Nagyon kevesen hittek igazán ebben az egészben, nos, nem arcoskodnék, csak a tény kedvéért szögezném le, hogy én igen, hehe. Pedig semmi az égvilágon nem szólt amellett, hogy ez tényleg megtörténhet, mégis megtörtént. Ilyen az, ha csapat van. Ilyen az, ha mindenki egy irányba megy, ugyanazt akarja. Ilyen a sport. Bármi megtörténhet.
Rengeteg írás megjelent az elmúlt héten, sok furcsa írás is, csomó dolgot nem is értettem. Biztos most is, bár ma még nem olvastam semmit, de azért nagyon bízom benne, hogy nem az a központi kommunikáció, hogy ez amúgy éppen csak meglett, mert az hatalmas kapufa lenne. A vébé harmadikat selejteztük ki a négyéventi ciklusban mért legfontosabb világversenyről, ez pedig nem más, mint bravúr. Hatalmas bravúr, kérem szépen. Ráadásul ha a 120 percet tekintjük, ezeknek a szlovénkáknak nem volt egy félidőnyi reális esélyük, ez pedig még a bravúrnál is több. Nem tudom eléggé méltatni az elmúlt két meccsen látott hozzáállást, a küzdést, a szemmel látható akaratot minden egyes válogatott elszánt tekintetében.
Hogy a kinti meccs annyira jól sikerült, az egy hatalmas fegyvertény volt, de nem tette egyszerűbbé a helyzetet. Sőt, több szempontból talán bonyolultabbá tette. Az LA-ben is írtam, hogy a nyomás onnantól rajtunk volt, márpedig ez elég súlyos teher volt. De elbírtuk.
Példátlan előkészületek történtek szurkolói részről, az élőkép remekül mutatott, a szervezés is a helyén volt, veszprémi, tatabányai, szegedi, gyöngyösi, tiszakécskei, pösti tudta és tette a dolgát az első pillanattól kábé az utolsóig, és ez meg is hozta az eredményt, remek hangulatot produkált a Veszprém Aréna, ismét. Biztos jó lehet ilyenben játszani egyébként. Győztes csapaton ne változtass alapon Ljubo feltolta a kezdőjét, egyedül kapuban cserélt, ugye. Máté csibész közbelövésével kezdtük meg a gólgyártást, amire aztán Dolenec válaszolt. Azt rögvest világossá tettük, hogy a védekezést nem szeretnék lejjebb adni, és ezt mindenképpen pozitív előjelnek tekintettem. És azt is, ahogy az első percekben elég komoly szinten toltuk a beállót, aki pedig élt is a lehetőséggel. Dolenec egyes kettes közötti betörésével tartotta Szlovéniát a nyomunkban, hogy aztán a Bodó Ricsit tenyerelhesse arcon kétpercet érően a következő támadásunkban. Vujovic számomra kicsit meglepő módon nem kockáztatott sokat, sőt, valahogy nem is tűnt sem ő, sem a csapata túlzottan motiváltnak. Vagy nem tudom, hogy fogalmazzam. Nem láttam rajtuk azt, hogy elhiszik, hogy innen még sikerülhet, de ez legyen az ő bajuk ugye.
Okosan lehúztuk szélre Hornyáknak az emberelőnyünk utolsó másodperceit, aki most egészen higgadtan beverte szépen, sőt, a többit is, nem nagyon rémlik hibája, és Bókának sem, maximum 1-1, aminek szerintem örülni kell. Muszáj, hogy legyen szélsőjátékunk, ha nem is meccset eldönteni képes mértékben, de ezt az átlag 4-5 gólt szélről nagyon tartani kéne. A kilencedik gólunk például egészen káprázatos előnyszerzésből indult, amit még Máté húzott meg középen, de Bodó is annyira fasza ütemben tette le szélre, hogy Bókának volt vagy három métere. Gyönyörű volt, tényleg. Ment az adok-kapok védekezésben, eltelt a félidő fele, és nem látszódott, hogy mivel akar vébére jutni a bronzérmes. Székely szélső ziccer-fogásával megjött az első bravúr a kapuból is, ráadásul emberhátrányban, hát igen, mentálisan, de számszerűen is nagyon kellenek az ilyenek a sikerhez. Három, összesítésben viszont már 8 gombócos vezetésnél kért időt az ellen.
