A tegnapról
No, hát nem is tudom, hogy mi volt zajosabb és hangosabb itt szombat este : a válogatott Tokióba való kijutása, vagy hogy nem volt poszt? Nem tudom, hogy mi történhetett itt a világban, de konkrétan felrobbant az internet, nem csodálkoznék, ha csóri Zuckerberg még mindig a hamuban keresgélné az épen maradt biteket... Eskü, hogy már tényleg úgy éreztem, hogy egy Radics Peti facebook videót nézek, lehet tényleg el is küldöm neki, meghallgatnám a kommenteket szinkronnal is.
Most közlöm mindenkivel, hogy alapjáraton ez volt a terv, hogy egy öfiben lesz szó mindenről, mert elképesztő lesz amit most mondani fogok: de van magánéletem, és ja, még megdöbbentőbb - és igen, most kell mélyet szippantani egyeseknek a repülősóból ; hogy valóban már annyira nem fosom le a bokámat az elmúlt 10 év miatt, hogy szombat este 7 után még írjak, szerkesszek, képeket keressek, feltöltsek stb, mert vannak olyan szerzőtársak akiknek ez gyorsan megy, nekem annyira nem, ez van; és szeretek úgy meccsről írni, hogy újra megnézem amennyiben tudok rá időt fordítani (és erre mindenképp szeretnék), hogy akkor már "szakmaibb" szemmel (amennyire nekem ilyenem van) lássam a játékot, mert ja hihetetlen, de elsőre szurkolni szoktam még én is.
Magához a jelenséghez meg ami tegnap történt, csak röviden annyit tennék hozzá, hogy: nem, nem fogok máshova nézni azért mert tizenakárhányév után kijött végre a lépés, velem egy meccs nem feledteti az elmúlt évtized kudarcait, mert úgy gondolom, hogy ilyen szakmai és anyagi bázissal amivel nálunk dübörög ez a sportág ennek nem kiugró eredménynek kéne lennie, hanem minimum elvárásnak, és pont, hogy arról kéne beszélni most, hogy csoportot nyerve nyerünk olimpiát vagy kicsi taktikázással, hogy ne legyen olyan unalmas.
Attól meg külön letudnám hányni a monitort mikor ugyanezen réteg hurráoptimizmusból átcsap egy gyengébb olimpiai vagy bármilyen szereplés után a "húzzatok a bányába/menjetek kapálni/majd mikor 12 órát dolgoztok akkor panaszkodjatok/lehet menni krumplit is sütni ám" és társaival óbégatnak minden kézilabdás platformon. Ezt spec ha már dívik hazaárulózni nagyobb hazaáruló tettnek tartom, bocs.
No, és akkor így most már végre kézilabdával is foglalkozzunk
És igen, kijutottunk az Olimpiára! Úristen, te emlékszel még, hogy hol voltál 2008-ban? Tizenhárom év, jézusom, ha akkor született gyereked akkor most megy nyolcadikba, ha akkor voltál középiskolás (mint én) akkor már megülted a tíz éves érettségi banketted is, ha akkor kezdtél el nézni női kézilabdát és kibírtad idáig akkor _semmi_ nem tud elpusztítani az életben!
Ahogy Tomori is mondta a meccs előtt: nem gondolta volna Pekingben, hogy majd másfél évtized után lesz újra ott Olimpián. Hát, én sem.
Külön pacsi azoknak akik értették a reggel 3 órai kelést, mindig is jobban szerettem az olyan olimpiákat ahol jó korán kell kelni és az első madárcsicsergéssel és a felkelő nappal együtt szól a Himnusz.
Kazahsztán
A kazahok elleniről túl sok mindent nem lehet mondani, azt kaptam amire számítottam; egy darabig pariban volt egymással a két csapat, aztán ahogy mi elkezdtük levetkőzni a görcsösségünket úgy kezdtük bedarálni az ellenfelet. Megvallom, hogy 20 gólos különbséget is vártam, de kimondani nem mertem még magam előtt sem.
Itt lehetett volna mondjuk Vámost használni, vagy éppen Háfrát felpörgetni, de helyette a kezdősort erőltettük, amit akkor nem tartottam jó ötletnek, ismerve, hogy az utóbbi években állandóan arra panaszkodtunk (nem mi, hanem a válogatott), hogy elfáradunk a meccsek végére, túl nagy a sorozatterhelés, stb., de a szerbek elleninél azt mondom, hogy talán nem volt rossz ötlet Zácsikot újra összeszoktatni a régi/új társakkal, mert hát ugye kis túlzással belőtt minket Tokióba.
