Válogatott elmélkedések

A tavalyi, VB elmélkedős poszt óta elég sok minden történt. Addig húztuk-vontuk a változtatásokat míg végül megint pofon lett belőle, és lemaradtunk az olimpiáról. NA távozott a posztjáról, jött helyére a Martin-Elek duó (de csak három hónapra), aztán megállapodtunk Kim Rasmusennél. Ez is igazi hungarikum, és szerintem rekordot is döntöttünk: egy év alatt négy edző.
Ettől függetlenül én nagyon várom a hétfőt, és szerintem az egész hatosfalas levlistán én vagyok egyedül csak optimista. Most olyan érzésem van, mint négy évvel ezelőtt KEB kapitánysága alatt. Ott nem tudtam elképzelni, hogy ne jöjjünk haza éremmel. Most azért a sok sérülés miatt óvatosabb vagyok sokkal, de én mégis érzek olyan lendületet a játékosokban, a csapatban, hogy képesek lehetünk nagyot alkotni. Ugyanis nem vagyunk lemaradva egyáltalán még így megfogyatkozva sem a mezőnytől. Nyilván egy kezdősorra való sérülttel szűkült a taktikai repertoár, és belső posztokra elöl maradtak hárman (amennyiben Szucsánszki és Triscsuk nem léphet pályára), hátul is kb. ugyanez a helyzet, de most tényleg, nézzünk rá a játékosokra. Várják a rajtot, nem amolyan „jajj, mindjárt kezdünk” féle idegeskedéssel, hanem amolyan „na, kezdjünk már” hangulatban. Ebből pedig részemről bármilyen eredmény születhet, a játék meg lesz, és csak pozitív emlékeink lehetnek.
A románok ellen már látszódott az amiről fentebb beszéltem. És aminek a legjobban örülök, hogy mindenki aki pályára lépett helyzetben volt, kapott labdát, vagy ha mégsem, akkor is hasznára vált a játéknak. A lényeg, hogy kapjanak labdát a szélek és a beállósok is. Nembaj ha nem lesz magas a lövési hatékonyságunk, de legalább lesznek. Erre pedig már jó ideje nem volt példa.
Most pedig ahogy szoktuk, posztonként menjünk végig.

Kapusok: Kiss, Janurik

Ez a legjobb párosítás ami ma Magyarországon létezik szerintem. Kiss egyre jobb formája, Janurik bravúrjaival és pozitív szellemű őrjöngéseivel szerintem a legerősebb posztunk lesz. Amennyiben teljes kerettel állnánk ki (Tomori, Szekeres, Szucsánszki, Kovacsics a védelemben) megelőlegezném az EB legjobb kapuspárosát is nekik. Meglátjuk majd mi lesz

Balszélsők: Erdősi, Schatzl

Remélem Erdősinek is csak önbizalom kell ahhoz, hogy szintet lépjen. Igazából megvan benne minden olyan kvalitás, ami egy klasszis szélsőnek kell. Hátul mindenképpen rengeteget kell fejlődnie, ezen az EB-n a maximumot kell ott kihoznia magából (ha nem többet), mert most nincs Kovacsics aki be tudjon segíteni neki, keményen meg kell ráznia most magát és megmutatni, hogy mit tud. Elöl pedig nem szabad megijednie senkitől sem. Jelen pillanatban tényleg ő a legjobb szélsőnk aki hadra fogható.
Schatzl egészen különös eset. Egy ideje hullámvölgyben van, aztán a BL őszi szezonjának második felétől mintha újból kezdene magára találni, de a románok ellen gyermeteg hibák tömkelegét követte el. Nem tudom, hogy ez azért van mert annyi labdát kapott egy félidő során, amennyit talán idén még sosem, és ettől zavarba jött volna? Mindenesetre csak élesítenie kéne a lövéseken és jó lesz az.

Balátlövő: Klivinyi, Szekeres, Triscsuk (?)

Itt most Klivinyin a világ szeme. Szerintem mindent el is fog követni, hogy azt a szemet el is kápráztassa. Románok ellen úgy játszott ahogyan már évek óta sosem, a kilenc méterről lőtt 92 km/h-s lövése meg egészen döbbenetes volt. Az ő nagy problémája az lesz, hogy ugyan már egészen jól elkezdett védekezni, de nem nagyon lesz cseréje (ez konkrétan minden támadni tudó játékosunk vesszőparipája lesz), sőt, inkább pont, hogy ő lesz mások, pontosabban Görbicz cseréje, legalábbis a csoportmeccseken mindenképpen, ha Triscsuk sem bevethető majd elöl.
Szekerest muszáj lesz elővenni támadásban is, legalább 4-5 támadás erejéig (ez időben mérve nem sok, de akkor is idő, ami meg kell nekünk, nagyon), Triscsukot meg tényleg nem tudom hova tegyem, főleg így, hogy most már sérült is (lehet, hogy az a váll már régebb óta gyengélkedik és ezért az ingázó forma az ősszel?).

Irányító: Görbicz, Szucsánszki (?)

