Hinni kell

Csilla azt írta nekem tegnap este, hogy "te, mint közöttünk kb. az egyetlen, még érvekkel is bizakodó, nem írnál egy feltüzelős posztot a dánok elé?".

De. Hogyne.

Nincs egyszerű dolgom, mert az orosz meccs engem is megfogott, mint Kokót Chacon. Pedig azzal a videóval készültem, amit _benito is kiposztolt az Origóra, mert a dicsőséges 2007-es győzelmünkkel terveztem megalapozni a mai estét:

Na, ehelyett a csoda helyett második napja próbálom kiverni a fejemből azt a rémálmomat, amiben - miközben szétesünk, mint hülyegyerek kezében a Technics Lego - Mikkel Hansen épp meglövi 14. gólját, mellyel elindítja a dán rászámolókórust.

Az eszem közben azt mondja, ilyen nem lehet. Nem lehet, mert még egyszer nem betlizhet egyszerre az egész keretünk. De ha mégis, láttuk, az milyen: rettenetes kínok közepette egyetlen góllal kapunk ki a csoportbeli legnagyobb riválistól. Igen, nem írtam el, ebben a csoportban a ruszkik akarták a vérünket a leginkább. Ezen az sem változtat, hogy a dánoknak innentől már ez a két pont is kell, mert viszik magukkal - ettől még ők nem erre a meccsre koncentrálnak, nem erre készültek az Eb előtt, hanem a közőpdöntőre, így gondolom például a spanyolokra. Onnantól kell majd a Gudmunds-sonoknak igazán élesre állítaniuk magukat. Velük ellentétben nekünk ez az utolsó alkalom, amikor még a saját kezünkben van a sorsunk (oké, egy kicsit a crnagorácokéban is, amennyiben legalább 3-mal kapják el Gorbokékat.)

Visszatérve a bevezető gondolatra: én továbbra is bízom ebben a csapatban. Ez akkor is így lesz, ha ma este nem nyerünk, sőt, ha ezután egyetlen meccset sem, és kiesünk a vérbe. Ha minden meccsen legalább olyanok leszünk, mint a hétfőin, akkor én továbbra is hinni fogok ebben a csapatban.

Mert ebben a csapatban van koncepció, bátorság, elszántság és hit.

Ezek olyan erények, amit a válogatottunk nem sokszor mutatott az elmúlt években. Mondjam, mire gondolok? Nagy Laci saga rémlik még? A szlovénok elleni gyászos kiesés? A női válogatott Németh András alatt? És ezek csak a legismertebbek.

Ezzel szemben most van egy olyan karizmatikus szövetségi kapitányunk, akiben mindenki hisz, aki meg mert húzni olyanokat, amit az állásukat és a jó hírnevüket okkal vagy ok nélkül féltő hazai szakemberek nem. Nem akarok bántani senkit, itthon ilyen rendszerben szocializálódott szinte mindenki. Nemcsak a sportban.

Eddig mindig fontosabb volt a közvélemény, a klubok elvárása, a minimális célok teljesítése. A hosszú távon gondolkodás, az újítás csak ezek után jött. Ide érkezett Talant a saját elképzeléseivel, amikhez konok módon ragaszkodik. Nekem ez elmondhatatlanul tetszik. Ha valakihez hasonlítani kellene, Juan Carlos Pastort mondanám. Emlékeztek még, mit kapott a Mister az első évében, vagy mondjuk Fero Sulc padoztatása / kivágása miatt? Akkor a fejét követelte szinte mindenki, ma pedig egész Szeged hálás neki (nyilván a leghangosabb hőbörgők váltak a legfőbb híveivé). Talant is ilyen, tudja mit csinál, nem maszatol, ahogy akkor sem maszatolt, amikor azt mondta, a jövő építése a legfontosabb. Ez a faszi tényleg komolyan gondolja, és nem a kibúvót kezdte el már jó előre fabrikálni.

Ezek után végtelenül elkeseredett lennék, ha az olimpia elúszása miatt kivágnák - amire minden reális esély megvan, hiába szól 2017-ig a szerződése. Ami nemcsak azért lenne tragédia, mert a világ egyik legkeresettebb edzője helyett esélyesen megint olyan "magyar tehetségekre" bíznánk a válogatottjainkat, akik lassan a magyar bajnokságban sem kapnak munkát, nemhogy külföldön, de ráadásul az olimpia(i kvalifikációs hely) nem Dujsebajev alatt úszott el. Nem, a kvalira épp egy éve, Katarból kellett volna kijutni.

Arról a vb-ről az előbb (is) említett okok miatt lemaradtunk, azóta pedig csak a veszett fejsze nyele után kapkodunk. Remélem erre nem csak én emlékszem még.

...

Elolvastam újra, amit írtam. Bocs mindenkitől, ez minden lett, csak feltüzelős nem. Azt hiszem, a csapat épp ugyanebben a helyzetben van most: élesnek, lelkesnek, tökösnek kellene lenni, de még ott sajog az a hétfői pofon. Nincs más, most hinni kell, de nagyon.

Innen szép felállni, úgyhogy kedves szurkesztársak, szívjuk fel magunkat ma estére, tegyük a szívünkre a kezünket, énekeljük a Himnuszt együtt a fiúkkal nemcsak Gdanskban, de otthon, a tévé előtt is, aztán szorítsunk mocskos módon. Megérdemlik a srácok, és a magyar kézilabda is.