Szerbek
Fáztam, nagyon. Azt én már rég elengedtem, hogy hónapokkal később abból induljak ki, hogy akkor hogyan játszott a leendő ellenfelünk, mert hát nálunk is volt már rá példa, hogy egy olimpiai bronz után eb-10. helyet szereztünk (vagy éppenséggel 24 óra leforgása alatt brutálisan összeomlottunk, vagy pont, hogy feltámadtunk), dánokat 2003-ban 10 góllal kipicsáztuk és elnöki kupába küldtük, hogy aztán kilenc hónapra rá Olimpiát nyerjenek, de ékes példa erre a franciák 2019-es elnöki kupa győzelme, miközben ők voltak az aktuális címvédők mind a vb mind az eb terén, hogy aztán decemberben döntőt játszhassanak ismét.
Ebből a szerb válogatottból azt néztem ki, hogy egy gyatra eb után, mint életük lehetősége – és nekik tényleg az, hisz ebben a formában mint Szerbia még sosem jártak Olimpián – minden erejüket összeszedik és nekünk jönnek, és nem értettem egyet a lesajnálásukkal, mert azért vannak ebben a válogatottban jobb sorsra érdemes játékosok, de az edzőjük egy időkérésnél konkrétan nem tudta milyen rendezvényen van, félelmetes volt ahogy egyik időkérésénél csak nézett a semmibe, a játékosai pedig azt várták, hogy valamit mondjon már. Megköszönhetjük, hogy a szerbeknél is brutális edzőhiány van, egy agilisabb edzővel nem biztos, hogy ilyen eredmény született volna.
És hát ugye amiatt is tartottam, hogy a tétet nem bírjuk el, ami azért ki is jött, ha nincsenek a rutinos játékosok, véleményem szerint nem jutunk ki, mert dadogott a labda rendesen mikor a Zácsik-Kovacsics-Szucsánszki hármas nem volt fent, ezekben a momentumokban a szélsőink hozták a gólokat.
A védekezést nehéz megítélni, ebben a formájában nem nagyon játszott még együtt a csapat (és ki tudja, hogy fog-e még, hisz Tokió csak 14 játékost fogad), itt eddig elég volt, és működött, és Helembai egészen szépen mozog hármasként, Kisfaludyval is jól megértették egymást, jobbak voltak szvsz mint a Csiszár-Szekeres és Tomori duó.
Akinek a játékának viszont nagyon-nagyon örülök az egyértelműen Szöllősi-Zácsik. Én mikor berobbant 16-17 évesen azt mondtam, hogy itt az új Bojana Popovic - és hát tökre menő volt az is, sőt az volt a legmenőbb, hogy korombeliként valaki így szopatott akkor erősebb csapatokat -, mikor megkapta a válogatottságot pezsgőt bontottam (na jó ez azért nem igaz), és büszkén értettem egyet az egyik norvég riporterrel, hogy Szöllősi-Zácsik lehet a belépője a válogatottnak arra, hogy a londoni olimpián nagyot dobbantson. Úgy tűnik, hogy mentálisan és fizikailag is most jutott el arra a szintre amit már régóta vártunk tőle, és amit a csoportban is magunk között taglaltunk: úgy tűnik, hogy fiatalként túl nagy teher hárult rá, aminek feldolgozásában sokat segített, hogy kicsit a civil életbe kivonult.
Örülök Kovacsicsnak, Bírónak és Januriknak, a védések kellettek a szerbek demoralizálásához és örülök annak is, hogy igen, végre a klubbéli kudarcokat a küszöbön kívül hagytuk, és a feladatra koncentráltunk, és ami a legfontosabb: élveztük a játékot! Mindig minden alkalommal elmondjuk, hogy jó lenne ha ez nem csak 4-5 meccsenként jönne ki, hanem mindig. Elmondjuk akkor újra: jó lenne, ha ez nem csak 4-5 meccsenként jönne ki, hanem mindig!
Oroszország
Teher nélkül léphettünk pályára, a kérdés attól függetlenül az volt, hogy csoportelsők vagy másodikok leszünk? Én bevallom annak a verziónak jobban örülnék (már nem tudom, hogy ez melyik opcióval jár) ha a norvégokkal egy csoportba kerülünk, nem szeretnék 8 között összefutni velük az számunkra végzetes találkozás lenne, ezt szerintem azért mindenki tudja.
Nem lihegtük túl, bár úgy láttam, hogy Szöllősi-Zácsik és Kovacsics azért akarta volna itt is a sikert, és igazából megint az volt az érzésem, hogy ha ők nincsenek akkor nem igazán van megint játékunk. Kettejük közül (kiegészülve Szucsánszkival) valamelyiknek mindig fent kellett lenni ha valami pofát akartunk adni a játéknak, nem tudom, hogy ezt majd mikor minden második nap jönnek a tétmeccsek hogyan fogjuk megoldani.
