Semmi sem bűzlik Dániában

Ha már egyszer úgy hozta az élet, hogy a válogattunkat besorsolták a koppenhágai csoportba, és még sosem voltam Koppenhágában, nagyjából akkor eldőlt, hogy mi márpedig megyünk. Nekünk meg akkor, amikor Csilla címzetes főmunkatárs bejelentette, hogy inkább sokadik kvázi-nászútjára utazik gyermekei apjával, így last minute lecsaptunk az akkreditációra. [innentől pirossal room303 gondolatai olvashatók] Mivel szervezett utat (ez itt nem a reklám helye, szóval nem nevezem meg az irodát) csak a középdöntőre találtunk, és Herning nem ígérkezett sportturistailag izgalmas helynek, egyetlen látnivaló a közelben a billundi Legoland lett volna, családilag megszavaztuk az egyéni szervezkedést és egy hét Koppenhágát. Amíg room303 kollégáék a nyitómeccstől kezdve a Royal Arenában töltötték az idő nagy részét, mi három meccset böktünk ki, élőben sem Argentína, sem Angola nem ígérkezett akkora truvájnak, hogy 3×250 jó dán koronáért (~35.000 HUF) megnézzük, így maradt a másik három meccs nekünk.

Mivel péntektől-péntekig voltunk, és már kora délután odaértünk, volt lényegében egy bő hétvégénk a meccsnapok előtt némileg felfedezni Koppenhágát. Ami azonnal feltűnt, hogy mennyire nincs semmilyen vb-hangulat a városban (jó, tisztaság, rendezettség, ilyesmi, naná, ez szinte természetes errefelé). Néhány helyen lógott egy molinó, rajta a dátummal, plusz a lószart sem érő handball19.com honlappal, nem is értem, hogy senkit nem zavart, hogy azt a honlapot promózzák, amin az égvilágon semmi nincs. Pedig amikor a szállodánk előtti vasútállomáson leszálltunk, a vonatból kiszállva az első, amit megláttunk, egy méteres Mikkel Hansen-kép volt, ehhez képest később alig láttunk valamit.

Apropó vonat, illetve tömegközlekedés. A repülőtéren választhat a polgár a busz, a metró, a "HÉV", illetve a "rendes vonat" között. Ahogy láttuk, az emberek nem is nagyon használnak mást, mert minek. A belváros közepébe vonattal szűk 10 perc az út, metróval 20. Ha city passt vesz valaki, ami 5 napra 300 korona, akkor a négy belvárosi zónát, inkluzíve reptér, korlátlanul használhatja.

Mi nem Koppenhágában, hanem egy attól kb. 60 km-re fekvő kisvárosban laktunk - igazság szerint kihasználtuk az alkalmat és a meccsrejárást összekötöttük a rokonlátogatással, innen jött a távoli szállás. Ami viszont csak a térkép szerint volt távol: a nagyjából Veszprém méretű városból napközben gyakorlatilag 20 percenként járt vonat a koppenhágai főpályaudvarra, ahonnan az említett előbb említett módon (vonat/metró) 10 perc alatt ki lehetett érni az Arenához legközelebbi állomásra. Viszont a távolsági közlekedés már nem volt épp low-budget: az Oyster Card helyi megfelelőjével napszaktól (!) függően egy fő oda-vissza utazása 120-180 korona között jött ki, ez magyar pénzben olyan 6-9e Ft-ot jelent.

A tömegközlekedést nem csak mi, turisták használtuk. Hiába akkora a város nagyságrendileg, mint Bécs, Prága, München vagy Budapest (2 milliós a metro area, 1,6 millió a közvetlen agglomerációval), az utakon gyakorlatilag nem járnak autók. Bicikli annál több. Ja, és amikor egyik este esett úgy fél centi hó, reggel már a zebrákat söpörték és sózták. A svéd-magyar után pedig bemondták, hogy vigyázzon mindenki, mert csúszósak az utak, na ehhez képest lényegében az egész város fel volt már sózva. Ott úgy látszik, beletartozik a télre felkészülésbe az is, hogy számítanak a hóra és a jégre.

Az élőmeccsmentes hétvégén kicsit felfedeztük a várost, 5 percnél többet nem kellett várnunk soha, akár busz, akár vonat, akár metró volt az áldozat. Így könnyű közlekedni. Az élet Koppenhágában nyilván nem olcsó, nagyjából olyan London-szintű, de a sör rohadt drága tud lenni, bár találtunk megfizethetőbb helyeket (50 korona [bő 2000 Ft] egy korsóért, vagyis mihez képest megfizethető). Érdekes módon a húsételek olcsóbbak, mint a saláták, és a minőségükről ne is beszéljünk. Ha medium well-re sütött bélszínt/hátszínt kérsz, akkor azt kapsz. Nem mediumot, nem wellt, hanem amit kértél. Bárhol.

