C-csoportban

Ez is megtörtént. Mármint a csoportok sorsolása. Természetesen a nehezebb ágra kerültünk, de nem is biztos, hogy ez akkora baj.


Ezt mondom azért mert ugye építkezünk (mint mindig), és ha tényleg megakarjuk tudni, hogy ma hogy és hol állunk a világban akkor azt csak a CD ágon tehetjük meg. Persze csalóka képet fog mutatni így is (ha nem szerzünk érmet), úgy is (ha szerzünk), mert az olimpia utáni versenyeket általában csak azok veszik komolyan akik lemaradtak az olimpiáról vagy akik kijutottak ugyan, de csúnyán, várakozáson alul szerepeltek, és hogy az évet mégse kudarcként értékeljék, decemberben keményen ráfekszenek. Magunkra majd bővebben kitérek és elemezgetünk, agyalgatunk, ha a C-csoporthoz érünk (amit a végére tartogatok).

A csoport: Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia

Azt hiszem a bohóc csoport jelzőt ez így ki is érdemelte. Vicc, hogy a rendezőnek ekkora beleszólási joga van a csoportok kialakításában. Igazából a norvégokat és a dánokat szépen elpakolták maguk mellől a másik ágra, a negyedik kalapból pedig a legerősebb lengyeleket áttették a másik csoportba és így össze is hoztak maguknak egy számukra nevetségesen egyszerű csoportot egy könnyed ággal... Svéd-spanyol innen igazából ha akarna sem tudna kiesni, de ha mégis akkor nagyon ügyesek voltak. Svédek komolyan fogják venni, én már ki is nevezném őket potenciális Európa Bajnokoknak. Signellel a padon szerintem komoly ellenfelek lesznek bárkinek, jó, egységes csapatuk van, elől Gulldén, hátul Torstensson a vezér, északi stílus, merész átlövések stb. Szlovénia a selejtezőben mutatott pár érdekes eredményt, ami elgondolkodató, az egykori váci edző (Uros Bregar) valamit tudhat, mert mintha elkezdték volna élvezni a játékot és ezzel jött is pár olyan eredmény amivel becsúsztak az ebre. Spanyolokra írta valaki egy külföldi fórumon, hogy „the copy paste squad” és ezzel maximálisan egyet is értek. Konkrétan tíz éve echte ugyanaz a keret, hogy ez Rió után mennyire fog megváltozni még nem tudjuk. Szerbeknél már nem Boskovics az edző, hogy ezzel Lekicsék visszatérnek-e a válogatottba szintén nem tudni (szerintem nem), ha igen komoly(abb) erőket képviselhetnek, de nem hiszem, hogy a svéd-spanyolnak nagyon bezavarnának.

B csoport: Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország

Kiegyenlített, de nem a legerősebb csoport. Hollandoknak én adok egy csoportgyőzelmet, igazából a továbbjutás is nekem úgy tűnik, hogy ez lesz, ahogy a felsorolásban. van. Németeknek ideje lesz elkezdeni valamit alkotni, hisz a 2017-es vb-t ők rendezik, ha ott jól akarnak szerepelni akkor itt is most már muszáj lesz a középmezőny élén végezni, vagy éppen kitörni abból. Lengyeleket nem tudjuk, hogy mennyire tépázta meg Rasmussen távozása, de hozzá hasonló edzőt – főleg ha lengyelt akarnak -, nem fognak találni, legalábbis nem hiszem.

D csoport: Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

Ezt tartom a legerősebbnek. És mivel innen kapjuk a középdöntős ellenfeleinket – amennyiben továbbjutunk - kicsit menjünk is bele egy kis ellenfélnézőbe. Norvégia nem kérdés, komolyan fogja venni, románok Rydével egyre brutálisabbak, de ha elkezdik az ifi vb csapatukat beépíteni talán nem lesznek annyira veszélyesek, de nyilván nem lepődnék meg, ha a 2016-os magyar-román eb meccs ismét egy negyeddöntőt tartogatna... Oroszok az utóbbi években nem meggyőzőek számomra, de ettől függetlenül nekünk ellenük nem megy, gyanítom, hogy ennek ugyanolyan mentális okai lehetnek, mint ami a norvégok ellen szokott előjönni. Ideje lenne leküzdeni hát. Horvátoktól nem tudom mit várjak, én spec majdnem biztosra vettem mikor közösen rendeztük az EB-t, hogy elődöntőbe jutnak, mert a keretük adott volt erre hazai pályán, aztán meglepetésre kiestek a csoportból. Továbbjutásuk azon múlik, hogy ők mennyire gondolják komolyan az egészet.

C csoport: Montenegró, MAGYARORSZÁG, Dánia, Csehország

Az előző vb A csoportja mondhatnánk. Sikerüt az ebre is összesorsolni így. Dánoknál rengeteget fog számítani, hogy Jörgensen lesz-e az edző, vagy esetleg Pytlicket visszahívják, vagy valaki más, de Pytlickhez hasonló kaliberű edzőt választanak. Ha az előbbi akkor elnézve a decemberi és az olimpiai selejtezős formájukat nem lehetetlenség őket legyőzni, sőt talán ez a leggyengébb dán válogatott ami volt az elmúlt 5 évben, de ha az utóbbi lesz és visszatennék Pytlickhet, vagy a harmadik opció, akkor komoly bajban leszünk. Montenegró formája szvsz azon fog múlni, hogy Bulatovic akarja-e még a válogatottban folytatni Rió után. Azzal mondjuk nem értek egyet amit szövetségi kapitányunk nyilatkozott, hogy azért lesznek ők jók nekünk, mert két tornán jó formát nem fognak futni, meg hogy ők úgyis az olimpiára tesznek fel mindent. Az előző olimpián Londonban ezüstérmesek lettek, rá 3 hónapra Európa Bajnokok, szóval ezzel azért óvatosan, bár értjük mire gondolt. Úgy gondolom, hogy olyan meccset még egyszer nem produkál(hat)unk ellenük amit decemberben, ha a legjobb keretünkkel állunk ki nem lesz gond. Gyanítom, hogy a mérkőzések sorrendje úgy alakul majd, hogy először csehek, dánok és végül montenegróiak. Az első meccseket ebn már hagyományosan elrontjuk, ezt is jó lenne megtörni.