Bodó ugyan nem lődözött gátlástalanul, de zavartalanul sem, nyilván jobban is figyeltek rá, de azért az első félidőben meglehetősen hasznosan játszott, a Bodó-Bánhidi kapcsolat igazából megérett a világversenyre, azt hiszem. Az első félidőt tehát pont ott folytatta a magyar válogatott, ahol Koperban abbahagyta, bátor, összeszedett kézilabdával döntetlenre álltunk az ötgólos előny birtokában Szlovénia ellen, és ez több volt, mint amit bárki remélt, szerintem. Lékai gyakorlatilag mesteri két meccset tolt a szilánkosra tört, és szétcsavarozott ujjával, amivel egyébként biztos kurva jól lövi edzésen a hetest, de meccsen nem. Na. Vagy szar a meccswax. Persze nem ez a lényeg, hanem az előbbi, hogy mezőnyben oktatott, ha kellett, gólt lőtt, ha kellett, szélre húzott, beállót játszott meg, kábé mindent csinált, ami ebben a sportban előfordul, nem is tudom, mi lett volna nélküle. Vagy hogy mi lett volna, ha a bajnoki döntőn van, ugye, de ez már nem számít.
A második félidő már inkább a küzdésről szólt, de nagyon okosan rendkívül hosszú lefolyású támadásokat vezettünk, többször hetessel a végén, ez pedig ebben a helyzetben a lehető legjobb megoldás volt, egyértelműen. Pontosan látszódott, ahogy elfogy a szufla, ahogy megremegnek a fáradt bokák, és térdek, de szerencsére a fejek, és a szívek nem fáradtak el. Vranjes ránézett a padra, látta, hogy kábé nincs rajta ember, úgyhogy nem igazán volt mit tennie, csak hinnie azokban, akiket éppen pályára tett. Amikor a Balogh Zsotti, Juhász Ádi, Ligetvári sor volt benn, hát na. Volt néha ijedelem. De természetesen kell, muszáj nekik a téthelyzet terhe, és nem is zuhantak nagyon össze. És nem, nem épphogy meglett ez, hanem gyakorlatilag egyértelmű volt a második meccs is, még ha a végén már tényleg mindenki láthatóan elkészült az erejével. De behúzták szívvel és egységgel. Profi munka volt, nagyon okosan osztottuk be magunkat, és elég is lett.
A visszavágó előtt abban voltam biztos, hogy ha össze tudjuk húzni legalább majdnem olyan szorosra a védelmet, mint a kinti második félidőben, akkor túl nagy gond nem lehet. Ez így is lett. Kapus is volt hozzá egy több, mint jó teljesítménnyel, és amíg bírtuk szuflával, addig egész komoly szintet tudtunk hozni támadásban is. Valahogy ki kell tolni ezt az időt hosszabbra, ami nyilván könnyebb lesz egy Faluvégi Rhüdi és Bartók Donát részvételével. Ennek a formálódó válogatottnak nagyon jót fog tenni a világverseny, de TILOS elvárást támasztani a szerepléssel kapcsolatban, maximum meghatározott cél lehet. Aztán pedig lesz, ami lesz.
De most az örülés napjai vannak, június végén pedig kiderül, hogy Berlinbe játszuk-e a meccseinket, vagy Berlinbe. Esetleg még Berlinbe is kiköltöznék 1-2 hétre, ha értitek, hogy értem.
Köszönjük srácok, sorry for Gasi and Blagi, ez most nekünk sikerült, majd dobunk képeslapot!