Ami szintén nem meglepő, de mindenképpen kiemelendő, természetesen senki sehol nem döbbent meg, ha angolul szóltak hozzá, mindenki, de tényleg mindenki kommunikál angolul, nem is gyengén - és persze megvolt a kötelező magyar pincér is. Volt olyan, hogy a vonatról leszállva körülnéztünk, hogy jobbra vagy balra van a kijárat, már ebben a fél percben egy 70 körüli dán hölgy ránk szólt mosolyogva, hogy "Can I help you?". De ugyanez várt ránk a csarnokban is, ahol szintén mindenki, ideértve az összes szekust is, legalább elpöntyögött angolul. Most képzeljük el ezt a jelenetet egy random magyar állomáson vagy sporteseményen.

Nem volt nehéz megfejteni az okát: egyik estére mozizást szántunk programnak, de a mozi honlapján nem bírtuk megtalálni, hogy melyik film megy eredeti hangsávval. Mivel a mozi volt úgy 231 méterre tőlünk, odasétáltunk, és megkérdeztük a pénztáros srácot, hogy melyik film megy szinkron nélkül. A válasz persze az volt, amire számítottunk, de el akartunk kerülni, hogy valami dánul csacsogó filmre üljünk be: "we only dub children movies".

Azért hogy ne szakadjunk el a kézilabdától teljesen, az első két meccset (pontosabban az első másfelet, az Angola elleni második félidejét inkább a Hard Rockban egy jófajta dán burger társaságában töltöttük) legalább tévéből néztük. Az argentinok elleni borzalom nem volt egy jó kedvcsináló, de legalább Angola ellen jött némi kis fény az alagútba, akkor még valamennyire bíztunk benne, hogy nem csak a szembejövő vonat reflektora az.

Eljött az első meccsnapunk, ami nekünk ugye hétfő volt. Room kollégáékkal a szurkolói zónában toltunk be egy-két sört, kellemes meglepetésünkre 40 koronáért adták, természetesen csapolva. Ottani viszonylatban olcsó volt, szóval meghozta a kedvünket a meccsre. A csarnokban lecsüccsenve kaptunk tőlük némi kincstári vizet (a sajtósból hozták ki nekünk, spórolunk, ahol lehet), félliteres műanyag flakonban. Békésen ülünk valahol, nyilván nem a helyünkön, mert tök üres volt az aréna, amikor biztonsági bácsi megjelenik, hogy szóljon: a nézőtérre nem szabad behozni az üveget. Ajaj, mi legyen. Az lett, hogy biztonsági bácsinál volt 4-5 műanyagpohár, már eleve úgy jött oda hozzánk, adott nekünk hármat, abba kiöntöttük a vizet, megköszönte, és elvitte az üres flakonokat. Hű.

A meccs után némileg jobb hangulat telt a délután - mint később kiderült, ez volt talán a legjobb meccsünk az egész vébén -, estére maradtunk még a svéd-angolai meccsre, egy kis könnyed edzés volt, jó hangulatban, volt vagy 5000 svéd, ami nem csoda, Malmö bő fél óra vonattal. Nagy találmány volt oda az Østersund híd.

Kedd ismét meccsmentes nap volt, amire egy kirándulást ütemeztünk be: Helsingør a kötelező Hamlet-kastéllyal, kompolás Helsingborgba, aztán Lund és a katedrális, a végén Malmö, majd vissza a már említett hídon Koppenhágába. Érdemes volt, láttuk egy kicsit a "vidéki" Dániát és Svédországot is. És legalább megdőlt az a hitünk, hogy Svédország drágább, mint Dánia.

Szerdán jött az a meccs, amiről már a meccs végén sejtettük, ami végül is igaz lett: nagyon sokba került a döntetlen, és minden egyes gólnak jelentősége lett. Borzasztó volt látni, hogy a magyar játékosoknál jóval képzetlenebb egyiptomiak mekkora gondot jelentenek csak azzal, hogy normálisan össze vannak rakva és van elképzelésük.

A csütörtöki nap volt az egész egy hét egyetlen, negatív lecsengésű napja, és nem a svédek elleni vereség miatt (gondolom, tornaértékelős posztunk úgyis lesz, abba most azért nem mennék bele). Kedden jött ki közlemény, MTI, mittudomén, hogy majd a kint lévő magyar szurkolóknak - szemre lehettünk úgy kétszázan - csütörtökön micsoda nagy magyar napot tartunk a szurkolói zónában, és majd kijön a csapat is, és hű de jó lesz nekünk. És lesz ám magyar kulinária is! Nem mintha bármi bajunk lett volna a dánnal, de azért csak megnéztük ezt. Mivel nem volt egyértelmű, hogy mikor jön oda a csapattól bárki, vagy az egész csapat is akár, kettőre odamentünk, amikor nyit a zóna. El lehetett ott tölteni az időt, nem volt ezzel gond (lehetett pl. ingyenjegyeket nyerni herningi meccsekre, amivel csak az volt a baj, hogy nem tudom, kire gondoltak a dánok ezzel, hiszen aki maradt Herningre, nyilván volt már jegye, aki meg nem akart, az nem két ingyenjegy miatt mondta, hogy na most akkor még egy hetet maradok, repülőjegy-átfoglalás, plusz szállás, három órás vonatút). Szóval szurkolói zóna kinyit, benyomulunk ügyesen. Volt ott valóban egy magyar stand, ami annyiból állt, hogy lehetett játszani: műanyagpohárba pingponglabdát dobni, amivel lehetett nyerni hurkapálcikás magyar zászlót pl., plusz lehetett venni Unicumot, fasírtos zsemlét, zsíros kenyeret, plusz volt kétféle kézműves magyar sör - 60 koronáért, másfélszer annyiért, mint két standdal odébb a dán sör. Ezt megfejelte az, hogy hiába voltunk ott négyig, senki nem jött ki a csapattól, utána lehet, azt nem tudom. Kérdeztük is, hogy mi várható, a válasz az volt, hogy talán majd valamikor valaki, de lehet, hogy senki. Gondolom, ezzel nem büszkélkedett az MTI. Végül valamikor késő délután az addigra épp lecserélt Ancsin, illetve a még épp nem benevezett Szita jelent meg a helyszínen. Ez bizony több, mint kiábrándító volt.