És akkor most kicsit térjünk ki bővebben erre az építkezzünk, vagy rögtön eredményt érjünk el kérdésre. Négy évre írt alá Rasmussen, úgyhogy nagyon szépen kérjük, ha csúfosan szerepelnénk akkor se kergessük el, jóóó!? Sehova nem számít nem, hogy ez az eb, de még a jövő évi vb sem, mert ha olimpiára akarunk kijutni, akkor a 2018-as eb-től kell dobbantanunk, mert az olimpiai kvalifikáció azzal a versennyel kezdődik meg hivatalosan. Ettől függetlenül baromi szar helyzetben van szövkapunk, mert már hallani lehet, hogy a legjobb hatot elvárjuk, meg ha ez, meg az, meg amaz lesz, akkor elődöntőre, döntőre stb jók vagyunk. Most kell eldönteni, hogy mit akarunk, csapatot építeni 2020-ra, vagy megint jó helyezést elérni és álomba ringatni magunkat? Lehet nyilván egyszerre a kettőt is, de akkor ahhoz az kell, hogy ne várjunk el semmit, ha elődöntőzünk akkor annak örülni nagyon, de aztán januártól megint új évet kezdeni, mert ahogy kezdtem az elején, ezt az eb-t nem lehet komolya venni. Pontosan ezért, mert ez egy új ciklus minden válogatott életében, persze vannak csapatok akiknek ez nem számít (norvégok) mert akárkikkel állnak ki akkor is lazán megnyerik, de a mezőny 80, ha nem a 90%-a építkezik csak, ezért nem a valós tudását mutatja meg ilyenkor, és ezzel pár jobb napot kifogó csapat (akik eddig nem voltak sehol, pont a többiek blamája miatt) simán besétálhat a legjobb négybe. Ezért nem reális sem a győztes, sem a csoportból tovább sem jutók helye. Ha helyezést akarunk elérni és egyszerre építkezni is, akkor azt kell csinálnunk, hogy a jelenlegi kerettel neki menni az eb-nek, a kritikus posztokra új embereket behívni, és kb ennyi. Valószínű ez is lesz a forgatókönyv, mert három hónap alatt nagyon nem fog kiderülni semmi sem, nagyon kezdetleges képet fog kapni Rasmussen a játékosokról, az idei szezont is látnia kellene ahhoz, hogy decemberre olyan csapatot hozzon össze amilyet ő szeretne, de egy évet nem fog tudni bepótolni sem a nyáron, sem a következő szezon lefolyása alatt. Ha pedig leszarjuk az eredményt akkor meg értelemszerűen bátran fiatalítani, bár itt meg a kérdés (ezen már vitatkoztunk is a levlistánkon), hogy kiket lehetne behívni? Az U20 és U19-es korosztályunkból Tóth Gabit leszámítva (aki viszont idén meg sérült volt) szinte senkit nem lehetne kipróbálni érdemben, mert róla sem formálna reális képet, hisz minimális játékidőt kapnak (Háfra pl hova tűnt?). Ahol fiatalok sok játéklehetőséget kapnak az a Mosonmagyaróvár, MTK és a Debrecen. Az első kettő rendszerint alsóházban végez, ha épp nem a kiesés ellen küzd, egyedül tényleg csak a lokiból lehet kipróbálni úgy fiatalokat, hogy az tényleg, hogy is mondjam, nem szép a mefogalmazás, de mégis minőségi legyen. A topcsapatainkban ez a korosztály nagyon minimális (szinte semmi) lehetőséget kap nemzetközi szinten, de még a bajnokságunkban is. Itt kellene valamit lépni, nem pedig a légiósokat korlátozni, mert bár tény, hogy elszaladt itt a ló azzal, hogy az alsóházban is csapatonként 4-5 légióst látunk, de ha tényleg azt akarjuk, hogy a fiataloké legyen a jövő, és előre lépni, akkor ne olyan légióstoppot vezessünk már be, amivel szemenköpjük magunkat azzal, hogy 4 a minimum, de igazából ha tejelsz akkor annyit hozhatsz amennyit akarsz... Minimum meccsenkénti 30 percnyi játéklehetőséget kell a fiatalakonak biztosítani a bajnokságban, amibe ha belegondolunk szintén hülyeség, mert nem lehetne ezt normális rendszerezni, de tényleg ezzel lehetne csak valamit kezdeni.

A felkészülés - ahogy tegnap Kim Rasmussentől megtudhattuk - elég szűkös lesz, augusztusban egy hét (gondolom olimpia ideje alatt, azt nem tudni, hogy ellenfelek is lesznek vagy csak gyakorolgatunk) októberben egy hét, majd az eb előtt közvetlenül 10 nap. Ezt mindenki döntse el maga, hogy ennyi idő alatt, új szövetségi kapitánnyal lehet-e érmet szerezni.