D csoport

Ma a mi csoportunk is elkezdődik, Argentínát vesszük célba, reményeink szerint jó és eredményes játékkal - és immár Nagy Lacival a fedélzeten. Ennek apropóján következzen a D csoport bemutatója!

Argentína

Cadenassal megnyerték a Pán-Amerikai játékokat, ezzel visszavették a kontinens trónját a braziloktól. Ha valakit meg kell még említeni velük kapcsolatban, az Diego Simonet illetve az ő tesói, Sebastian és Pablo, ebben az évtizedben ők jelentik az argentin kézilabda arcát. Ahhoz persze, hogy bármilyen eredményt elérjenek, kell még egy pofás lövősor, ezt leginkább a Fernández testvérpár és a leonban játszó Federico Vieyra jelenti. Mivel jelen állás szerint Diego Simonet a sérülése miatt nem valószínű, hogy pályára tud lépni, így mondhatjuk, hogy az Ademar León és az argentin UNLu játékosai adják a csapat gerincét. Cadenas abból a szempontból mindenképpen jól passzol hozzájuk, hogy a León játékosain túl is sokan érkeznek a Liga Asobal csapataiból (Huesca, Cuenca, Teucro), nekik biztosan nincs gondjuk Cadenas rendszerével - ha valamitől tartani lehet, az éppen ez a rendszer, illetve az alapos, részletes felkészülés, az ellenfél gyengéinek kihasználása. Mondjuk a németek elleni felkészülésijükből (28:13) inkább csak az derült ki, hogy Isteni Diego Jr. nélkül nehezen találják a kapuig vezető utat, így tőlük leginkább fegyelmezett, kemény védekezést várunk.

Kapusok:
Matías Schulz (Pfadi Winthertur)
Leonel Maciel (Ciudad Encantada)

Irányítók:
Sebastián Simonet (Ademar León)
Pablo Simonet (Benidorm)
Manuel Crivelli (Nice)
Juan Pablo Fernández (Universidad Nacional de Luján)

Balátlövő:
Federico Vieyra (Ademar León – ESP)

Jobbátlövők:
Nicolás Bonanno (Bada Huesca – ESP)
Guillermo Fischer (Teucro – ESP)

Balszélsők:
Federico Fernández (Universidad Nacional de Luján)
Ignacio Pizarro (Universidad Nacional de Luján)

Jobbszélsők:
Santiago Baronetto (Ciudad Encantada)
Ramiro Martínez (Balonmano Zamora)

Beállók:
Gonzalo Carou (Ademar León)
Gastón Mourino (Atlético Valladolid)
Lucas Moscariello (Ciudad Encantada)


A fenti kép nyomokban csapatfotót tartalmaz!
(forrás)

Egyiptom

Lettországban készült a vb-re, a házigazdák mellett Belgiummal és Ukrajnával találkoztak és mindhárom meccsüket megnyerték. Ebből különösebben nagy ívű következtetéseket még nem lehet levonni, de egy biztos: ha mást nem is, a többi spanyolhoz hasonlóan David Davistól minden egyes meccsre aprólékosan felkészített csapatot és ennek megfelelően fegyelmezett játékot várhatunk. Esetükben a karácsonyi időszak nem nagyon zavart be a felkészülésbe, ezt kihasználva jó három hét edzőtáborozásból érkezve kezdik meg a tornát, ennyi idő alatt már egész korrektül fel lehet készülni egy csoportkörre. Szerencsétlenségükre a két legfontosabb meccsüket bő 24 órán belül kell majd lejátszaniuk, mert az nem lehet kérdés, hogy az ő céljuk reálisan leginkább Katar és/vagy Argentína legyőzése lehet majd - ennek ellenére egy középdöntőt érő helyezés tőlük hatalmas siker lenne. Ami a játékoskeretüket illeti, a legfontosabb talán az, hogy pont ugyanannyi BL győztesük van, mint nekünk: Mamdouh épp tavaly nyert BL-t a Montpellier beállósaként. A Nimesben villogó (6 fölötti gólátlag ősszel) Sanadot és az örökös válogatott Elahmart érdemes még megemlíteni, miattuk várhatóan a jobbszárnyukra kell majd odafigyelnünk.

(forrás)

Angola

Az ő erejükről sokat elárul, hogy Tunézia az idei Afrika Kupa elődöntőjében laza húsz góllal verte el őket. Szóval ha valahol lehet spórolni, várhatóan ez a meccs lesz az, nem is vesztegetnénk további karaktereket rájuk. Talán még annyit, hogy velük a Katar elleni meccs előtt 21 és fél órával játszunk, azaz ebből a szempontból különösen indokolt lenne Eco Mode-ban behúzni ezt a találkozót.

