Horvátos elődöntő

Remélem a srácok túltették már magukat a tegnapin, mert a mai melóhoz több kell, mint a múltban ragadt fejek. Izland mindenesetre azzal hálálja meg a tőlünk kapott új életét, hogy stabilan, 4-5 góllal vezet Szlovénia ellen a második feléidőben egy olyan meccsen, amin csak az első félidőben videóztak vagy 6-ot, kéremszépen! Teljesen tarthatatlan ez, a helyszíni videózás pedig valóban a szurkolók tudatos hergelésének tűnik, komolyan, nem is értem. Ha ez egy szerb rendezésű tornán történik és mondjuk egy szlovén vs szerben esetleg eldörren egy két pofon, ott nem biztos, hogy állva maradnak a falak a torna végére. Na mindegy. Én egyébként mostanra rogytam össze, úgy érzem, hulla vagyok, kivett belőlem sokat ez a január, de nem nyifogok, na.

Szlovénok tehát behódoltak Izlandak az előttünk lévő meccsen, amivel a bálnazabálók végjátékra jelentkeztek, és bár az is kellett nekik ehhez, hogy mi tegnap kicsit megrongáljuk a svédeket, de őszintén, összteljesítmény alapján valóban ők érdemlik meg jobban erről az ágról, azt gondolom. Legalábbis a svédek nálam semmiképpen sem, ők pont azt tolták ezen az Eb-n, amit mi, csak klasszisokkal erősebb kerettel. Tegnap meghallgattuk a Lékais, Barthás, RévDanis agymenést, egészen jól elszórakoztunk rajta. Összességében bennem azért kicsit bennem maradt a tegnapi meccs, hogy őszinte legyek, nyilván tele van vele a net, nehéz is elvonatkoztatniazért ezt ismét fájdalmas volt megélni, nincs róla infóm, hogy ezt bármilyen szinten nehezményeztük-e a szövetségnél, de szerintem akkor is kellene, ha nyilvánvalóan nincs túl sok értelme.

Amúgy jól néznek ki a merchandiseek, de télleg, nem csak azért, mert azt éppenséggel magyar csinálja, haha, és mert Hummel, hanem például a vízcseppnek, mint kabalának és az üzenetének is több értelme van, mint egy random rénszarvas figurának. Annyi állat amúgy sincs a környéken, amennyi világversenyt ezek rendeznek.

Gyorsan elment az idő, kezdődik a bevonulás, a horvátoknak konkrétan nyerniük kell a továbbjutáshoz, mert Svédország zsebretette őket a csoportban, tehát egy döntetlennel nem sokra mennének, feltételezve az esti, svéd győzelmet, amit amúgy nem lehet biztosra venni. Szóval nem számítok könnyű meccsre, de az sem annyira elrugaszkodott kívánság, hogy jól játszunk. Még ha zoknim sajnos nincs is, mert a horvátoknál sosem láttam nemzeti öntudatos zoknikat, szerintem megneszelték, hogy emiatt nyerünk.

Kuzmanovics és Mandics egészen fasza kapuspár, ettől kicsit tartok, de nem szabad megkönnyíteni a dolgukat. Martinovics irányít, nagyon mukin lepacsizott Ligettel és Sipossal, akik remélhetőleg ma keresztbe eltörik ott középen. SzitaZotyi szépe, klasszikus átlövésével mi szereztünk vezetést, miután Bartucz megfogta az első horvát próbálkozást, de gyorsan kaptunk egy kétpercet, Gergő befutott a pályára. WTF. Nem kell megőrülnünk a tempótól egyelőre, nem biztos, hogy ez most nagy baj nekünk, Szita pedig szép indulócsellel kígyózott át a horvát védelmen. Toljuk a 7:6 ellenit, atyaég, mi lesz még itt, Bartucz szaladgál ma, úgy látszik. Tegnap valamelyik szobatársam nyögte be, hogy talán Palának van a legtöbb megtett kilométere a magyar válogatottból, hehe.

Nagyon gyors horvát időkérés, úgy látszik, valóban megpróbálunk beletenyerelni a horvát tervekbe is, nagyon helyesen. Ha már kell, hát búcsúzzunk szépen! Bóka is, Imre is betalált közben, és jól kényszerítjük ki a horvát belemenéseket. Viszont nagyon bizonytalannak érzem továbbra is a 7:6 elleni támadásainkat követő részeket, mintha nem lenne világos, kinek, mikor kell lefutnia, és ez ilyen esetlegesre sikerül állandóan. Viszont a széleken sorra megvannak a helyzeteink, vezetünk három góllal a 10. percben, működik. Ahogy ezt leírtam, rögvest belecsúnyázott Szita egy vonalon kívülre passzolással, mert későn vette észre, hogy Bóka már leindult cserélni Bartuczot. Nem gyakoroljuk eleget? Fazekas lépésre befújt gólja szerintem nem volt lépés. Egyébként. Sokkal több horvát szurkoló is van, mint magyar, de szépen megragadtuk a meccs irányítását, és vezetünk 1-2 góllal. Sokat nem fogott Mandic, megjött Kuzmanovics a pályára, aki aztán azért már bele-belenyúlt ebbe-abba, de érdekes módon az átlövéseket nem igazán érzik, Zoki is beköszönt egy klasszikussal.

