Elég régen volt már mérkőzés, köszönhetően a BL szétnyújtásának, ilyen helyszíni válogatottnak meg aztán konkrét idejét sem tudom, úgyhogy nagyon lelkesen érkeztem az Arénába. Annyira várom már, hogy visszaosonjanak a sokáig természetesnek vett szokásaink, például, hogy meccsre többen járunk, előtte/utána szeánszokat ülünk, barátságokat ápolunk, hagyományokat tisztelünk, mezben járunk, és üvöltünk. Ezek nélkül a meccsrejárás sosem lesz az igazi.
Ráadásul itt van most nekünk ez a könnyen szerethető, utolsó vérig küzdő, gyorsan fejlődő és egyértelműen jó irányba haladó válogatott, akinek csak az nem tud szurkolni, akinek kilenc anyukája van. Ennek ellenére most igen indiszponáltan és kicsit tanácstalanul taszigattuk a labdákat az utolsó világverseny kudarca óta rendesen megfiatalított horvát fal előtt, akik abszolút hozták azt a rájuk jellemző, kissé agresszív 5+1-et, amely mióta az eszemet tudom, végigkíséri válogatottjukat. El is felejtettem, hogy időközben Balicé lett a kispad, jajjj, azért remélem ő nem dönti le saját bálványát ezzel a melóval, azt nehezen viselném, annyi nagy játékost temetett már maga alá a horvát kispad, hogy hú. Mindenesetre a kerete alapján nem mondhatjuk, hogy nem mert fiatalkákhoz nyúlni, ráadásul U20-as edzői múltja van, ergó akár még jó is lehet. Drukkolnok neki, de persze csak ha épp nem ellenünk tolja.
Na szóval, a tétnélküliség nyilvánvalóan rányomta a bélyegét a találkozóra, ugyanakkor bármikor tök jó ilyen szintű válogatottak ellen gyakorolni, még akkor is, ha fél Horvátország nincs itt ma. És talán igazságosabb, kezelhetőbb, jobb rendszer lesz ez így, hogy nem Köln és az összes bajnokság lefújása után hetekkel kell még egy selejtezőnyire felszívnia magukat a válogatottaknak, hanem amikor még úgy rendesen játékban vannak. Ami a horvátoknál jött a kapuból, azt az első félidőben nálunk nem éreztem annyira (de a matek amúgy rámcáfolt), viszont a védelmek egészen komolyan gondolták magukat, így történhetett, hogy 9:10-es állással vonultak pihenni a csapatkák. Ha keresnek kéne kifejezetten jó első félidei teljesítményeket, hát Pesicen kívül nem igazán jut eszembe, de pl. Leimeternek voltak nagyon okos letámadásai kettesből, illetve tán Bánhidit és Sipost szedném vastagabb betűkkel, mint a többieket.
Máthé Dominik klasszikus átlövése talán az első ilyen gyönyörűen előkészített és rendesen befejezett átlövésünk volt, ebből kellene sokkal több, mert a horvát dara közelről nyilvánvalóan veszélyesebb. Úgy látszik Chema nagyon kell ahhoz ennek a csapatnak, hogy támadásban gátlástalanabbul és jóval kreatívabban támadjanak, mert a tanácstalan időszakokat nem igazán tudta feloldani a pad. Amikor pedig kidolgoznuk egy csodás emberelőnyös helyzetet, akkor Pesic fogja. Az első félidő elejéhez hasonlóan ismét a horvátok irányítottak, a félidő első felében megint elnyúltak három góllal, ráadásul nem nagyon látszódott, hogy ki lesz a vezérbika, aki majd ezt visszafordítja. Hacsak nem a szélsők, talán ők voltak a legmegbízhatóbbak, de hát na.
Mondjuk szerencsére a horvátok is belehibázgattak, így ezen a lélektani határnak tűnő három gólon nem tudtak rúgni egyet, és ahogy leírtam a szélsőket, úgy Kovacsics is betalált, tényleg ez lehet a megoldás a középre tömörülő horvát fal ellen. Szét kell húzni őket rendesen, vagy be kell futkosni mögéjük, ez lehet a meccs kulcsa. Meg némi kapu, mert én azt amúgy az első félidőben sem éreztem annyira, de viszont azóta tényleg nem sok magyar védést tudunk felmutatni sajna, annál több kapufát, amit a mieink dobtak.
Aztán másodszor is ledolgoztuk a háromgólos hátrányunkat, Bodó Topicnak bejátszásai egészen parádésak voltak, hát ha kintről nem megy, toljuk meg vonalról, ezt pofázom az első félidő fele óta. Hiányoltam a védéseket, végre jött egy, de mondjuk azért nem bánnám, ha nem ragadnánk bele egy-egy kapusba állandóan, muszáj lenne valaki mást is felépíteni januárra, mert egy szál Miklerrel nem fogunk tornát nyerni, addig pedig már nem sok idő van. A 48. percben aztán hosszú idő után végre átvettük a vezetést, remélem ez hoz egy áttörést majd.
És hozott is, jött Máthé Dominik bazinagy talpról gólja, majd egy triplán lesáncolt horvát támadás után Leimeter betörése, amivel már kétgólos magyar előnynek örülhettünk. Már ha ébren tudtunk maradni ugye, mert ennek ellenére komolyan uncsiztam. Nem tudom, hogy van ez, furcsa. Topic és Pedro, plusz amúgy a beadásaival Bodó is egyértelműen kulcsa volt a fordításnak. Amit aztán még növelni is tudott a magyar csapatka, így a meccs legnagyobb különbségével zárult a meccs az amúgy persze igen hiányos horvát válogatott ellen. 26:22