Katar

A sorsoláskor azt mondtuk, várhatóan velük leszünk versenyben a csoport második helyéért, és bár jöttek a hírek, hogy ejj, mennyit gyengültek, a végleges keretet elnézve tőlük az egyetlen érdemi hiányzó a vb ezüstös kerethez képest Zarko Markovic, mert a meghatározó emberek közül Saricon kívül még Capote és a csapatbemutatók egy részéből méltatlanul kifelejtett Bertrand Roine az, aki meghatározza a játékuk képét, hozzájuk csatlakozott még a szintén Kubából elszármazott lisszaboni jobbkezes jobbátlövő, Frankis Carol. És Valero Rivera sem ment sehova - az öreg mágus még ezzel a megfogyatkozott csapattal is meg tudja tréfálni fiatalabb kollégáit (ugye, Dagur Sigurdsson?!). Rivera - a többi arab csapathoz hasonlóan - hosszú és háborítatlan felkészülést vezényelhetett le, szóval nemhogy félvállról nem szabad vennünk ezt a meccset, hanem ha komolyan gondoljuk az olimpiai selejtezőt, erre a meccsre kell a leginkább koncentrálnunk a csoportkör során. Mert ha ez megvan - és nem betlizünk mondjuk Argentína vagy Egyiptom ellen - akkor érdemi esélyekkel futhatunk neki a középdöntőnek.

Kapusok:
Danijel Saric (Al Duhail SC)
Rasheed Yussuf (Al Sadd SC)
Anadin Suljakovic (Al Ahli SC)

Jobbszélsők:
Alaeddine Berrached (Al Duhail SC)
Nidhal Aissa (Al Wakra SC)

Jobbátlövők:
Frankis Carol (Sporting CP)

Irányítók:
Kamalaldin Mallash (Al Rayyan SC)
Mahmoud Hassaballa (Al Ahli SC)
Wajdi Sinen (Al Gharafa SC)
Moustafa Heiba (Al Wakra SC)

Beállók:
Youssef Benali (Chartres MHB)
Firas Chaieb (Al Duhail SC)

Balátlövők:
Rafael Capote (Al Duhail SC)
Bertrand Roiné (klub nélküli)
Ameen Zakkar (Al Rayyan SC)

Balszélsők:
Anis Zouaoui (Al Wakra SC)
Ahmad Madadi (Al Duhail SC)
Hamdi Ayed (Al Sadd SC)


(forrás)

Svédország

Dánok elleni vasárnapi csoda ide, égbe szökő várakozás oda, maradjunk reálisak: ezt a meccset akár el is dobhatjuk. Vagy más szempontból: mivel ez lesz a selejtezőkörben az utolsó meccsünk, tegyük meg magunknak azt a szívességet, hogy addigra bebiztosítjuk a továbbjutást, majd ennek tudatában játsszunk egy jó kis meccset Nilssonékkal. Nem verhetetlenek ők sem, persze, de valamiért nekünk a skandi csapatok általában nem fekszenek, amiben egyrészt a kiváló kapusokkal (Palicka és Appelgren) megtámogatott pofás, kemény, magas védőfaluk lehet az egyik faktor, míg az ebből indított szélsők (Tollbring és Ekberg, elsősorban) és lerohanások a másik. Tekintve, hogy várhatóan fixen két védőcserével játszunk majd, a felsorolt erősségeikkel szemben komoly problémáink lehetnek. A nyártól a Löwen edzőjévé is előlépő Kristjan Andresson idén még némi extra tűzerőt is felvonultathat, lévén baloldalra visszatért a világkörüli turnéjáról Du Rietz, jobbra pedig nem más, mint a legendás Kim Andersson - 277 válogatott meccs és 799 gól nem hazudik (mondjuk kíváncsian várjuk, egészséges lesz-e még, mire a mi meccsünk következik). Ugyanakkor a tavalyi Eb döntőben a spanyolok megmutatták, ha sikerül lefékezni őket, felállt fal ellen már bajban vannak, lévén középről hiányzik az igazi kreativitás - persze Gottfridsson nem rossz játékos, de neki nem a masszív hatosfal megbontása az igazi specialitása.

Kapusok:
12. Andreas Palicka, Rhein-Neckar Löwen
20. Mikael Appelgren, Rhein-Neckar Löwen
30. Tobias Thulin, Redbergslids IK

Irányítók:
24. Jim Gottfridsson, SG Flensburg-Handewitt
25. Linus Arnesson, Bergischer HC

Balszélsők:
9. Jerry Tollbring, Rhein-Neckar Löwen
15. Hampus Wanne, SG Flensburg-Handewitt

Balátlövők:
17. Simon Jeppsson, SG Flensburg-Handewitt
60. Kim Ekdahl Du Rietz
65. Lukas Nilsson, THW Kiel

Beállók:
5. Max Darj, Bergischer HC
18. Fredric Pettersson, Montpellier HB
35. Andreas Nilsson, Telekom Veszprem
36. Jesper Nielsen, Rhein-Neckar Löwen

Jobbszélsők:
10. Niclas Ekberg, THW Kiel
32. Mattias Zachrisson, Füchse Berlin

Jobbátlövők:
23. Albin Lagergren, SC Magdeburg
55. Kim Andersson, Ystads IF