Van mikor nincs időnk, fáradtak vagyunk, vagy éppen a tökünknek nincs kedve újra és újra leírni minden év decemberében (idén ebben az esetben novemberben) ugyanazt.
Ilyen esetekben kifejezetten nagyon örülünk mikor valaki megszán minket egy (vendég)poszttal. Ebben az esetben Zuzu Petalsnak köszönjük a beugrást.
Fogyasszátok szeretettel!
Olvasgatom a női Európa-bajnokság utáni értékeléseket, és valahogy olyan érzésem támadt, mintha ezeket a mondatokat hallottam/olvastam volna már. Gondoltam, gugli a barátunk, így beütöttem a keresőbe, hogy „női kézilabda vb 2021 Golovin”. Jöttek is a cikkek, elsőként ezekből szemezgetek, majd melléteszem a mostani nyilatkozatokat, tanulságos lesz.
Női vb, 2021, Spanyolország
Golovin Vlagyimirban nincs rossz érzés a spanyolországi világbajnokság kapcsán, hiába is a nyolcba kerülés volt a fő célkitűzésük. (A válogatottunk 10. lett.) Felidézte, hogy a németek elleni egygólos vereség csak egy hajszálon múlott, és ugyan a dánok ellen nem szerepeltek fényesen, Kongóval (a 23. helyen zártak, tényleg már ez a szint? az afrikai csapat nagyjából a vb Svájca lehet) és Dél-Koreával (ők sem a régiek, 14.-ek lettek) szemben szépen helyt álltak a lányok. Most majd le kell vonni a tanulságokat, hogy milyen poszton kell még javulniuk, hogy a következő világversenyen előrébb lépjenek.
A szakember szerint a válogatott nem minden esetben mutatott biztos játékot, vagyis voltak olyan mérkőzések, ahol 20 percig valami működött, majd 10 percig nem. Kiemelte, ha nem stabil a lerohanás, majd a visszarendeződés, akkor nehéz előrelépni, így a következő időszakban, bármi is történik, a védekezés stabilitása lesz a kulcskérdés.
A hat összecsapás, illetve a franciák elleni felkészülési mérkőzések szolgáltak tapasztalttal a fiatalabbak számára, megtanítva őket, hogy mikor és hogyan, milyen szituációban milyen döntést kell hozni.
A nagyon fiatal és rendkívül tartalékos csapat egyre jobban játszott a tornán, és hasznos tapasztalatokat szerzett.
Női EB, 2022, Szlovénia
Közepes környékén, kicsit talán jobb az utolsó meccset is nézve, úgyhogy egy hatost megkockáztatok – válaszolta némi hezitálás után Golovin Vlagyimir kapitány arra a kérdésre, hogy összességében hányast ad a csapatának az Európa-bajnokságra.
Rossz volt a meccsek sorrendje.
A mieink az első két csoportmeccsen csak szenvedtek, bár az első fordulóban Svájc legyőzése középdöntős szereplést ért, a horvátok elleni vereséggel eldőlt, hogy pont nélkül kezdjük a torna második szakaszát. Pedig a középdöntőben, még inkább az utolsó fordulóban mutatott teljesítmény elég lehetett volna Horvátország legyőzéséhez, és vele egy lényegesen jobb szerepléshez.
Mivel igen kevés nemzetközi rutint felvonultató kerettel utaztunk ki Szlovéniába, a kicsit belterjes magyar bajnokságból érkező játékosoknak sok volt egyszerre, hogy két teljesen más kézilabdát játszó ellenféllel kellett kezdenünk a tornát.
Nem mentegetőzhetünk a sérültekkel, de az átlövők hiánya alapjaiban korlátozta a lehetőségeinket. Számítottam rá, hogy Svájccal megszenvedünk, de a horvátok elleni meccs engem is meglepett. Az volt a torna legrosszabb meccse, és bár ott ment el a jobb szereplés lehetősége, én a csapatom javára írom, hogy onnan is sikerült felállni, és onnantól folyamatosan javuló teljesítményt nyújtottunk.
Az utolsó meccsen mindenki extázisban játszott, nemcsak a kapusok, de több játékos is nagy meccset játszott. Mondhatjuk, hogy az utolsó meccsre érkeztünk meg az EB-re, ám ez csak részben vigasztal, hiszen végeredményben nem sikerült teljesítenünk az elvárásokat.
Mire mindenki megértette, mi a feladata és hol kell besegítenie, már véget is ért a torna, de az utolsó meccsen bemutatott védekezés azt mutatja, hogy minden nehézség ellenére öt meccs alatt összeraktuk a falunkat annyira (de nem ezt szűrtük le egy éve, hogy ezt kell stabilizálni?), hogy egy jó csapatot is le tudtunk győzni.
Nézem a két következő korosztályt, és ott sem látok egyelőre olyan játékost, akiből nemzetközi szintű átlövő lehet a következő világversenyig. (Nocsak, pedig mintha ott is lennének aranyérmesek.)
Irányítóból nagyon sok van, talán a magyar kézilabdakultúra (ez tulajdonképpen mit takar a bullshiten túl?) miatt is, hiszen inkább ügyesek és technikásak a játékosaink, mint erősek vagy magasak. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy ha egy kisebb termetű játékosnak egész meccsen magasabb és erősebb ellenfelekkel kell ütköznie, értelemszerűen gyorsabban elfárad és pont a meccs végére nem marad ereje.
A nemzetközi rutin hiánya és a teljesen új alapokra helyezett csapatjáték miatt csak az utolsó meccsre kapta el a fonalat mindenki. Ez most így alakult, biztos vagyok benne, hogy ha a kieső átlövők közül csak egy velünk lehet, másként alakul a torna.
Női vb, 2023, Dánia–Norvégia–Svédország
Megelőlegezem, hogy egy év múlva a fenti nyilatkozatokat olvashatjuk újra vegyítve.
Konklúzió
Tulajdonképpen nagyjából úgy foglalható össze a magyar szereplés most már évek óta – Golovin miatt csak az utolsó két világversenyt vettem alapul, de vagy tíz éve hasonló okfejtésekbe futhatunk bele minden (le)égés után –, hogy 1. valaki szinte mindig hiányzik, ha ő itt lenne, biztos minden más (amúgy ezt sosem tudjuk meg), 2. mindig az a menetrend lenne jó, ami nincs, 3. mindig a legvégére jövünk bele, amikor elszálltunk már, mint a győzelmi zászló, és minden mindegy, 4. mi igazából sosem az adott világversenyre készülünk, hanem a következőre, ilyenkor mindig rutint gyűjtünk, ami ezek szerint egy év alatt elfogy, mert aztán kezdjük újra szorgalmasan gyűjtögetni a soha semmit nem érő tapasztalatot.
Kiegészítésként annyit tennék hozzá: nem kell nekünk világverőnek lenni, semmi baj nincs azzal, hogy így szerepelünk a világversenyeken, a gond azzal van, hogy ennek a terméknek az előállítása jelenleg rengeteg pénzbe kerül. Nem hinném, hogy normális, mikor a kapitány azt mondja, várható volt, hogy a fullamatőr (ezt én teszem hozzá) svájciak ellen csak nehezen nyerünk.
Ha viszont tényleg ez a realitás, akkor nagyon sürgősen el kellene gondolkodni az illetékeseknek a miérten, és en bloc a magyar női kézilabdának rohadt gyorsan vissza kellene venni a (bér)igényekből...