es vb-n csíptem el, mikor egy késő esti beszélgetésben erről Farkas Ági és Borsos Attila vitatkozott. Farkas Ági is felvetette ezt a kérdést (meglepett ez tőle, amúgy) amit én is: mit szeretnénk tenni annak érdekében, hogy az edzőink fejlődjenek, és újat tanuljanak? Erre Borsos leoltotta, hogy hát mit, mit? Ott vannak a helyszínen és Németországban tekintik meg élőben a mérkőzéseket, mi kell ennél több? Ezen ahogy én, úgy Ági is lefagyott és manifesztálódott az arcára az a szó döbbent hanglejtéssel, hogy: asztakurva. Tényleg ez minden amit mi úgy gondolunk, hogy tennünk kell? Az ambíció és tanulási folyamat az, hogy pogizabálás közben kólát szürcsölve végignézünk random meccseket?
Korlátozni a légiósokat a csapatokban. Bár gyűlölöm ezt, mert tartom én is magamat ahhoz, hogy más a klub és más a válogatott, de jelenleg ott tartunk, hogy rohadtul átestünk a ló túloldalára, aminél most jött el az a pont, hogy a féket be kell húzni, és bele kell nyúlni, ha azt akarjuk, hogy a jövőben sikeres válogatottunk legyen, hisz az elsődleges emberi erőforrást a bajnokság adja. Indokolatlanul sok a légiós, nem hiányposztokra igazolunk, hanem már úgy általánosságban, aminek persze következménye amit fentebb írtam (olcsóbbak), de az csak a kiscsapatoknál, a nagyoknál nem tudom mi szab gátat abban, hogy a habzsi-dőzsiben magyar játékosokat foglalkoztasson. Ha egy Siófok képes magának megvenni egy Nerea Penát - aki a pletyka szerint elég szép summát kapott anno a Fradiban - vagy ha egy Estelle Nze Minkot az Eto akkor nem hiszem, hogy egy Háfra Noémit ne tudna megvenni magának... De hát ez ellen miért is tenne a szövetség? A TAO-ból vásárolják a légiósokat, a légiósok után járó nemtommit, illetéket az MKSZ-nek, és már vissza is forgott a lóvé. Meg hát ilyenkor ugye jön a duma, hogy kész játékosok kellenek. Csak ne az adófizetők pénzéből, ami arra megy, hogy az utánpótlás is kész játékosokat adhasson. Bőven elbír két játékost 15-20 percekre egy BL-mérkőzésen.
Modellezni a norvég, dán, francia és német bajnokságot. Mi történik a játékosokkal 21-22 éves korban? Nálunk miért rekednek meg a fejlődésben? Miért van az, hogy a német válogatott tagjai elképzelhetetlenek lennének élcsapatainknál (egy-két kivétellel), mégis egyre jobb eredményeik vannak?
Egységes koncepció alapján kiválasztani a játékosokat. Ha megnézzük a fent említett országok bajnokságait, akkor elég nehéz megkülönböztetni a klubcsapataikat, mert szinte mindegyik egy szisztémára épül. A franciáknál aki nem tud védekezni abból nagyon nem lesz kézilabdázó, a németek az erős átlövőkre építenek, a norvégok a lábmunkára, a dánok a gyorsaságra. Ha megnézünk két tetszőleges magyar csapatot, egész egyszerűen nem látni hasonlóságot, csak egy játékos halmazt, ahol az egység csak abból fakad, hogy évek óta ismerik egymást a játékosok. Ez erősen meglátszott idáig a válogatotton is: nem azok kerültek be korábban akikben van valami közös, hanem a legjobbak, nem volt köztük közös pont, ebből fakadt a rengeteg meg nem értettség, és a döntőszituációk bukása. A jelenlegi magyar válogatottnál az elmúlt évek koncepciója a mentalitás volt: győztes típusú játékosok kiválasztása.