Azt szerintem már Kimünk is megbánta, hogy Tóthot kihagyta, efelől kétségem sincs, a kiborulása, hogy nem érti miért kell októberben leadni a 28-as keretet mindenképpen erre utalt. Mentségére szolgáljon, hogy lássuk be, Löke hiánya óta kap csak szerepet Tóth, és ahogy elnézem Rasmusennél alapkritérium, hogy az irányítók BL-ből jöjjenek. Mindegy, ezen most már lépjünk túl, ilyen bakit nem fog elkövetni még egyszer. Az meg tényleg nagyon ritka, hogy három irányítóból kettő lesérüljön.
Görbicz még mindig nagyon kell nekünk, lássuk be. Egészen elképesztő, hogy már hányadik virágzását éli, és mikor temeti mindenki akkor csavar egyet magán és megint előrukkol valami újjal. Ahogy Klivinyi Görbicz cseréje, úgy meg Görbicz Klivinyi cseréje lesz, meg igazából Kovácsé is, amit nem mondok, hogy nem bírna el mentálisan, mert rá ilyet nem lehet mondani, de fizikailag nem tudom, hogy hogyan fogjuk tudni őt pihentetni. Reméljük Zita már a középdöntőre felépül, ahhoz pedig külön gratulálunk az EHF-nek, hogy nem engedi az ilyenkor más sportágban használható maszkot...

Jobbátlövő: Kovács, Planéta, Hornyák

Kovács Anna válogatott formája tavasz óta rengeteget javult. Ahogy korábban írtam az ő játéka nagyon bizalom függő. Itt most minden bizalmat megkap, van is benne bizonyítási vágy mindenki felé, és már nagyon kell nekünk egy jó balkezes lövő, aki még védekezni is tud. A gyors kézilabdában mindenképpen fontos láncszem lesz, hiszen szeret és tud is cselezni, a skandinávok ellen mindenképpen őt venném elő, a brusztolós kemény védekezések ellen meg Hornyák/Planétát.
Planéta előtt most nagy lehetőség áll, amit remélem nem szalaszt el, mert ha Rasmussen sem tud vele mihez kezedni akkor tényleg senki sem. Remélem Kimünk meglépi azt amit elődei nem: irányítóban játszatja. Láttuk, hogy esze van a játékhoz, beállóst Görbiczi magasságokban is képes megjátszani, meg olyan ütemű és váratlan passzokat is tud adni, mint egy klasszis irányító. Meg úgy gondoljunk bele, egy két méteres, balkezes irányító azért okozna katyvaszt az ellenfél fejében. Kilépni mindenképpen ki kell rá, így a lövők és beállók simán futkoshatnának be a réseken, arról már nem is beszélve, hogyha szélre leadna egy magas húzást, ki szedné azt le? Amikor meg megjönne a lövőkedve, akkor szépen mehet vissza jobblövőbe.
Hornyák Dóráról most érdemben nem tudok nyilatkozni. Csak a BL-ben követtem a Fradit, ott meg nem tűnt ki a játéka, úgyhogy nem tudom, hogy mit kéne írnom most róla, pedig tavaly még ő volt a lehetséges megmentője a válogatottnak. Védekezésben viszont mindenképpen kell, gyanítom többnyire ott is kap majd lehetőséget. És remélem, hogy inkább ballövőben számítunk rá, ott szerintem jobban fog majd produkálni.

Jobbszélsők: Bódi, Lukács

Itt nem aggódok viszont. Olyan jó formában van mindkét jobbszélsőnk, hogy tényleg nem nagyon lehet panasz rájuk. Bódi olyan rövideket, meg kilátástalannak tűnő hosszúkat lőtt az ősszel, hogy emelem kalapom, Lukács pedig nagyon jól halad azon az úton, hogy meghatározó játékosa legyen mind a klubcsapatának, mind a válogatottnak. Védekezésben Lukács marad csak el, de még fiatal, azt bőven van idő, és lehet is korrigálni, kettesek hiányában Bódi nélkülözhetetlen ott részemről. Sőt, azt is megtenném, hogy Lukács szélen, Bódi kettesben védekezik, és ha rövid oldalon vagyunk Bódi válthatja Kovácsot.

Beállók: Kisfaludy, Dombi, Mészáros

Kisfaludy lépett elő az első számú beállóssá, és védekezésben talán ő nőhet fel hármasban Szekeres mellé. Nincs afelől kétségem, hogy mindent meg is fog ennek érdekében tenni, mert eszméletlen amilyen mentalitással és ambícióval lép a pályára. Védekezésben amióta válogatott, nagyon kevés hibával játszik, szerintem ő is egyike azoknak a játékosainknak akinek kiugrás lehet az EB.
Dombi remekül zárt a románok ellen a lövőinknek. Igazából, ha csak ez a szerepe akkor legyen, mert azt jól teszi. Ha formába lendül támadásban akkor meg amit eddig láttam, elég nehezen tudják megállítani. Addig csűri-csavarja, tekeri magát a védőkön míg vagy hetest, vagy kétpercet vagy éppen gólt harcol ki magának. Védekezésben mindenképpen kettesként számítanék rá.
Mészárossal is úgy vagyok, mint Hornyákkal. Sajnos Snelder érkeztével kiszorult a Fradi játékából mindenhogyan. Nem tudom, hogy mekkora szerepet fog kapni, de valószínű, hogy a hármasaink (Kisfaludy, Szekeres) pihentetésében lesz szerepe.

Szóval ahogy láthattuk, a legnagyobb kihívás itt most a csapatnak az lesz, hogy hogyan tudják megoldani majd a támadás-védekezés cseréket, hiszen kevés az olyan játékos aki mindkét oldalon ugyanolyan szinten tud teljesíteni. Illetve a belső hármasok forgatását kell nagyon eltalálni. Aki eddig csak védekezésben kapott szerepet, most támadásban is fog, illetve fordítva. Nem tudom, hogy Kristian Kristensen erőnléti edzőnk (aki amúgy az FCM edzője) mit tudott ennyi idő alatt kihozni a játékosokból, de brutál kondi kell most majd az elkövetkező napokban. Ha ezek meglesznek, és tényleg odatesszük magunkat és jól játszunk, nem fogunk szégyenkezni.

HAJRÁ MAGYAROK!!!