Liget milyen odanemnézős asszisztot tolt ImreBencének passzív határán, atyaég, aztán meg kapott egy kétpercet, sőt, közvetlenül követte őt Sipi is a padra, elég nehéz helyzetbe hoztuk magunkat egy pillanat alatt. Ráadásul éppen a cseresorunkkal, de Zoki nagyon helyesen magára vállalta a feladatot és egy sáncos lövése kapuba pattant, elment egy perc a kettős hátrámnyból. Most jövök rá, hogy a svédek nekünk szurkolgatnak, tényleg. Egészen szép dolgokat is csinálunk, miután elmúlt a tét, még Pergel is bemutatott egy szép átemelést, nahát, miket nem tud ez a fiú. Végre.

Fú, micsoda őrület lett itt a félidő végén, teljes fejetlenségbe torkollott az utolsó előtti perc, aminek a végén Bartucz fogott egy ziccert, de jól láthatóan meg lehet őket zavarni az egy-egyes letámadással, ez új infó nekem, abszolút bizonytalan lett a pálya közepéig felmókoló Kuzmanovics, mikor letámadtuk az embereket. Érdekes. Az első félidőt nagyrészt 7:6 ellenivel, és annak összes hibájával együtt végül stabil vezetéssel abszolváltuk, ismét kétgólos vezetéssel megyünk szünetre, volt már ilyen. 13:15 ide, szélsőink eddig okították a horvát kapusokat, átlövésünk sem volt még ennyi szvsz egy meccsen sem tán, Bartucz is rendben, vajon bírjuk végig?

Fazekas góljával megadtuk a kezdőlökést, és egészen szépen összehúztuk a védelmet, Martinovics fennakadt rajta, mindenesetre. Ligetről kiderült, hogy kurvajó beálló, hát beszarok ennek, és elég jól játsszuk vele a két beállót. De aztán elkapkodtunk egy-két támadást, és rögtön a nyakunkon lettek a horvátok, de Liget annyira extramotiváltnak tűnik, hogy mindent lesáncol szerintem még a következő meccsen is. Nem tudom, lehet azért, mert támadhat? Lubickol benne, úgy látom. Hát egy pillanatra levert a víz Zoki és Martinovics összegabalyodásánál, még az kell nekünk, hogy a horvát itt magyar kéz által sérüljön le tavaszra, de nem történt semmi, szerencsére csak picsogott kicsit. Liget ma nagyot megy, édesistenem, egy ilyen válogatott megette volna reggelire Svájcot, basszus.

Sajnos nekik is működni látszék a 7:6 ellenijük, elirigyelte tőlünk Dagur, a 44. percre kiegyenlítettek belőle egy hetessel, amire bejött ugyan Pala, de nem tudta kikapni. 20:20-nál, a 45. percben Chema kikérte második idejét, de sokra nem mentünk vele, sőt, utána elbénáztunk egy támadást, és az első horvát vezetés a meccsen menetrendszerűen megérkezett. Plusz az első kihagyott magyar hetes is, basszus, közvetlenül utána. Nem mondom, hogy megjött a horvát szurkolók hangja, mert eddig is szépen tolták, de ahogy elmentek kettővel, még szebben, nyilván. Rámentek a gyorsközepekre is, de szerencsére föléívelték a gólunk után, megyünk ikszért, de kimegy a labda a pályáról, már onnan húzza vissza a szélső. Martinovics bejátszását szépenn vágta be a beálló, és ezután kapust is cseréltünk, Krakovszkit is, aki be is köszönt.

A második félidőben valahogy nem jött annyi védés, mint az elsőben, de továbbra is szorosan vagyunk, csak most mi toljuk egygólos hátrányban a money time-ot. Szép védekezés után Pala végre védett egy nagyot. SuperMario hetesével kettő góllal mentek a horvátok az elődöntő felé, de csak nem akartunk leszakadni, ez a Pergel fiú kényszerből lőtt óriási góljával ismét csak egy gól, majd Kristóf ismét védett egy nagyot, mehettünk az ikszért. Van annak egy különös bája, amikor a svédek tolják körülötted a ria-ria-Hungáriát a cuki akcentusukkal. Fú, a végjáték ismét nem nekünk állt, megint volt egy kétséges fújás, hát nem tudom, el is durrant ott mindenki feszülete, sajnos nem láttam pontosan, mi történt, de Bence is meg Sipi is nagyon idegbe került miatta. Látta valaki pontosan?

Mindenesetre 25:27-es vereséggel búcsúzunk ettől az egyébként tökre ambivalens érzésekkel telített Eb-től, ezzel fix, hogy hiába szurkoltak ma nekünk, a svédeket is magunkkal rántottuk a mélybe, amit amúgy annyira nem is bánok, mert nem érdemelték volna meg, hogy továbbmenjenek. Ez van, nem voltunk amúgy rosszak, de egyszerűen nem tudjuk magunk javára fordítani a kiélezett végjátékokat, ez óriási problémánk, sajna. Majd jövök még egy záróval, ha leülepedik bennem a minden.

#hajrámogyorók