De legalább a meccsen láttunk ismét valamit abból, hogy milyen is az, amikor valamit normálisan meg akarnak oldani. Az összes eddigi napon a biztonságiak nem csináltak problémát abból, hogy nem ültél a helyedre, illetve hogy összeverődtek a magyarok egy-egy szektorba, kivéve az utolsó napot. Naná, lényegében minden jegy el volt adva, és ez volt az egyetlen nap, amikor az aréna felső karéját egyik hosszú oldalon megnyitották. A biztonságiak természetesen - hiszen ez a dolguk - mindenkit a saját helyükre tereltek. Aztán miután előkerült a főbiztonsági ember, elkezdtek intézkedni, és próbálták meggyőzni a svédeket, elég nagy sikerrel, hogy ugyan már legyenek oly drágák, és cseréljenek helyet a magyarokkal, hogy egy helyen lehessen szurkolni. Mindezt olyan sikeresen tették, hogy végül a kint összeverődött magyarok nagy részét - vagy 150-200 szurkeszt - sikerült így egy helyre terelni. Igen, így is lehet. Az, hogy a sima biztonságiak ilyen döntést nem hoztak, tök normális, de íme, lehetett megoldást találni, és találtak is.

Az ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a helyzetet a szekunak kellett megoldania. Pedig aki már volt hasonló nagy (világ)eseményen, pl. Kölnben, az tudja, a magyar már csak ilyen, hogy szeretne egy helyen szurkolni. Érthetetlen, miért nem sikerül ezt a problémát 21. századi módon megoldani, pedig pofonegyszerű lenne: vagy kapjanak/igényelhessenek a szövetségek / klubok olyan jegyeket, amiket kvázi bizományban értékesítenek, vagy építsenek be az online jegyvásárlási felületbe egy olyan opciót, ahol kiválaszthatom, melyik csapatnak szeretnék szurkolni, hogy aztán a rendszer ennek megfelelően ajánlja fel a helyeket. Úgy látszik a németeknek, skandiknak ez kevésbé fontos, őket az egy tömbben való szurkolás kevésbé érdekli. Kár.

Mi nem ott voltunk, sikerült olyan szektorba jegyet venni, ahol csak svédek voltak körülöttünk, érdekes élmény volt, főleg az, amikor 10.000 svéd énekelte teli torokból a himnuszukat úgy, hogy a második sor után a helyi konferanszié letekerte a zenét - ez sem zavarta meg őket, és igen, egy ekkora, acapella éneklő tömeg hatása még mindig frenetikus. És azt mondanom sem kell, hogy senki nem akart agyonverni minket, a melletünk ülő svéd csávóval jól elbeszélgettünk, a meccs végén persze ment a pacsi meg a gratuláció. Ő azt mondta amúgy, hogy szerinte nekünk hűdejócsapatunk van, de amikor felvetettem, hogy én is ezt mondtam addig, amíg Vranjessel megvertük a szlovénokat, akkor arra úgy reagált, hogy jé, te is azt mondod, hogy nem kellett volna elküldeni? Ő ezt nem akarta mondani, de szerinte sem. Azt csak én most halkan teszem hozzá, hogy vajon ha esetleg ő ült volna a magyar padon, akkor az Egyiptom-Magyarország meccsen a svédek szurkoltak volna nekünk? Óriási ziccert hagytunk ki ezzel. Mondom még egyszer, Malmö 30 perc vonattal a Royal Arenától, és minő csoda, ott áll meg mellette a vonat (is).

Pénteken még hazarepülés előtt kihasználtuk, hogy vonattal 20 perc a reptértől a belváros, feladtuk a csomagokat, és visszamentünk megnézni Christianiát. Mi csütörtökön, a meccs előtt jártunk arra, biztosíthatok mindenkit, Koppenhága “törvényen kívüli zónája” a magyar szurkolók kedvence volt. Úgy is mondhatnám: az Egyiptom elleni döntetlen miatt itt füstölögték ki magukat drága szurkoló testvéreink. Egyszer látni kellett ezt is, ha valaki jár Koppenhágában, ne hagyja ki.

Mint ahogy a vb-t is kár lett volna.