Szen kipontozódásával még láttam némi esélyt a győzelemre, de ezek az oroszok hihetetlen, de konkrétan balátlövő nélkül - mert Bobrovnyikova tipikusan az a ballökő aki kínosan kicentizi azt a három gólját meccsenként - képesek bárkit megverni a max 1.75 magas irányítóikkal meg a még náluk is egy fejjel alacsonyabb Vjahirjevával. De hát ez van, nem vagyunk velük egy súlycsoportban, annak, hogy nem adtuk fel már nagyon örülök, és annak is, hogy tíz gólon belül maradtunk, az nagyon nem nézett volna ki szépen így az utolsó napon.
És akkor most értékeljük a csapatot:
Egyértelműen Szöllősi-Zácsik volt nálam a válogatott alapembere, mindhárom mérkőzésen kiemelkedő volt, volt pár rossz kísérlete, de összességében mind elöl mind hátul olyan teljesítményt nyújtott amire már rég várt a válogatott, na meg a szurkolók is. A legjobban úgy gondolom, hogy tényleg ő volt az egyik aki nagyon akarta ezt a kijutást, köszönjük Szani!
A másik Kovacsics aki olyan teljesítményt nyújtott amit legutóbb talán pont azon a bizonyos eb-n ami miatt most itt lehettünk és most már biztos olimpiai résztvevőnek mondhatjuk magunkat.
Védelemben iszonyat nagyot dolgozott Kisfaludy és Helembai, őket külön érdemes lenne kiemelni hiszen ha valakik hát ők tényleg nem igazán dolgoztak még együtt, mégis úgy működött ez a kapcsolat mintha már jó ideje együtt űznék az ipart.
Szélsőink hozták azt amit már évek óta, Schatzl és Lukács egyértelműen klasszisok, ha nekik nem megy akkor Mártonra és Kovácsra lehet számítani. Megnyugtató, hogy évekig a szélső posztok mint kritikus pontok megszűntek létezni és hosszú évek után végre ezzel a négy játékossal újra van szélsőjátéka a válogatottnak.
Jobblövőben Kiss szerbek elleni teljesítményét mindenképpen kiemelném, szvsz ennek a csoportnak a gólját ő lőtte mikor az oldalra nyúló Tomasevics között azon a pici résen belőtte átlövésből (!) a labdát az valami egészen elképesztően menő volt.
Háfra végre mutatott olyan életjeleteket amiket évekkel ezelőtt. Én úgy gondolom, hogy ő pont azon játékosok közé tartozik akit nem lehet beszorítani egy adott játékba és hagyni kéne őt a maga módján játszani, ha úgy tetszik improvizálni. Szerintem kb egyik utasítást sem fogadta meg, a góljai mindig valami hirtelen támadt szituációból jöttek és ezt Kim és Golovin rohadtul megérezte nála, hogy ő az a játékos akinek nagyobb mozgásteret kell hagyni, bízom benne, hogy összekaparja magát és rövidebb időn belül találja meg a formáját mint poszttársa.
Kapusok közül tényleg nem tudom ki volt a legjobb, úgy gondolom bármelyiküket tettük volna be ez most egy olyan hétvége volt, hogy mindhárman ugyanazt hozták volna.
A szakvezetésről a véleményemet pedig továbbra is tartom: ez a felállás ne menjen tovább, főállású szövetségi kapitány kell. Jelenleg nem dobálóznék nevekkel (Konkoly) mert ott is vannak számomra érthetetlen személy(ek) akiket követel a nép. Mindegy is, van egy érzésem, hogy az olimpiai láng kihunyásáig ez a téma még nyitott marad.
Jó volt látni ezt a csapategységet, na. Most egy jó olimpiai felkészülést kell megtervezni, lehetőleg minél nehezebb ellenfelekkel, és olyan játékot kiépíteni ami minimális cserékkel hozható, mert ahogy fentebb is említettem csak 14 játékost lehet nevezni, így prioritást a válogatás során mindenképp azok élvezzenek akik mind elöl mind hátul használhatóak, és talán ez lesz a legnehezebb, hisz ezzel a problémával még a legjobb csapatok is küzdenek.
Most pedig még ízlelgessük, hogy a Yoyogiban a magyar zászló csak a csajokért lesz fent, és nem tudom, hogy ki lesz a ruházatért felelős márka, de kezdheti tervezni a csajoknak a mezeket.
Hajrá magyarok!
Fotók: MKSZ