Nagyon jó hozzáállás volt az MKSZ részéről az amit elkezdett 2016-ban: ne eredményeket fogalmazzunk meg, hanem részfeladatokat. Első körben ez az volt, hogy vigyünk minél több elérhető fiatalt az eb-re (2016), és rakjuk rendbe az alapvető problémákat (védekezés). 2017-ben a következő cél, hogy akik nálunk gyengébbek, stabil teljesítménnyel verjük meg. A sérüléshullám miatt aztán 2018-ban módosultak ezek az elvárások, de mégis sikerült azt a részfeladatot is teljesíteni; hogy most már verjük meg a velünk azonos erősségű csapatokat is. Idén a cél már az lett volna, hogy teherrel a nyakunkban az előző hármat megvalósítsuk és egy jó eredménnyel térhessünk haza, ami ugyan nem sikerült, de ez nem azt jelenti, hogy nem ez volt a jó út. De, nagyon is ez volt, sőt ez volt a legjobb út, ez az amiből semmiképpen nem kell engedni, a szövetség ebben nagyon jó partner volt, úgy gondolom, hogy ezen a téren megtette azt amit a válogatottnak megkellett adnia. És akkor ebből fakad, hogy Kim Rasmussent nem szabad elengednünk.
Kim Rasmussen
Nem, nem és nem! Nem szabad elengedni! Érthető, hogy most mindenki a fejét követelné, erre mondtam én most mindenkinek, hogy a kopasz picsáját én is dániáig rugdosnám, hogy aztán a (nem lévő) hajánál fogva visszacibáljam. Az edzői hibákért feleljen, üvöltsük le a fejét is ha kell, de ezeket leszámítva az elmúlt időszakban rengeteget épített és segített rajtunk, és akkor itt most idézném room kollégát szóról szóra:
Kurvára ugyanaz az érzésem, mint mikor elzavartuk Talantot. Hibázott a kopasz, persze. Tudjuk, mi van a háttérben? Nem. Azt tudjuk, hogy van egy egész pofás generációnk, ami az eddigi legfontosabb tornáján megégett, meg van egy szövetségi kapitányunk, aki a hibái után nem elkezdte leugatni a kislányokat, hanem magára vállalta a felelősséget. Pedig simán kipécézhette volna magának Nonit, Misit, Kiss Évit, a szélsőket (Faluvégi tökéletes szélső ziccert rontott, ami ha bemegy, most középdöntőben vagyunk), szóval kb bárkit.
Egyrészt várjuk meg, lesz-e olimpiai selejtező: ha igen, azt csak neki köszönhetjük, mert most is látjuk, mekkora eredmény volt a tavalyi Eb.
Másrészt ha nem pottyan az ölünkbe a kvalis hely, akkor is hagynám még legalább egy világversenyt, de nyárig mindenképp. Addig nézzünk körül, hogy egyáltalán kit lehet a helyére hozni.
Ja, Talantra visszatérve: anno bepróbált valamit, ami rettenetesen nagyot bukott, végül mégis neki lett igaza: ha az ő koncepciója megy végig, nem úgy mennénk neki a januári Eb-nek, hogy azon kell izgulni, nyerünk-e meccset egyáltalán, mert hát ettől a garnitúrától nem lehet reálisan többet elvárni, elvégre a csapat nagy része alig járt még világversenyen.
(Most azt a hozzászólását nem találom, ahol megjegyzi, hogy Faluvégi már így is többet játszott a válogatottban, mint klubjában, de higgyük el, hogy volt ilyen.)
Emellé maximálisan beállok, és ez a véleményem nekem is. Mindenkinek fáj egy esetleges - immáron harmadik - olimpiai szereplés vesztesége, de lássuk be: jelenleg nincs jobb lehetőségünk.
Mit tegyünk a következő 4 évben?
Ebben pedig artmooney kollégával értek egyet, miszerint a '93-94 előtt születetteket engedjük el, a most 20-24 éves játékosokra építsünk, hisz van alapanyag, ugyanazt folytassuk amit anno 2016-ban. Most már nem a nulláról kell indulnunk, az előző olimpiai ciklus hibáit, tanulságait erénnyé kell kovácsolni és 4 év múlva ilyenkor reméljük, hogy mi leszünk a franciák helyében, és egy jót mosolygunk ha biztos olimpiai jeggyel a kezünkben az elnöki kupáért megyünk.
(Persze, az olimpiai selejtezőre ha lehetőségünk van, mindenképp meg kell ragadnunk, de ne felejtsük el, hogy második európai csapatként bivalyerős csoportba kerülhetünk ott is. Erősebbe is akár, mint amilyen a jelenlegi vb-csoportunk.)
Hajrá magyarok!!!
Fotó: Kovács Anikó/MKSZ